A történetet mind ismerjük: Szerető szülők, csodálatos gyerekkor. Majd hirtelen veszteségek, tragédiák sora. Fiatal évek, mostoha körülmények között, kényszermunkával töltve, majd a szerelem és házasság egy herceg oldalán. Szó szerint a semmiből előkerül egy addig mellőzött lány, aki mindenki más várakozását felülmúlva elnyeri méltó jutalmát. Röviden így írható le a Hamupipőke meséje... A mai olvasmányokban is megtalálhatóak bizonyos minták az életéből, de elhamarkodott lenne egy az egyben ráaggatni az elavult címkét, ahogyan azt Elena Favilli és Francesca Cavallo tették: egy újabb hercegnő, akit megment a herceg. Egy gyenge, passzív nő, aki a megmentőjére vár és szerencséje lesz. Aki nem feminista, így a történetét újra kell mesélni, mint aktív, erős hősnő... Ha közelebbről nézem, egyáltalán nem értek egyet ezekkel a megállapításokkal. Könnyű a ezeket rásütni, ha kiemeljük őt a kontextusból, vagy nem vizsgáljuk meg az ő szempontjait is.
Hamupipőke – hívjuk akár Sansa Starknak, Jane Eyre-nek, Ellának, vagy akár Harry Potternek – újabban alulreprezentált, általában nőiesnek tartott vonásokkal rendelkezik: önzetlen, gondoskodó, szorgalmas, alázatos, jószívű. A bántalmazói felé nem lép fel agresszíven, vagy más olyan módon, ahogyan azt sokan elvárják tőle. Nem üt vissza, nem kockáztatja meg a szökést, megvívott küzdelmei kívülről nem mindig láthatóak, pedig az érzelmeit kifejezi a maga módján. Ez viszont nem jelenti azt, hogy gyenge lenne vagy passzív, de a mostohái fizikai erőfölényét, státuszát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ő ereje abban rejlik, hogy megőrzi önmagát, a jóságát és optimizmusát. Az értékeit amit nem tudnak elvenni tőle, sem kiverni belőle. A kedvességet, mások megsegítését, a kemény munkát és a morális meggyőződését választja akkor is, amikor úgy tűnik, nincs remény. Kreativitását, alkalmazkodóképességét és belső tartalékait használja a túléléshez. Közben nem lehúz másokat, hanem megadja nekik mindazt, amit ő sem kap meg.
Az ő ellenállása talán nem látványos, de egyértelműen érezhető a hatása. Nem üt vissza, amit sokan sajnos meghunyászkodásnak, gyengeségnek értelmeznek. Ezzel is szembemegy az általános véleménnyel, hogy erőszakra csak erőszakkal lehet reagálni, legyen az verbális, érzelmi vagy fizikai agresszió. Ez pedig nem más, mint egy családon belüli erőszak áldozatának hibáztatása, és annak a ténynek a figyelmen kívül hagyása, hogy ez tovább növelheti a vele szembeni agresszió mértékét, vagy akár életveszélyes helyzetbe is sodorhatja őt. Ezzel az áldozatok személyes traumáját kisebbítik, Hamupipőkét pedig olyasmiért hibáztatják, amit először még kisgyermekként szenvedett el. Ahogy mindenki más, ő is maga módján próbálja túlélni a helyzetet minden egyes nap, amibe került és a mostohájával szemben nincsen ereje vagy igazi választása, ez hamar nyilvánvalóvá is válik. Így inkább csendben teszi, amit várnak tőle, ezzel is próbálja minimalizálni a vele szemben alkalmazott agressziót. Az ő egész nevelése arra épül, hogy ha engedetlen, ha hangot ad negatív érzelmeinek, ha megvédi magát vagy épp önállóan alkot véleményt, minden alkalommal keményen megbüntetik és az amúgy sem könnyű élete hamar elviselhetetlenné válhat.
