Egyetemen az első órán a kérdés, amit egy tanárom feltett, ez volt: mitől lesz irodalmi mű akár egy szó, egy sor, egy bekezdés vagy egy nagyobb írás? Próbálkoztunk mindenféle válaszokkal, de természetesen nem sikerült eltalálni a helyes megoldást, ami így hangzik: attól, hogy valaki irodalomként tekint rá, úgy olvassa az adott alkotást. Ez egy nagyon érdekes témát vet fel, amivel mi, olvasók sokat foglalkozunk: az egymástól függő és sokszor törékeny kapcsolattal az szerző és a közönsége között. Kihez tartozik leginkább egy könyv: ahhoz, aki megalkotta, vagy ahhoz, aki magáévá teszi, értelmezi, értékeli? Milyen a kapcsolat valójában az író-olvasó, író-könyv, olvasó-könyv között? Hogyan és miért vitatkozunk egymással egy műről? Ez a kapcsolat minden esetben építő, a vita pedig konstruktív? Megvalósítható-e teljesen a szerző halála? Ha igen, jó az nekünk?
„A klasszikus kritika sohasem foglalkozott az olvasóval, számára nincs más ember az irodalomban, csak az, amelyik írja, de ma már tudjuk, hogy az írásnak csak akkor lesz jövője, ha megfordítjuk a mítoszt: az olvasó születésének ára a szerző halála!” Roland Barthes
