Accio Libris!

Emma egy zárdában nevelkedett, ahol egy idő után belátta, hogy nem arra az életre vágyik, mert nem neki való. Kalandról, szerelemről ábrándozott, nagy szenvedélyről, amikről a romantikus könyvekben, lovagi történetekben olvasott. Képzelgéseit senki sem szakította félbe, hogy őszintén elmondják neki, a világ egyáltalán nem ilyen. Nem készítette fel semmi az életére. Így a legfontosabb döntéseit szemellenzőt viselve tette meg: összetévesztette a vonzalmat a szeretettel és férjhez ment egy emberhez, akit nem is ismert. Az álomvilágból, amit az olvasmányaiból és élénk fantáziájából épített, hamar fel kellett ébrednie. Az egész élete innentől újabb és újabb vad fantazmagóriákkal, délibábok kergetésével telik, miközben a valódi értékek és szépségek mellett megy el. Nem megismerni szeretné a világot, mert az nem illeszkedik az elképzeléseibe, így sodródik egyre távolabb a céljai elérésétől és önmagától is. A buborék, amiben felnő, az nagyon is sokat árt neki, mert nem tartható fenn örökké. Amikor kipukkan, a lány nem elég erős, hogy kezelje a valóságot.

Emma igent mond Charles Bovarynak és ezzel azt hiszi, övék a nagy boldogság. Mindketten elkövetnek egy nagy hibát, amit a mai napig rengetegen: az esküvőre készülnek, a nagy napra és nem az azt követő házas évekre, a kettejük között kialakuló kötelékre. Pedig hosszútávon nem működhet semmi, amiért nem dolgoznak meg, amiért nem hoznak áldozatot. Érezni, hogy szeretnek a legegyszerűbb, mégis legnehezebb kívánság lesz, ami nélkül viszont lehetetlennek tűnik az élet. Emmának senki sem mondta el, hogy a házasság nem egy örökké tartó lovaglás a naplementében. Szerinte a boldogság gondtalanság, izgalom, a szerelem pedig folyamatos lángolás. Azt keresi, az ő elvárásait hogyan teljesítsék, s közben nem gondol arra, más esetleg tőle várhatja ugyanezt. Egy kapcsolatát sem kezeli a helyén, nem dolgozza fel az érzelmeit, nem is beszél róluk, csak várja, hogy valami változzon. Ki nem mondott problémáinak a megoldását a többiektől várja. A férje hiába rajong érte, nem figyel rá igazán, nem is érti a feleségét, mert nem ismeri meg. Nem is a nejét szereti, hanem azt a nőt, akinek gondolja őt. Így elkerülhetetlen a csalódás, kiábrándultság és céltalanság a házasságukban.

Emma egy álmodozó, idealista, aki a házasságra lépéssel éri el a társadalom által kitűzött célt. Valójában magány és üresség vár rá. A szerepet, amit tudatlanul vállalt el, nem érzi sajátjának. A férje egész nap dolgozik, ő kapja a megbecsülést és az elismertség érzését a munkája által. Célja, értelme van az életének, nem úgy, mint a feleségének. A nőnek az a feladata, hogy megfeleljen a normáknak, miközben otthont teremt. Ebben nincs helye hibának, spontaneitásnak, rendetlenségnek, önállóságnak: tökéletlenségnek. Így nem tudja felfedezni saját lényét. Közben átveszi döntései felett az uralmat a magánytól és kötöttségektől való félelme. Egyre reménytelenebb a helyzete, amiből nem törhet ki, mégis lázad ellene. Így sodródik folyamatosan a kétségbeesés felé. Minél jobban próbál kiszabadulni, annál szorosabbnak érzi a láncait. Sötét oldala fokozatosan előtérbe kerül: hanyagolja, megalázza a férjét, a saját boldogságát keresve másokét veszi el. Flauberttől modern gondolat az egyén kitörése a társadalmi normákból, a női szexualitás megélése és a monogám kapcsolatok megkérdőjelezése.

A naivitás, gyakorlatlanság és a kiüresedés tehet egy hétköznapi embert a tökéletes vásárlóvá. Ezt senki sem tudja olyan jól, mint Monsieur Lheureux. Nagyon jó emberismerő, manipulátor, aki pontosan tudja, kit, mikor és milyen portékával keressen fel. A jó lélekbúvár lesz a tökéletes kereskedő, így gond nélkül zongorázik vásárlója érzelmein. Mikor Emma a férje bárdolatlanságain bosszankodik, kifinomult kelméket mutat neki. Ha éppen boldog a szeretőjével, a tökéletes ajándékokat viszi el hozzá. Mikor bűntudata van, egyházi ereklyékkel házal nála. Betegség esetén luxus élelmiszereket küld neki. Amikor átcsapnak a nő feje felett a hullámok, hitelt kínál neki, hadd éljen a mának. Minden lépésével a nő téveszméit és a saját csapdáját erősíti. Végül kiforgatja mindenéből és egyetlen mondattal összetöri az asszony minden reményét. Flaubert az ő alakjával figyelmeztet, hogy ne akkor hozzunk döntést, mikor gyengék és kiszolgáltatottak vagyunk, ne az érzelmeink uralják a pénztárcánkat és ne dőljünk be minden reklámnak, aminek nem olvastuk el az apró betűs részét.

Emma útja azzal, hogy férjhez ment, elérte a tetőpontját. Túl szeretne lendülni az érzésen, hogy élete legjobb részét már maga mögött is hagyta. Saját szerepe nem jelent neki kihívást, nem köti le semmi hosszútávon. Megtesz mindent, amit mások elvárnak tőle, de boldogtalan marad. Ezért elkezdi keresni, ő mit is szeretne. Így szakad el folyamatosan a társadalmi elvárásoktól, majd magától a társadalomtól is. Ki szeretné tölteni ezt az űrt és folyamatosan keres valamit. Mindig valami újat, valami mást akar, egyre emelkedik az ingerküszöb, ami izgalommal, jó érzéssel tölti el. Beveti magát mindenbe, ami akár csak nyomokban is emlékezteti az annyira áhított nagy kalandra. Szürkébb, halványabb lesz számára minden, mert nem a jó helyen keresi a beteljesedést. Unottabb és elveszettebb lesz minden alkalommal. Kiszámíthatatlan, veszélyes helyzetekbe sodorja magát, egyre nagyobb bűnöket követ el. A viszonyok, amiket folytat, az ifjúság hajszolását, örömök keresését jelentik számára, de önmagának a megbüntetését, lealacsonyítását is. Hosszútávon egyik sem működik, mert a helyzetét nem oldják meg. A túlzottan fájdalmas tapasztalatai miatt, amiket a boldogság forrásának hajszolása közben szerzett, végül megkérdőjelezi önnön létezésének értelmét. Majd újabb lendületet kap és kezdődik az ördögi kör elölről. Közben sorra éget fel maga mögött minden hidat, míg már nem marad számára visszaút.

Ez a klasszikus megmutatja, hogy a kiadása óta eltelt időben a tudásunk nőtt, a technika elképesztő mértékű fejlődésen ment keresztül, de a szociális érzékenységünk, az előítéleteink, elvárásaink nem tartották ezt az ütemet. Nem tudjuk nem sajnálni Bovarynét: az elutasítást, számkivetettséget, megvetést, gyűlöletet mind szeretnénk elkerülni. De mi történik, ha nem fogad el a társadalom és az első kétségnél, az egyén sem fogadja el magát, mint szerethető embert? Ha nem tud beilleszkedni az előírt normák, konvenciók, szabályok közé? Ha a világ nem áll még készen rá, vagy ő nem áll készen szembenézni vele? Ha valaki nem értékeli mindazt, amije van, nem látja saját magát úgy, ahogy mások látják őt? Ha nincs senki, aki megérti őt? Az az ember belül, mélyen sérül és csak remélheti, hogy lesz valaki, aki észreveszi a fájdalmát, aki kihúzza a szakadékból, nem pedig belöki.