Ha azt mondjuk, miért marad ott, érzéketlenek leszünk a tényre, hogy nincs hova mennie. Abban a házban nőtt fel, nem ismer mást és a mostohájának esze ágában sincs elengednie őt és ezzel az élete felett szerzett kontrollt. Ha elmegy, nem tudja kihez forduljon, lesz-e tető a feje felett. De ettől ő még nem gyenge. Ott maradni abban a házban ahol szerették, cselédként dolgozni, kerülni a bajt és megőrizni a szeretetreméltó lényét: ehhez kell igazán erő. Az, hogy a túlélése érdekében a gyakorlatiasságot a büszkeség és az önérzet fölé helyezi, nem jelenti azt, hogy naiv lenne és ne tudná pontosan, mikor bánnak vele igazságtalanul. Visszafogja magát, amikor újra és újra bántalmazzák, nem hisztériázik akkor sem, ha már elviselhetetlennek érzi a helyzetét. Türelmesen vár a megfelelő alkalomra, amikor már biztonságos körülmények között állhat ki magáért. A végén pedig a nagylelkűen, őszintén és jósággal kezelt barátságok, kapcsolatok segítenek neki, ahogyan korábban ő segített másoknak. Pont a melegszívű, gondoskodó természete az, ami megidézi a tündér keresztanyát. A kedvességgel érdemli ki kedvességet, nem pedig az agressziót terjeszti tovább. Ezek teszik lehetővé, hogy kiszabaduljon, és elmehessen a bálba. Az álmai eddig a pontig egyáltalán nem a hercegről szólnak, hanem szabadságról és boldogságról. A saját választásáról. Mindez valóra is válik és a váratlan szerelem csak hab lesz a tortán...
“Egy hölgy páncélja az udvariasság.”
Sansa élete tökéletes tündérmeseként indul, majd a legrosszabb rémálmává változik, mikor a hercegéről egyértelműen kiderül, hogy egy szadista, gyáva mini-diktátor, aki a lány szeme láttára végzik ki az apját. Ezzel egy időben fogoly lesz a korábban áhított kastélyban, eltávolítanak mellőle mindenkit, akit ismer és szeret. Nem lesz több, mint egy értékes játékszer a "daliás lovagja" kezében. Hirtelen elveszít mindent: családját, otthonát, jó hírét és az álmait vele együtt törik szilánkokra. Keserves módon tanulja meg a leckét, hogy nem a címtől lesz valaki lovag, hogy a legapróbb hibák milyen végzetesek lehetnek. Segítséget pedig olykor a legváratlanabb helyeken talál. Sansa lassan ráébred, hogy mindig van választása, akkor is, ha nem akarja beismerni magának és akkor is, ha minden lehetősége fájdalmas. Ezért nem adja fel: összeszedi magát minden áldott nap, lehetetlen helyzetekben állja meg a helyét, változó érdekek közt evickél a kiút felé, és ami a legfontosabb: minden körülmények között megőrzi kedvességét. Bár eluralja a félelem, már nem mer megbízni senkiben és teljesen egyedül érzi magát, de az utolsó percig kapaszkodik a reménybe. Közben, ha nem is túl gyorsan, de tanul. A maga módján próbálgatja a szárnyait, finoman, de sikeresen elsajátítja ő is a megtévesztést, manipulálást. Ezt a tudást nem csak a reménybeli szökéshez használja fel, hanem mások érdekeiben is. Igazi úrihölgy lesz, hozzá illő páncéllal.
“Sokkal okosabb, ha az ember türelmesen elviseli azt, ami csak neki fáj, mint ha hirtelenében olyasmit tesz, aminek káros következményeit mások is megsínylik.”
A legelső jelenet a könyvben, ahol Jane békés olvasását megzavarja unokatestvére, majd igazságtalanul megveri, és gúnyolja az elárvult lányt, sajnos csak a szomorú kezdet. A nagynénje reakciója ezekre pontosan szemlélteti, milyen élete is van ebben a házban: minden az ő hibája, ő a neveletlen, és nem fejezheti ki semmilyen módon az érzéseit. Tőle még a vérző seb, ájulás vagy pánik sem érdemes szóra. De bármitől is fosztják meg, a szívéhez nem férkőznek közel, az továbbra is szabad marad. Álmai nem házasságról, vagy megmentőről, hanem oktatásról, önállóságról szólnak. Ez az állhatatosság és belső tartás felnőtt korában is hasznára válik: bármilyen hullámvölgybe kerüljön is, megtalálja a megoldást, ami viszi előre. Gyakorlatias, ezért nem sóhajtozik olyasmi után, ami nem lehet az övé: szép ruhákra, ékszerekre, vagy kényelemre. Számára a beteljesült álom a függetlenségének megőrzése, a szeretet és megértés. Cserébe ő ugyanezt adja meg másoknak. Nénje az utolsó pillanatig próbálja megtörni őt, de nem számol azzal, hogy Jane nem fél a munkától vagy áldozathozataltól, mert nem a vagyontól vagy státusztól várja a megoldást. Vele azzal tették a legnagyobb jót, hogy őt nem kényeztették el és fel van készülve a nagyobb próbatételekre. Plusz van képzettsége és modora, amik segítségével talpra állhat anyagi problémák idején. Ellentétben az unokatestvéreivel, akik szórják a pénzt, mert nem tanulták meg, hogy semmi sem biztos. Vagy épp a szépségükre alapoznak, ami idővel megfakul, szemben Jane tudásával. Így olyan életet élhet, ami tükrözi az értékrendjét és gondolatait az emberi kapcsolatokról.
