Accio Libris!

Ha viszont közelebbről vizsgáljuk, hiába telt el bő száznyolcvan év a két könyv megjelenése között, több párhuzamot is felfedezhetünk köztük, a cselekménytől a karakterekig, bizonyos jelenetek pedig már-már kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Mindkét mű fő témái a téves első benyomások és az abból kialakuló félreértések, a családi és baráti kapcsolatok, a párkeresés nehézségei, társadalmi és szociális különbségek, az ebből fakadó ítélkezés, a rosszindulatú pletykák káros hatásai és a nemek közti, mindennapos kommunikációs deficit. Helen Fielding maga is elismeri, hogy “szégyentelenül lopott Jane Austentól”, de a Bridget Jones naplója és a Mindjárt megőrülök többek, mint egy-egy másolata a Büszkeség és balítéletnek és a Meggyőző érveknek. Mind a két könyv megmutatja, milyen fontos változások következtek be ebben a közel két évszázadban, és mi az, ami ugyanolyan maradt. Közben pedig sikerült megőrizni az ironikus hangvételt, a hamisítatlan angol humort és az univerzális történetet, amivel könnyen lehet azonosulni, mert nagyszerű korrajzok, különös tekintettel a nők tapasztalataira, megítélésére, lehetőségeire és életmódjára.

A Büszkeség és balítéletnek és a Bridget Jones naplójának nem csak a fő kérdései egyeznek, hanem a cselekményüknek is hasonló a vezérfonala: egy hajadon egy társas összejövetelen megismer egy férfit, aki udvariatlan és elutasító vele, így a megbántott nőnek nem csak külső akadályokon, de a saját büszkeségén és előítéletein is keresztül kell verekednie magát, hogy meghódítsa őt. Ennek a két férfinak nem csak a vezetékneve egyezik, de mindkettő jóképű, sikeres, és jómódú, akikben egy úriember külső mögött egy-egy szenvedélyes, humoros, mégis végtelenül zárkózott embert ismerhetünk meg. Közben ők is küzdenek a saját balítéleteikkel és múltjukkal. Mindkét románcot beárnyékolja egy gaz házasságszédelgő / csábító himpellér, aki a múltban meg is károsította hősünk egy nőrokonát és ráadásul a hősnővel is mostohán bánik. De amíg a Mr. Wickham elszökteti Lydia Bennetet és ez majdnem romba dönti a család jóhírét, addig Bridget esetében hasonló fenyegetést az édesanyja viszonya jelent egy szélhálmossal. Mindkét esetben Darcy lesz a hős, aki megmenti a botránytól a szeretett nőt. Emellett mind a két szerző hasonlóan abszurd házasságot ír a szülőknek, ahol a férj közömbös a felesége felé, aki túl sok figyelmet követel magának, zavarbeejtően viselkedik, miközben megszállottan próbálja férjhez adni a lányát.

Ami érdekes, hogy mindkét hősnő életében hasonló típusú férfiak bukkannak fel. Ebben mintha megállt volna az idő. Mr. Darcy az, aki a legtöbb hasonlóságot mutatja a két verzióban, alakja így időtlennek hat. Ez is mutatja, mennyire nem változott az Egyesült Királyságban a társadalmi berendezkedés: a nemesség még mindig nemesség, hasonló értékekkel, tradíciókkal. A női vágyak célpontja még mindig ugyanaz az úriember, akinek a félreértett, sznob külseje érző szívet takar. De mindkét Darcy-ról kiderül, hogy valójában zárkózott és félénk, aki nem találja a helyét a számára papírforma szerint tökéletesen megfelelő nő mellett. Ehelyett végig a tökéletlen hősnő után vágyakozik, minden észérv ellenére. De amíg Elizabeth-nek a büszkeségén kívül több, igencsak nyomós oka is van, hogy elítélje Darcy-t, addig Bridget a durva megjegyzésén kívül nem tud felhozni ellene semmit. Ha csak azt nem, hogy ha az anyja minél jobban próbálja valami felé terelni, ő annál inkább futna az ellenkező irányba. Mindkét esetben Darcy az, akinek a társadalmi különbségeken és a belenevelt sznobizmuson felül kell emelkednie, hogy nyíltan felvállalhassa az érzéseit. Ilyen szempontból még mindig a férfinak van aktívabb szerepe a kapcsolat létrejöttében.

A két főhősnő közötti hasonlóságok és különbségek mutatják leginkább azt, hogy mennyit változott a világ: mindketten egyedülállóak, akiket beárnyékol egy önközpontú anya és a társadalmi nyomás, hogy férjhez menjenek, és mindkettőjüket manipulálja egy sármos, ám egocentrikus és felelőtlen férfi. Darcy megsérti a büszkeségüket: Elizabethet nem találja elég vonzónak ahhoz, hogy táncoljon vele, Bridgetnek pedig nem akarja elkérni a telefonszámát. Ez az elutasítás vezet ahhoz, hogy a hősnők félreértik és rosszul ítélik meg őt. Később mindketten váratlanul beleszeretnek, amint rájöttek, mit érez a férfi valójában. Mindkét hősnő nagyon őszinte, ami Bridgetnek például egyenesen hátránya lesz, mert gondolkodás vagy szűrő nélkül fejezi ki, mit érez, de pont ez segíti az olvasót, hogy jobban megértse a szempontjaikat. Viszont a kettejük közötti különbségek sokkal szembetűnőbb képet adnak a nőkről: Bridget egyetemet végzett, független, önálló nő a harmincas évei elején, akinek a családja mellett nagyon fontos a baráti köre, és a városban dolgozik. Viszonya van Daniel Cleaverrel, aki a főnöke, így eleve egyenlőtlen a kapcsolatuk, amiből Bridget végleg kilép. Ezzel szemben Elizabeth nem részesült semmilyen oktatásban, még nevelőnője sem volt soha, a húszas évei elején van, csendesebb, vidéki életet él, a szüleitől függ, nincsen saját megélhetése, bizonytalan a jövője. Mr. Wickhammel egyenrangúak, nincsen testiség vagy hatalmi visszaélés köztük, de a későbbi sógori kapcsolat miatt nincs módjuk arra, hogy végleg elvágják a köztük fennálló ismeretséget. 

Ami szerintem az egyik leglényegesebb különbség Bridget és Elizabeth között az az, hogyan ítéli meg őket a társadalom. Mindkettejüknek vannak hiányosságai, amiket fel is rónak nekik: amíg Elizabeth-nek a műveltsége kerül górcső alá, és a külsejéről alig esik szó, addig Bridgetnek épp az alkata okoz problémát. Előbbiről teljesen jogosan mondhatják el, hogy nem kapott a kornak megfelelő, illendő nevelést és nem részesült megfelelő oktatásban, addig utóbbinak valószínűleg teljesen normális a külseje. Bridget súlyának változásait végigkövethetjük a könyvet olvasva, és láthatjuk, hogy átlagos, egészséges alkata van. Ami nem egészséges, az az állandó ingadozás kb. 51 és 58 kilogramm között és az, hogy mennyire komolyan befolyásolja őt a média és a társadalom által piedesztálra emelt, ideálisnak kikiáltott alak hiánya. Közben annyira természetes számára, hogy egyetemet végzett és elhelyezkedett a szakmájában, hogy nem is igazán gondol arra, milyen szerencsés helyzetben van, ami a tudást és műveltséget illeti. Egy beszélgetésben kiderül, hogy “modernista” nézeteket vall, miszerint örömmel nézi a klasszikus könyvek filmadaptációját vagy élvezi a szórakoztatóbb, könnyedebb kultúrát. Ezen felül pedig elszántan merül el az önsegítő könyvek és filmsorozatok tengerében. Ami ebből kitűnik, hogy mennyit változott az eltelt időben a szexualitás, a külsőségek megítélése, a kultúra fogalma, mennyivel kevesebb a kötöttsége, cserébe több a választása egy nőnek. Amíg Elizabeth-nek nincs igazán választása, addig Bridget olykor túl sok alternatívával találja szemben magát. Mert korábban egyértelmű volt a cél: férjhez kell menni. Most viszont olykor teljesen ellentmondó szerepköröknek és normáknak kell(ene) megfelelni: társat találni, kiteljesedni a karrierben, függetlennek és partnernek is megmaradni, gyereket nevelni és nem elveszteni a kontrollt. Bridget Jones idejében még mindig látszik, hogy a feminizmus és a nők szerepe mennyire szívügye neki és a barátnőinek, miközben szinte kizárólag csak egymás között tudnak beszélni a tapasztalataikról a mindennapi szexizmust és megkülönböztetést illetően. Már jobban meg tudják fogalmazni ezeket, rá tudnak mutatni a probléma gyökerére, nyíltabban is beszélnek róluk, de még mindig nem tudják rájuk a megoldást és keresik a saját szerepüket.

