2022. október 28.

A Daisy Jones & The Six nőalakjai

Vannak könyvek, amik azt a benyomást keltik, hogy a szerző szinte lehetetlen mélységekig belelátott a lelkembe és olyan tisztán, világosan és érthetően tükrözi vissza, ahogyan én sosem tudtam volna megfogalmazni, mi megy végbe bennem. A Daisy Jones & The Six így beszél a zenéről, kapcsolatokról, a lélek éhségéről, a női létről és arról, mit jelent megőrizni úgy mindezt, hogy akár a társadalmi elvárásokra is rácáfolunk. Bár sosem leszek világhírű rocksztár (őszintén, a hangomtól még a fürdőkád is menekülne és rettenetesen szégyenlős vagyok), sosem fognak értem milliók rajongani, ez a történet mégis tökéletes összhangban van azzal, hogyan élem meg a nőiségemet, vagy arról, mit gondolok a feminizmusról. Minden alkalommal, amikor előveszem ezt a könyvet, megszólít bennem valamit, ami mindvégig ott volt, de más még nem hívta így elő.

2022. október 14.

T. J. Klune: The House in the Cerulean Sea

Ez az egyik legkedvesebb könyv, ami valaha olvastam. Olyan, mint egy lágy ölelés. Egy felnőtt tündérmese és egyben egy lényeglátó betekintés az emberi lélek sokoldalúságába. A történet egy olyan világban játszódik, ahol ugyanúgy jelen van a varázslat, mint a hétköznapi emberek vagy a lélekölő, hálátlan és alulfizetett munkahelyek. A varázslattal élők kiközösítettként, száműzöttként, üldözöttként élnek. Mindenki más és az ő személyes “biztonságuk érdekében” egy kormányszerv, az úgynevezett Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium dokumentálja, begyűjti, figyeli és szabályozza a mágikus képességekkel élő gyerekeket. A főszereplő Linus Baker, egy középkorú férfi, aki ennek a minisztériumnak dolgozik évek óta. A feladata az, hogy meglátogasson árvaházakat, ahol a gyerekek élnek, ellenőrizze, hogy a minisztériumi elvárásokat és szabályokat megfelelően betartják, majd jelentést írjon róluk, hogy működhetnek-e továbbra is. Linus élete szívszorítóan magányos és szürke, ami ellen az ő mankója a szabálykövetés, a napi rutin, a macskája és a virágai. A munkahelyén nem létezik szociális élet, csak egymás piszkálása és agyonszabályozása. A fizetése éppen elég hónapról hónapra megélni, szabadság vagy hobbi nélkül. A probléma az ő esetében pont az, hogy nem is gondolja, hogy több lehetne az élete a szürke hétköznapoknál. Nem is mer kimozdulni mindebből, amíg nem kényszerül rá egy különleges megbízás miatt.

2022. szeptember 30.

A Harmadik Birodalom megjelenítése fikcióban II. Varázsvilág

A varázsvilág, ahogyan a legtöbb fantasy, olyan hasonlatokkal él, ami a mi világunkra reflektál valamilyen szinten. A műfaj egyik sajátossága, hogy az üzenetet, amit szeretne átadni, analógiával, hasonlatokkal teszi. De nem mindegy, hogyan történik ez: milyen elemeket vesz át, min változtat és mit hagy ki. Ennek megfelelően lehet a történetünk üzenete többrétegű, hiányos, vagy éppen ambivalens. A varázsvilággal kapcsolatban azt érzem, egyszerre akarta kommentálni a mai politikai közeget és történelmi eseményeket is, de közben helyenként pont a lényeg veszett el, emiatt sajnos két szék között a pad alatt kötött ki. A végeredményt jobb esetben is ellentmondásosnak nevezném. Ha pedig a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei forgatókönyvét nézem, határozottan káros irányt vett a sorozat.

2022. szeptember 16.