Elátkozott Ella
“Valóban másnak éreztem magam: nagyobbnak, erősebbnek, teljesebbnek, és már nem viaskodott bennem a két érzés: az engedés kényszere az ellenállás vágyával. Nagyobb lettem, de könnyebb. Teher hullott le rólam. Súlyos teher.”
Ez a könyv konkrétan Hamupipőke átirat, egy nagyon izgalmas csavarral: Ellát engedelmességgel “ajándékozza meg” a keresztanyja. Teljes, megkérdőjelezhetetlen, irányíthatatlan engedelmességgel. Amikor elhangzik egy mondat a közelében felszólító módban, azonnal végrehajtja a parancsot. Ella cselekedetei így a komikustól az ön-, illetve közveszélyesig terjednek, ami a mesét olvasva egyáltalán nem tűnik viccesnek. Különösen, ha erre a rossz ember jön rá, akinek a kezében fegyverré válik. Ő viszont nem törik meg átkának súlya alatt, nem várja a sült galambot, sőt! A kényszerű kötelességek teljesítése csak még leleményesebbé, szívósabbá teszi és megtanítja küzdeni őt. Egyre ügyesebben játssza ki a parancsokat, és minden erejével és tudásával ellenáll. Másokban egyre jobban érzékeli a jóindulatot, vagy az ártó szándékot és önmagát is jobban megismeri. Ugyanezzel az éleslátással ítél meg országa helyzetét, a társadalmi különbségeket és a rendszer alapvető hibáit. Nem csak önmagáért szólal fel, hanem másokért is. Arra bíztatja a hercegét (akivel évekig csak írásban kommunikál, nehogy veszélybe sodorja őket Ella “ajándéka”), hogy ismerje fel minden szinten a tehetetlenség átkát. Szilárd akarattal töri meg végül a varázst és méltó partnere lesz a hercegnek, miközben egy életre megtanulja, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar, hanem azt, hogy senkinek nem kell megtennie, amit nem akar.
“Akit egyszer ennyire szeretett valaki – aki talán már rég nem él –, azt a szeretet ereje mindhalálig védelmezi.”
A Harry Potter és a bölcsek köve számomra mindenképpen beleillik ebbe a sorba a Dursley család által biztosított kegyetlen bánásmóddal, Harry veszteségével és jóságával, amivel méltán kiérdemli, hogy Hagrid-keresztanya végül elvigye őt ebből a mérgező közegből. Ami számomra külön érdekes adalék Hamupipőke történet megítéléshez, hogy mi történik, ha egy fiú lesz a főszereplő. Harry-t senki nem hívja gyengének, passzívnak, amiért nem száll szembe a bántalmazó mostoháival, vagy mert ő is valaki más segítségével tudja elhagyni a Privát Drive-ot. Amióta csak az eszét tudja, fizikailag és pszichikailag is abuzálják, dolgoztatják, éheztetik őt. Ő nem üt vissza, nem beszél vissza, minimumra csökkenti az érintkezést velük és mikor nő a feszültség, menekül. Vagyis ugyanúgy reagál, mint a többi Hamupipőke. Őt a többiekkel ellentétben hősként ünnepeljük, mert kedves, erős és varázslatos. Ahogy pedig halad előre a történet, sorra mentik meg őt azok, akiknek korábban ő maga is segített. Ugyanaz mozgatja őt is: a szabadulás egy bántalmazó közegből, ahol tehetetlennek érezte magát, és ami mindennek ellenére mégsem törte meg a jó szívét.
Hamupipőke meséje számomra nem egy passzív, gyenge, vagy egy bajba jutott majd mások által szerencsésen megmentett emberé. Ez egy olyan hős története, aki szembenéz a nehézségekkel, a helyzete realitásával, aki gondoskodik másokról, és mer segítséget kérni vagy épp elfogadni azt. Amit avatatlan szemmel a hercegnek vagy szerencsének tulajdonítunk, az valójában munka, szorgalom, kedvesség és türelem jutalma. Ő tökéletesen bemutatja, hogy ezek nem egyenlőek a passzivitással, hanem inkább a bátorság különböző formái...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése