Vannak könyvek, amik azt a benyomást keltik, hogy a szerző szinte lehetetlen mélységekig belelátott a lelkembe és olyan tisztán, világosan és érthetően tükrözi vissza, ahogyan én sosem tudtam volna megfogalmazni, mi megy végbe bennem. A Daisy Jones & The Six így beszél a zenéről, kapcsolatokról, a lélek éhségéről, a női létről és arról, mit jelent megőrizni úgy mindezt, hogy akár a társadalmi elvárásokra is rácáfolunk. Bár sosem leszek világhírű rocksztár (őszintén, a hangomtól még a fürdőkád is menekülne és rettenetesen szégyenlős vagyok), sosem fognak értem milliók rajongani, ez a történet mégis tökéletes összhangban van azzal, hogyan élem meg a nőiségemet, vagy arról, mit gondolok a feminizmusról. Minden alkalommal, amikor előveszem ezt a könyvet, megszólít bennem valamit, ami mindvégig ott volt, de más még nem hívta így elő.