A Harmadik Birodalom megjelenítése fikcióban I. Panem

Hitler még mindig az egyik legtipikusabb megjelenítése az emberi gonoszságnak, ahogyan a totalitárius diktatúrák bemutatásának a Harmadik Birodalom a kiindulópontja. Úgy tűnik, a masírozó osztagok képét egy jó ideig nem fogjuk száműzni a popkultúrából. Az éhezők viadala trilógiára és az előzményére, az Énekesmadarak és kígyók balladájára is tekinthetünk úgy, mint egy futurisztikus disztópiára vagy éppen a holokauszt analógiájára. A sorozat számos eleme mutat hasonlóságot nem csak az állami berendezkedéssel vagy náci esztétikai elemekkel, de a második világháború egyes eseményeivel is. Panem (Berlin) a birodalom origója, és a körülötte lévő körzetekben (megszállt területeken, mint például Lengyelország) az elnyomottak rabszolgasorban tengődnek (munkatáborokban, mint Auschwitz). Majd a körzetekben ellenállás szerveződik (mint a Francia ellenállás) egy kívülálló körzet (USA) aktív támogatásával és katonai részvételével. Majd égiháború indul, aminek során a lakosok bunkerekbe kényszerülnek (Blitz). Végül a csata a diktátort a bunkerébe kényszeríti, miközben a saját polgárai esnek áldozatul a bombázásoknak (ahogyan Drezdában). De az egyik legegyértelműbb asszociáció Panem és a Harmadik Birodalom között a propaganda használata. A sci-fi környezet modern eszközei egészen új szintre emelik ezt: Panem békeőrei (rohamosztagosai) gondoskodnak róla, hogy mindenki lássa és hallja, amit a Kapitólium mondani akar.

2022. szeptember 2.

A holokauszt-irodalomról

A teljes oktatásom legerőteljesebb élménye a holokauszttal kapcsolatos: nem csak végighallgattuk történelemórán, mi a holokauszt definíciója, mi volt a célja és a története (tehát kaptunk egy tágabb kontextust), de végignéztünk egy dokumentumfilmet a koncentrációs táborok felszámolásáról, amit sosem fogok tudni kitörölni az emlékezetemből, nem csak a látvány miatt, hanem mert a padtársam és egyben barátom nagyszülei maguk is túlélők voltak. Csak ültünk, néztük ezt a filmet és fogtuk egymás kezét a pad alatt. Majd ellátogatott a tanterembe két idős hölgy, akik még kislányként élték túl Auschwitz borzalmait. Egyiküknek a memóriája már halványult, nem volt teljesen jelen, de apró részleteke a mindennapjaival kapcsolatban pontosan emlékezett. A másikuk sokkal elevenebben írta le, mi történt vele, hogyan élte túl és hogyan menekült meg. Talán ezért is maradt meg számomra annyira erősen mindez: az óra anyaga átfogóbb tudást biztosított: az emberi elmével felfoghatatlan számokat, a legfontosabb történéseket. A dokumentumfilm és a túlélők pedig átadtak valamennyit abból, milyen lehetett mindezt átélni. Egy nagyobb szintű megértését adták a történelemnek, amiből így nem már tudtuk kivonni magunkat. Nem mondhatom, hogy teljesen megértettük, mert személyesen nem éltük át, de nem is tudom azt mondani, ez rég történt, időben és térben olyan távol, hogy minket már nem érint egyáltalán, tehát nincs semmi dolgunk vele többé. Szerintem egyformán számít mindkettő, együtt: a tágabb, akár globális kontextus és a személyes, belső nézőpont. A legfontosabb tényező azonban az, hogy emlékezzünk rá, hogy ez megtörtént, arra különösen, pontosan hogyan is történhetett meg mindez. Hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyesmi.

2022. augusztus 19.

Jane Austen: Meggyőző érvek

A Meggyőző érvek középpontjában Anne Elliot áll, Sir Walter Elliot második lánya. Tizenkilenc évesen megkéri a kezét egy tengerésztiszt, Frederick Wentworth. A fülig szerelmes lány boldogan igent is mond, annak ellenére, hogy édesapja és nővére is mélységesen lenézik a választottját. Ekkor lép közbe Lady Russel, a lányok elhunyt édesanyjának barátnője, egyben az anya-figura Anne életében, és meggyőzi őt, hogy utasítsa vissza az ajánlatot. Anne túl fiatal, a férfi kilátásai bizonytalanok, az ismeretségük túl rövid. Abban a tudatban, hogy mind a kettejük legjobb érdeke szerint cselekszik, Anne felbontja a jegyességet, Wentworth pedig újra tengerre száll. Nyolc évvel később, amikor Anne még mindig nem ment férjhez, mert sosem felejtette el a férfit, találjátok ki, ki tér vissza…

2022. augusztus 5.

Elena Armas: Spanyol szerelmi átverés

Meggyőződésem, hogy ezt a könyvet egy napon tanítani fogják. Komolyan, rengeteg tanulságot tudtam levonni belőle, nem csak azt illetően, hogy én hogyan tudok (vagy hogyan nem) olvasni egy ilyen történetet, de arról is, hogyan ne írjunk meg egy könyvet. Nem csak románcot, de úgy általában bármilyen műfajban mi az, ami az olvasók elleni köztörvényes bűncselekménynek kéne minősüljön. Fel is írtam a magam kis vázlatát arról, mi mindent tanulhatna minden író az Amerikai kéjes átb@szásból:

‘Szex, szerelem, és az elvárható minimum avagy Hogyan ússzuk meg egy kortárs románcot? 1.0’ kurzus

2022. július 22.

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (archívumból)

Az árgyélusát! A Nász és téboly olyan lett, mint a mesében: Böszörményi Gyula tett is ajándékot az asztalra, meg nem is. Elhozta nekünk a várva-várt eseményeket, de úgy, hogy abban nincs köszönet, így egész bensőnk tiltakozik ellene. Tökéletes krimi-nász lett Ambrózy báró rémálma, ami után még George R. R. Martin is megnyalná mind a tíz ujját… Bravó!
“Én vagyok a falu rossza egyedül, egyedül.
Engem ugat minden kutya messziről.
Sem az anyám, sem az apám nem volt rossz,
Csak egyedül, csak egyedül, magam vagyok a gonosz.”

2022. július 8.

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (archívumból)

Eszperente nyelven elemeztem e remeket
Ez egy mese, melyben elveszett egy kedves menyecske, mert egy becstelen, kegyetlen, telhetetlen ember ketrecbe vetette. De nesztelen elszelelt, eszesen elrejtezett s nem lett meg. Egy jelmeztelen este eme egyednek veszte lehet, s egy levelet sem ereszthet meg. Nemzetemben, kedvenc helyemen esett meg e tett s te felfedezheted eme rengeteget, mert eme csemege elvezet benne. Egy kedves, szellemes menyecske s egy kellemetlen, egykezes nemes rejtett cselekedeteket keresnek, mert meg kell legyen eme elveszett gyermek, s nem lehet szemfedele. E nemesember nem kellemes s nem feddhetetlen, de megszereted, mert tette nemes, s jeleskedve fejt meg rejtelmeket. Eme emberke nemzete fenegyereke lehetne, de ehelyett egy remete lett, s nem nevet. Szemtelen vele e kedves menyecske, nem helyesel eme nemesnek, mert kellene. Nem szeppen meg, felszegett fejjel, fesztelen menetel mellette. Eme megfestett eszes emberek remek, szeretetteljes jellemek.

2022. március 11.

Monica Hesse: They Went Left

Ez egy olyan könyv, amitől úgy érzed, kitépték a szíved és győzelmi táncot lejtettek rajta, amitől üvölteni lenne kedved… Mégis amikor becsukod a könyvet, tudod, hogy megváltoztatott Téged. Mert ezek mellett az érzések mellett örülsz, hogy maradt még a világban tisztesség, kedvesség, együttérzés és bátorság. Hogy maradt benne szeretet, empátia és jóság. Összeszorult a gyomrom és megrendült a lelkem tőle. A melankolikus hangvételtől lesz ez a történet olyan emlékezetes. Tudom, kísérteni fog még nagyon sokáig, mert olyan aspektusát mutatja be a második világháborúnak, a holokausztnak, amiről nem olvashattam, hallhattam túl gyakran: mi történt utána? Hogyan indulnak el egész országok, kontinensek a gyógyulás után, hogyan kezdik el feldolgozni az átélt borzalmakat, traumákat olyanok, akik megjárták a poklot? Mi a következő lépés azután, hogy minden és mindenki elpusztult, ami valaha is jelentett számukra valamit? Képtelen voltam letenni a könyvet, mert tudni akartam, hogy ezeknek az embereknek van-e még remény egy olyan világban, ami folyamatosan változik és már semmi sem biztos, legkevésbé a saját emlékezetükbe vetett hitünk.

2022. február 25.

J. R. R. Tolkien: The Lord of the Rings

Számomra ez maga a Könyv. Ez volt az első olyan történet, amivel kapcsolatban azt éreztem, egy teljesen másik létbe helyez. Nem csak azért, mert egy hihetetlenül részletesen felépített világról van szó, amiben élvezet elveszni, hanem azért is, mert több szinten és mélyen megérintett. Minden alkalommal elgondolkoztat, mindig képes valami újat adni. Középfölde már bennem él, ahogyan időről időre én is benne élek. Ha jól van megírva egy történet (márpedig ez zseniálisan fel van építve), nem csak egy másik világban találhatjuk magunkat, de átadhat nekünk valami egyetemes, univerzális üzenetet, ami nem függ időtől, tértől, identitástól. Ezért is feledhetetlen Tolkien meséje. Fantáziadús, mégis végtelenül igaz és emberi. Bizonyos szempontból igazabb világ, mint amit egy időre magunk mögött hagyunk, miközben kinyitjuk a könyvet. Nem csak fikció, hanem benne van a történelmünk, tökéletlenségünk, hibáink, szépségünk, értékünk is.

2022. február 11.

Roald Dahl: Charlie és a csokigyár

Ez gyerekkorom egyik legolvasottabb könyve: szavalóversenyen nyertem és annyira megszerettem a világát, hogy újra és újra elmerültem benne, arról álmodozva, hogy egy nap talán én is olyan szerencsés lehetek, mint Charlie. Idén úgy gondoltam, ideje felnőttként is elolvasnom. Egy fagyos nap alkalmasnak tűnt arra, hogy forró csokoládét iszogatva újra átadjam magam ennek a klasszikusnak. Viszont azt vettem észre, hogy az emlékeimmel összevetve ez a történet sötétebb, nyomasztóbb. Természetesen gyermeki szemmel nézve ez csodálatos mese egy fiúról, aki az esélytelenek nyugalmával vág bele egy óriási kalandba, majd elnyeri méltó jutalmát. Az utazása mindenféle földi jóval van kikövezve, amit csak el lehet képzelni: soha el nem fogyó nyalóka, rágó, amivel elfogyasztható egy teljes vacsora, csokoládéfolyó… Ennek ellenére, minél tovább haladtam a könyvben, annál jobban felkavart. Bizonyos elemei rettenetesen zavartak, így kicsit félretettem. Majd beugrott: ez számomra már nem a határtalan lehetőségekről, vagy mindenféle nyálcsorgatóan édes álomról szól, hanem egy hátborzongató, fogyasztói disztópia. Ezért újrakezdtem a könyvet, most már tudatosan figyelve azokra a részletekre, amiktől kényelmetlenül éreztem magam. Kirajzolódott egy kép előttem, aminek az üzenete egyszerre érződött túlzottan valóságosnak és rettenetesen helytelennek. Erről a benyomásról szeretnék írni…

2022. január 28.

Helen Fielding: Bridget ​Jones's Diary

Először tizennyolc évesen olvastam el ezt a könyvet, ami így utólag belegondolva talán nem volt a legalkalmasabb kor, hogy minden részletét úgy be tudjam fogadni, mint most, mikor húsz évvel később újra elolvastam. Amire akkoriban emlékszem, a rengeteg nevetés, hogy végre lett egy közös pont az osztálytársnőimmel, akikkel ki tudtam beszélni ezt a történetet, még ha elsőre nem feltétlenül tudatosan tanultam belőle. Nagyon megszerettem Bridget karakterét, aki minden hibája, esendősége ellenére végig őszinte marad önmagával. Ő az addigi tökéletes hősnőktől eltérően egy átlagember, aki megszállottja a súlyának, szerencsétlen a szerelemben, dohányzik, káosz veszi körül a családjában, neurotikus tüneteket mutat, megragadt a karrierjében és küzd az egészségtelen mintákkal és szokásokkal. Nem egyszer tapasztalja meg a szégyent, depressziót, kétségbeesést önmaga és az őt körülvevők részéről is.

2022. január 14.

Gary Raymond: How Love Actually Ruined Christmas (Or Colourful Narcotics)

Az Igazából szerelem című filmet először egy igazán egyéni kontextusban néztem meg. Egy barátnőm karácsonykor szakított a férfivel, akivel abban az évben költöztek össze. Mikor meglátogattam, megkérdezte, hogy láttam-e a filmet és mondtam, hogy nem is hallottam róla. Mivel szerepet játszott a vele történtekben, leültünk és végignéztük. Ezután mesélte el, hogy karácsony előtt a férfi barátja és egyben munkatársa egy kávéházban előadta neki azt a bizonyos táblás jelenetet, csak éppen kis kártyákkal. Ezért szakított az élettársával karácsony előestéjén... Érthetően a férfit rettenetesen megviselte ez az egész, mivel ennek a filmbeillő gesztusnak a következményeit leginkább ő szenvedte el, nem csak a magánéletében, de a munkahelyén is. Mindig is szerettem a romantikus filmeket, de ez egy nagyszerű példa arra, hogy mennyire nincs közük sokszor a valósághoz, mennyire más szabályok érvényesek bennük. Ezek a történetek megállnak egy adott ponton, viszont mi nem tudjuk kivágni a következményeket, vagy épp figyelmen kívül hagyni az érintetteket. Biztos vagyok benne, hogy az, miért láttam ezt a filmet először, közrejátszik abban, hogy egyes karaktereket és történetszálakat eleve kritikusabban ítéltem meg. Ettől függetlenül eddig szinte minden évben elővettem, mert vannak olyan elemei, amiket kimondottan szeretek. Bár feltettem a kis rózsaszín szemüvegem, bizonyos aspektusai minden megtekintéssel egyre jobban irritáltak. Hogy miért néztem mégis? Azt hiszem, a szokás hatalma... Erről annyit mondanék, hogy a fejlődés élethosszig tartó folyamat…