Amíg az első rész a Büszkeség és balítélettel vethető össze, addig a második Jane Austen utolsó megjelent regényét, a Meggyőző érveket idézi fel. A fő téma mindkét könyvben a belső bizonytalanság és a baráti / családi nyomás hatása egy friss kapcsolatra és a kérdések, miszerint létezhet-e újrakezdés és felül lehet-e emelkedni a múltból táplálkozó félelmeken és az önbizalomhiány okozta sebeken. Amíg Anne Elliott és Frederick Wentworth házasságát a társadalmi különbségek, a sznob apa és Anne barátnőjének aggályai akadályozzák meg, addig Bridget Jonest saját félelmei, a kapcsolatok terén kevésbé tapasztalt barátai és az önsegítő könyvekből tévesen levont következtetések vezetik. Wentworth kapitánnyal ellentétben Mark Darcy zárkózott és nehezen fejezi ki szavakkal, mennyire szereti Bridgetet és mindez együttesen szakításhoz vezet. Ezután mindkét férfi szembemegy saját vágyaival és egy olyan társat keres, akit meggyőződése szerint nem lehetne ilyen könnyen eltéríteni az akaratától és akinek a döntései, elhatározásai megingathatatlanok. Ami lényeges különbség a két történetben, hogy amíg Louisa Musgrove ártatlan, addig a modern verzióban Rebecca mesterkedésének köszönhető részben a főhősök kapcsolatának szétesése. De Louisa és Rebecca is a főhős ellentéteként jelenik meg, ami a határozott, céltudatos, magabiztos jellemet illeti, és mindkét esetben egy – kísértetiesen hasonló – baleset bizonyítja be, hogy a szilárdság és a konokság egyáltalán nem áll távol egymástól. Eközben Bridget és Anne is teret kap, hogy megtanuljon élesebb határokat húzni a kapcsolata köré, illetve módot találjon a megfelelő kommunikációra, magabiztosabb fellépésre a szerelmi életében. 

Amiben különbözik a két könyv és a két korszak, az a második esély fogalma. Bridget eleve a második esélye Marknak, aki egyszer már volt nős. Ez valószínűleg hatással is van rá, mert eleve félelmekkel és önbizalomhiánnyal lép bele ő is a kapcsolatba. De egy olyan korban, ahol a válás már mindennapos, teljesen mást jelent, hogy egy kapcsolat újrakezdhető vagy befejezhető, így ez nem feltétlenül jelent életre szóló elköteleződést vagy szakítást. Viszont a több lehetőség adott esetben nagyobb bizonytalanságot eredményezhet, hiszen ott maradhat a kérdés az emberben, hogy mi történik, ha az, akit szeret, talál valakit, aki nála jobban illik hozzá. Mivel Bridget és Mark nagyon sok mindenben különböznek egymástól, mindkettejükben felmerülnek ezek a kételyek, és mindketten a másikra vetítik ki az ebből adódó bizonytalanságukat. De ahogyan Anne Elliott és Wentworth kapitány, Bridget és Mark is végül a megfelelő módon kifejezik a párjuk felé az érzéseiket, és alkalmas helyen és időben definiálják a kapcsolatukat, amitől helyreáll az egyensúly.

Úgy érzem, amíg nagyon sok történet inkább visszaél Jane Austen népszerűségével, vannak adaptációk, amiket érdemes volt elkészíteni. Helen Fielding sorozata önmagában is megállja a helyét, tisztelettel nyúl az alapanyaghoz, új perspektívába tudja helyezni a szereplőket és a cselekményt és az írásmódja ugyanolyan szórakoztató és humoros, mint Jane Austené. Újabb általános igazság, hogy nem érdemes szolgaian adaptálni egy történetet, ha nincs mit hozzáfűzni, ha nincs egy friss nézőpont vagy újszerű mondanivaló, amivel érdemes rátekinteni egy klasszikusra, különben mindenki szívesebben maradna az eredeti történetnél. Bridget Jones sem lenne ennyire szerethető, ha csupán egy mai kori Elizabeth Bennet vagy Anne Elliott lenne. Pont azért élvezhetőek ezek a könyvek, mert ugyanazokkal a problémákkal küzd a főhős, mint elődei, de teljesen más személyiséggel, más közegben, miközben végig megőrzi az identitását és helyét a modern irodalomban.