Azt gondolom, Jane Austent vagy konkrétan a Büszkeség és balítélet című regényt nem szükséges bemutatnom, mert a legtöbben találkoztak már a könyvvel, egy adaptációval, vagy éppen egy modern újragondolással. Ezeknek a száma is mutatja, mennyire népszerű a mai napig Austen. Szerintem a történeteiben megjelenített romantika, az életszerű és komplex karakterek, az ironikus hangvétel és a az egyszerű, mégis költői írásmód tették őt nem csak az angol-, de a világirodalom kiemelkedő alakjává. Regényeiben a valóságos lehetőségek keverednek a romantikus ábrándokkal, komoly témák szellemes párbeszédekkel. Írásaiban az angol vidék hétköznapi emberének életét mutatja be, ennek megfelelően alakjai maguk is átlagemberek, sokszor nyers őszinteséggel és komikusan bemutatva. Ezek a karakterek a naivtól a ravaszig, az ostobától az éles eszűig, a szenvedélyestől a ridegig elég széles palettán mozognak. Nem kapunk róluk hamis képet és még a negatívan bemutatott szereplők – akiket könnyedén felismerhetünk akár a saját ismerőseink, munkatársaink, szomszédaink között – sem dühítenek, hanem inkább nevetség vagy szánalom tárgyaként tekintünk rájuk, mert a csípős humor által könnyebben látjuk, mi mozgatja őket.
“Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit.”
Austen nem a társadalom egészét és annak minden gondját-baját mutatja be, hanem egy kisebb közösség személyes problémáit. Így a ma emberének is érthetőek és ami fő, élvezhetőek írásai, mert univerzális és kortalan témákkal foglalkozik. Ugyanúgy mozgatnak minket is ezek a kérdések, mint az írónőt: Hogyan navigáljunk a családunkban? Mit várunk egy kapcsolattól és mi mit tudunk nyújtani a párunknak? Hogyan maradjunk hűek önmagunkhoz és feleljünk meg közben az elvárásoknak? Mihez kezdünk a lehetőségeinkkel? Hogyan viseljük el a terheinket? Az is különleges, ahogyan tálalja ezeket a problémákat: bölcsességgel, megértéssel, mégis humorral. A társadalmi immobilitás problémakörét, (amin belül kihangsúlyozza a férfi ágon öröklés és a rangon belül kötött házasságok szerepét) direkt, mégis játékos módon fejti ki, így nem fekszi meg a modern olvasó gyomrát sem. Austen sosem szégyenlős, a valóságtól nem zárkózik el, csak épp megfűszerezi könnyed hangvételével, sziporkázó odamondásokkal és replikákkal, amiknek a dinamikája a mai napig ismerősen cseng a fülünkben, így pontosan értjük, miről beszél éppen. A kommentárjából az is kiderül, hogyan látta a nők helyzetét, és az egyéni felelősségvállalás szerepét egy közösségben vagy épp a különböző családon belül előforduló problémákat. Erre erősít rá a bemutatott szereplők komplexitása.
Ami még különleges a humorán kívül, az az éleslátás és bölcs megfigyelések a korabeli társadalmi viszonyokról, a lehetőségekről illetve azok hiányáról. A szerző egyéni lencséjén keresztül mutatja meg nekünk a szereplők moralitását, az elfogadott, vagy épp megtagadott értékrendet, ami a szereplők döntéseiben, illetve azok következményeiben csúcsosodik ki, miközben végig szórakoztató marad a történet. A Büszkeség és balítélet vázát az a tény adja, hogy egy csekély bevétellel rendelkező nő vagy nevelőnőnek állhatott vagy vénlányként a család peremén élhetett megtűrt személyként. Vagy, hogy mindezt elkerülhesse, férjhez kellett mennie. Ezért vérmérséklettől függően a hajadonok bármit megtettek azért a kevés jó partiért. Ezeket az intrikákat éles szemmel, csípős humorral ábrázolja az írónő, miközben kerüli, hogy száraz, didaktikus vagy szenvtelen legyen.
A Bennet család életének épp ezért egyik legfontosabb szakasza, az öt lány párkeresése az, amit figyelemmel kísérhetünk. A szerény jövedelmű családban a lányok egyetlen reménye a kényelmes életre egy-egy jól megkötött házasság. Ehhez kitűnő kontrasztot biztosít a diszfunkcionális családi háttér és néhány kimondottan bizarr kapcsolat alakulása a környéken. Mr. és Mrs. Bennet kapcsolata egyenesen elrettentő példa a lányoknak, akik sajnos csak más pároknál látják, milyen lehet egy harmonikus házasság, amire ők is annyira vágynak. Bár a könyvben túlnyomó részt szerelmi házasság köttetik, én úgy sejtem ez inkább a szerző személyes vágyait tükrözi, mint az akkori viszonyokat. Maguk a szereplők is kimondottan racionálisan állnak a házassághoz: a szülők a lányaik anyagi biztonságát tartják szem előtt, míg ők inkább tiszteletet, megbecsülést, hasonló habitust és természetesen a kölcsönös vonzalmat preferálják. Viszont minden látszat ellenére nem a szenvedélyt részesíti előnyben az írónő: a hirtelen érzelmek, illetve az attól fűtött szereplők valamilyen módon mind megbűnhődnek, míg a minden romantikát nélkülöző kapcsolat, még ha bizonyos kényelmetlenséggel jár is együtt, de stabil anyagi hátteret és előre bebiztosított, kényelmes életmódot jelent. A befejezésben viszont Austen enged annak az álmának, hogy mindenki pontosan azt kapja, ami érdemei szerint jár neki.
Úgy érzem, Elizabeth Bennet közvetítheti leginkább Austen gondolatait. Életvidám természete, csípős humora és intelligenciája teszi olyan csodálatos, magával ragadó egyéniséggé, ami kiemeli őt környezetéből. De szerencsére nem hibátlan ember és megvannak a maga baklövései: olykor kicsit elbizakodott, túl hamar tör pálcát mások felett, gyakran előbb cselekszik, mint gondolkodik és az önismerete is fejlődhetne még. De a végére belátja hibáit, keresi hol, és hogyan változhat és fejlődik. Mr. Darcy pedig minden nő álma: az előkelő, jóképű pokróc, aki a szeretett nő hatására megnyílik. Elizabeth ráébred, a gőgös viselkedés valójában lovagias, érzékeny és kedves férfit takar. Ezzel ő lesz a kivétel, aki erősíti a szabályt. A regény és a románc pedig azért is állja ki a próbát, mert ők ketten együtt növekednek, fejlődnek, mint ember, barát, rokon és mint romantikus partner.
A könyv bemutatja a 19. századi Anglia világának társadalmi berendezkedését, az anyagias természetét, az ebből következő ármánykodást. Ami számomra még hiányzott, az az oktatás hiányának következményei, illetve a nagy vagyonnal járó kötelezettségek szélesebb körben való bemutatása. Mr. Bennett ugyanis nem körültekintően házasodott és menekül a családjától a saját világába, így elhanyagolja a lányai neveltetését. Mr. Darcy, mikor először megkéri Elizabeth kezét, utal ezekre, valamint a társadalmi elvárásra, miszerint saját rangjához méltó feleséget köteles választani. Egy újabb könyvet meg lehetne azzal is tölteni, hogy választása később milyen nehézségeket jelenthet házaséletükben. Elizabethnek komoly próbatétel lehet, hogy az úri társaság nem fogadja el őt teljesen, valamint az, hogy nem arra nevelték, mivel jár egy ekkora birtok és vagyon és hogyan kell kezelni mindezt. De a könyv ott ér véget, ahol kapcsolatuk éppen csak kezdődik, így pozitív véget kapunk: Mr. és Mrs. Darcy szerelme valóságos, amelyben megismerik egymást, megtanulják elfogadni a másik negatívumait és mindketten jobb emberré válnak általa.
“Ők maguk derék emberek voltak (édesapám különösen maga volt a megtestesült jóakarat és kedvesség); mégis engedték, bátorították, szinte nagyra nevelték bennem az önzést és gőgöt, úgyhogy családi körömön kívül nem törődtem senkivel, lenéztem az egész világot, legalábbis igyekeztem lebecsülni minden más ember értelmét és értékét, ha a magaméval hasonlítottam össze. Így éltem én nyolcéves koromtól huszonnyolc éves koromig, és most is ilyen lennék, ha nem találkozom magával, drága, édes Elizabeth! Hiszen mindent magának köszönhetek! Milyen leckét adott ön nekem! Kemény lecke volt eleinte, de annál hasznosabb. Megalázott engem, de meg is érdemeltem. Úgy léptem ön elé, mint aki egy pillanatig sem kételkedik a válaszban. Maga megmutatta nekem, milyen üres minden fennhéjázó igényem, hogy tessem egy olyan leánynak, akinek érdemes tetszeni.”
Mindenképpen ajánlom a könyvet, amivel el lehet kezdeni megismerkedni Jane Austen műveivel vagy akár a klasszikusokkal, mert sokkal többet rejt ez a regény, mint amit elsőre feltételeztem róla annak idején. Sőt, annyi az apró megjegyzés formájában elejtett utalás, tudás, ami ablakot nyit egy elmúlt korra és annak részleteire, hogy minden egyes újraolvasás egy élmény. A karakterek sokszínűsége pedig akár minden olvasáskor valaki más cipőjébe bújtathat bele, ami csak további árnyalatokat mutathat nekünk. Nem pont ezért olvasunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése