2018. december 28.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Azt gondolom, Jane Austent vagy konkrétan a Büszkeség és balítélet című regényt nem szükséges bemutatnom, mert a legtöbben találkoztak már a könyvvel, egy adaptációval, vagy éppen egy modern újragondolással. Ezeknek a száma is mutatja, mennyire népszerű a mai napig Austen. Szerintem a történeteiben megjelenített romantika, az életszerű és komplex karakterek, az ironikus hangvétel és a az egyszerű, mégis költői írásmód tették őt nem csak az angol-, de a világirodalom kiemelkedő alakjává. Regényeiben a valóságos lehetőségek keverednek a romantikus ábrándokkal, komoly témák szellemes párbeszédekkel. Írásaiban az angol vidék hétköznapi emberének életét mutatja be, ennek megfelelően alakjai maguk is átlagemberek, sokszor nyers őszinteséggel és komikusan bemutatva. Ezek a karakterek a naivtól a ravaszig, az ostobától az éles eszűig, a szenvedélyestől a ridegig elég széles palettán mozognak. Nem kapunk róluk hamis képet és még a negatívan bemutatott szereplők – akiket könnyedén felismerhetünk akár a saját ismerőseink, munkatársaink, szomszédaink között – sem dühítenek, hanem inkább nevetség vagy szánalom tárgyaként tekintünk rájuk, mert a csípős humor által könnyebben látjuk, mi mozgatja őket.

2018. december 14.

Gustave Flaubert: Bovaryné

Bár Gustave Flaubert 1856-ban publikálta a Bovarynét, a regény nagyon is modern, mai üzenetet hordoz, ami fájdalmasan ismerősen cseng. A könyv ereje a karakterábrázoláson kívül, hogy bemutatja a tökéletesség és az ábrándok milyen sérülékenyek a valóságban. Főhőse Emma Bovary, egy idealista, álmodozó, tudatlan nő, akinek romantizált képe a szerelemről, házasságról, anyagi javakról és a társadalomról összeférhetetlen a realitással. Miközben figyelmen kívül hagyja környezete diszfunkcionalitását, törékenységét, mindenféle álomképet kerget. Bár Bovaryné nem egy szimpatikus személyiség és kétségbeesésében szinte mindig rossz döntést hoz, motivációival, vágyálmaival könnyű azonosulni és története mindannyiunk számára fontos tanulságokat rejt.

2018. november 30.

Peeta Mellark

Az Éhezők viadala trilógia igazi úttörő a kortárs ifjúsági irodalomban, mert egy rendkívül személyes és intim képet fest egy diktatúra mindennapjairól, a valóságshow-k álságos voltáról, túl korai felnőtté válásról, a háború hatásairól és a média szerepéről a politikában, manipulációban. Közben Suzanne Collins felépített a fiatalok számára egy olyan disztópiát, ami nagyon is komolyan veszi őket, és olyan rendhagyó, mégis hétköznapi problémákat mutat be, amik számukra is ismerősek, így más szinten tudnak kötődni a történethez. Valamint ez lett az egyik első világszerte, széles körben ismert sorozat, amiben a klasszikus nemi szerepek felcserélődnek. A történet középpontjában egy vagány, erős lány áll: Katniss lesz édesapja halála és az édesanyja összeomlása után a család feje. Ő menti meg őket az éhenhalástól, ő hozza meg a nehéz döntéseket, szerzi be az élelmet, a húgát pedig a saját élete árán is megvédené. Panem világa és az egyéni körülményei formálják a lányt egy önfeláldozó, gyakorlatias, segítőkész, makacs, esendő, lobbanékony, olykor ellentmondásos hősnővé. A legtöbben kimondottan szeretik, éltetik őt, mint a feminizmus úttörőjét, aki nem vár megmentésre, sőt ő maga ment meg másokat. Katniss a maga módján egyedülálló, ahogyan az érem másik oldala, Peeta Mellark is.

2018. november 16.

Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

Időről időre teszek egy kis kitérőt a disztópia felé, mert ez számomra egy fontos és megkerülhetetlen műfaj. Álljon bármilyen távol a valóságunktól egy-egy leírt világ, legyen tele valószínűtlen horrorral, ezeket a történeteket alapjaiban a valóság és az emberi képzelet különös elegye hívta életre. A leírhatatlannak tűnő borzalmak látszólag színtiszta fikciónak tűnhetnek elsőre, de az emberek kegyetlensége és kreativitása legalább olyan valóságos, mint a szenvedésük vagy fájdalmuk. A világ tele van igazságtalansággal: a rabság különböző formáival, diszkriminációval, háborúkkal, katasztrófákkal, éhezéssel, kínokkal, vagy halállal. Ezeknek a fiktív megjelenítései tanítanak minket az emberi természet legsötétebb bugyrairól, és legnagyobb magasságairól is: arról, hogyan vannak jelen egymás mellett az élet legkülönbözőbb területein. A műfaj iránti érdeklődésem elsősorban Az éhezők viadalának köszönhetem. Bár már idősebb voltam a célcsoportnál a megjelenésekor, elég hosszú ideig tartott, míg végül a kezembe került, de a mai napig hálás vagyok azért, amit adott nekem…

2018. november 2.

Rebecca, a Manderley-ház első asszonya

(Aki nem olvasta el a Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya című könyvét: a bejegyzés nyomokban cselekményleírást tartalmaz)

Rebecca De Winter volt a Manderley-ház első asszonya, a regény idején pedig már nem él. A férje, Maxim de Winter, legfőbb bizalmasa, Mrs. Danvers és Manderley életében betöltött szerepe tagadhatatlan, egyénisége mindenkire hatással volt, akivel, amivel csak érintkezett, jóval a halála után is. Azonban Rebecca teljes történetét, személyiségét, szerepét nem ismerhetjük meg, csak mások elbeszéléseiből. Ezeket a leírásokat személyes benyomások, heves érzelmek, indulatok, tarkítják, így objektívnak semmiképp sem nevezhetőek, ráadásul tele vannak ellentmondással. Így a rá vonatkozó utalásokból, beszélgetésekből próbálkozhatunk csak rájönni, ki is volt valójában Rebecca de Winter.

2018. október 19.

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Daphne du Maurier 1938-as regénye a Jane Eyre egyik legismertebb átirata, ami méltán nevezhető mára maga is klasszikusnak. Bár a történet több hasonlóságot mutat az eredetivel, inkább a lélektani folyamatokra és belső konfliktusokra koncentrál. A végeredmény nem pusztán újragondolása egy korábbról ismert történetnek, hanem gótikus kísértethistória, családregény, thriller, krimi és bizonyos szempontból románc is. Elődjéhez hasonlóan foglalkozik a szabadság és társadalmi konvenciók eszméivel, de a könyv fő témái inkább az emlékek, vágyak, titkok és az ezekből adódó rettegés. Ha ezekből a szempontokból kiindulva megvizsgáljuk a du Maurier által leírt mondatokat, eseményeket, láthatjuk, hogy a legtöbb esetben többféleképpen értelmezhetjük őket, attól függően, hogy melyik szereplő szemszögéből vagy tapasztalatából indulunk ki. Ez teszi ezt a könyvet letehetetlenné, többször olvashatóvá. Újra és újra felülvizsgálható akár ugyanaz a frázis vagy cselekményszál, amire mindenki máshogy reflektál, miközben az olvasóban végig fennmarad a feszültség. Ez önmagában nagy kihívás az írónőnek, aki bravúrosan helytállt.

2018. október 5.

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Korábban még semmit sem olvastam a Brontë nővérektől, de természetesen a hírnevük megelőzte őket, mint a viktoriánus Anglia kivételes szerzőit, akik remekműveket alkottak sajnálatosan rövid életük alatt. Erről a történetről csupa jót hallottam: feminista regény, mely megelőzte a korát, vagy romantikus dráma, mely felülmúlja Jane Austen műveit is, tragikus női sorstörténet, mely méltán foglalja el az őt megillető helyet a klasszikusok között. Ez nagyrészt igaz is: bár nálam Jane Austent semmiképp nem előzte meg és a főszereplő kapcsolat szerintem nem romantikus, inkább ijesztő helyenként… Számomra a fő témája a szabadság és annak mindenféle megnyilvánulása. A történet drámai fordulatai akkor következnek be, mikor valakinek megsértik a szabadságát, legyen az lelki-, fizikai-, szellemi-, vagy akár anyagi korlátozás. E mellett Jane Eyre egy nő, aki a férfiak uralta világban nőies marad, és féltve őrzi független szellemét és ez a döntéseinek fő mozgatórugója. A regény mindenképpen megelőzte saját korát, ha nem is csak abban az értelemben, ami elsőre egyértelmű. A nők függetlenedése és ambíciói mellett Charlotte Brontë előrevetíti a polgáriasodás eszméit a feudális értékek helyett, az egyén függetlenségének problémaköréből kiindulva.

2018. szeptember 21.

Hamupipőkék

A történetet mind ismerjük: Szerető szülők, csodálatos gyerekkor. Majd hirtelen veszteségek, tragédiák sora. Fiatal évek, mostoha körülmények között, kényszermunkával töltve, majd a szerelem és házasság egy herceg oldalán. Szó szerint a semmiből előkerül egy addig mellőzött lány, aki mindenki más várakozását felülmúlva elnyeri méltó jutalmát. Röviden így írható le a Hamupipőke meséje... A mai olvasmányokban is megtalálhatóak bizonyos minták az életéből, de elhamarkodott lenne egy az egyben ráaggatni az elavult címkét, ahogyan azt Elena Favilli és Francesca Cavallo tették: egy újabb hercegnő, akit megment a herceg. Egy gyenge, passzív nő, aki a megmentőjére vár és szerencséje lesz. Aki nem feminista, így a történetét újra kell mesélni, mint aktív, erős hősnő... Ha közelebbről nézem, egyáltalán nem értek egyet ezekkel a megállapításokkal. Könnyű a ezeket rásütni, ha kiemeljük őt a kontextusból, vagy nem vizsgáljuk meg az ő szempontjait is.
Hamupipőke – hívjuk akár Sansa Starknak, Jane Eyre-nek, Ellának, vagy akár Harry Potternek – újabban alulreprezentált, általában nőiesnek tartott vonásokkal rendelkezik: önzetlen, gondoskodó, szorgalmas, alázatos, jószívű. A bántalmazói felé nem lép fel agresszíven, vagy más olyan módon, ahogyan azt sokan elvárják tőle. Nem üt vissza, nem kockáztatja meg a szökést, megvívott küzdelmei kívülről nem mindig láthatóak, pedig az érzelmeit kifejezi a maga módján. Ez viszont nem jelenti azt, hogy gyenge lenne vagy passzív, de a mostohái fizikai erőfölényét, státuszát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az ő ereje abban rejlik, hogy megőrzi önmagát, a jóságát és optimizmusát. Az értékeit amit nem tudnak elvenni tőle, sem kiverni belőle. A kedvességet, mások megsegítését, a kemény munkát és a morális meggyőződését választja akkor is, amikor úgy tűnik, nincs remény. Kreativitását, alkalmazkodóképességét és belső tartalékait használja a túléléshez. Közben nem lehúz másokat, hanem megadja nekik mindazt, amit ő sem kap meg.

2018. szeptember 7.

Jenny Lawson: Őrülten boldog

Először is engedjetek meg egy vallomást: évek óta rendszeres “látogatóim” a poszt traumás stressz szindróma (PTSD), a klinikai depresszió, a szorongás, a visszatérő rémálmok, pánikrohamok, és egyszer “szerencsém” volt idegösszeomláshoz is. A démonjaim legtöbbször a vállamon ülve mondogatják, hogy értéktelen vagyok, nem érdemlek semmit. Hogy egyszerűen nem vagyok szerethető. Időről időre teljesen körülvesznek, eltakarják előlem a kilátást. Ilyenkor mintha egy szürke, hideg, örömtelen ködben bolyonganék, kétségbeesetten keresve a kijáratot, a napfényt. A legapróbb jelét egy kis melegségnek. Nem rántott teljesen magával a kétségbeesés, nem maradtam benne végleg a sötétségben. Eddig mindig megnyertem a csatáimat és minden alkalommal sokat tanultam belőlük. Több szempontból már jobb a helyzetem, mint az elején, de még hosszú az út és nem értem még a végére. Jenny Lawson könyve olyasmikre is felhívta a figyelmem, amikre eddig nem is gondoltam. Ezzel fegyvert adott a kezembe, amivel a háborút is megnyerhetem.

2018. augusztus 24.

André Aciman: Szólíts a neveden

Amióta csak elolvastam, a gondolataim vissza-vissza kanyarodnak Elio és Oliver történetéhez. Elgondolkoztam, mitől érintett meg ennyire, mi az, ami miatt nem ereszt el napokkal, hetekkel később sem. Olyan elevenen idézte fel bennem a saját élményeimet, felkavarta az emlékeimet az első nagy szerelmemről, kapcsolatokról és a felnőtté válás keserédes természetéről. Mostanra már elég időm volt, hogy leülepedjen bennem mindez és meglássam, mitől olyan magnetikus számomra ez a könyv. Szerintem a titkot az elbeszélés módjában és a fő témában érdemes keresni.

2018. augusztus 10.

Rosalie Ham: A ruhakészítő

Aki egy romantikus limonádét vár ettől a könyvtől némi divattal megfűszerezve, csalódni fog A ruhakészítőben. Ez a történet ugyanis az elnyomásról, bántalmazásról és a bosszúról szól. Egy kőkemény dráma a közösség romboló erejéről, a társadalom számkivetettjeiről, társasági farkastörvényekről, szatirikus masnival átkötve. Releváns, mindennapi témákat dolgoz fel érzékletesen, miközben abszurd helyzetek, morbid jellemrajzok és fekete humor teszi egyénivé a kötet sötét hangvételét. A leírás egyszerű, de mégis színes, eleven, emlékezetes és sokatmondó: amit olvasunk, már látjuk is magunk előtt, mint egy filmet. De arra mindenkit figyelmeztetnék, hogy ennek a könyvnek van egy beteg bája, amire nem árt felkészülni, és csípősebb humorérzékkel belevágni.

2018. július 27.

Szabó P. Szilveszter: Lélekzet (17)

A Budapesti Operettszínház látogatóinak nem hinném, hogy be kell mutatnom Szabó P. Szilvesztert. Neve mára összeforrt a többrétegű, önmagával vagy a épp a külvilággal vívódó intrikus szerepkörével, de természetesen ennél bővebb a az általa játszott karakterek palettája. Nekem személyes kedvencem a karizmatikus fellépése miatt: ha a színpadon van, lehetetlen nem rá figyelni. Emellett minden mozdulata, rezdülése elárul valamit a megformált karakterről, miközben lefejti az egyes rétegeit. Azonban nem csak a színpadon aktív: mint ebből a verseskötetből világossá vált, írni is szeret, nem is akárhogyan…
“Az írást református lelkipásztor nagyapámtól örököltem. Ő minden egyes istentiszteletre úgy készült, hogy apró lapocskákra, gyöngybetűkkel leírta a mondanivalóját, mégis: soha nem olvasta. A mai napi rajongok az írásáért és annak módjáért. Azután hála Istennek olyan tanáraim voltak, mint Lator László és Avar István, akik a régi történelmi irodalomról beszéltek nekem, költők háttéréletéről, ettől olyan bennfentesnek éreztem magam, és a családomban is volt már író.”
A nagyközönségnek első, a Lélekzet címet viselő verseskötetét 2009. augusztus 12-én mutatta be, a REÖK palotában, Szegeden. Így számomra természetes volt, hogy kivegyek egy nap szabadságot, és odautazzam. Elmondhatatlanul nagy élmény volt részt venni a felolvasással egybekötött interjún, és közelebbről megismerni egy olyan embert, akinek a szerepei annyi gondolatot és érzést ébresztettek bennem. Bár gyorsan elillant az az egy óra, nagyon örülök, hogy ott lehettem…

2018. július 13.

Colm Tóibín: Brooklyn

Azt hiszem, sokan átérzik azt, hogy milyen érzés, mikor mélyen szereted a hazádat, akkor is ha nem élsz otthon. Hogy mennyire tud fájni, mikor csendben figyeli az ember, hogyan változik meg fokozatosan az az ország, melyet a szülei, nagyszülei tettek azzá, ami, amíg végül szinte rá sem ismer már. Mikor az emberek annyira durván kezelik egymást, mikor nem érzi a jóindulatot azokból, akiknek segíteni kellene a másikon, mikor a jókedv már a fiatalokból is egyszerűen kihal. Mikor rá kell jönnie, hogy a saját otthonában nincs jövőképe. Ezért bármennyire szereti az országát, benne a várost, ahol a családja, a barátai élnek, összeszedi mindenét, amije csak van és elindul. Kitépett szívvel, de nekivág az ismeretlennek. Izgul, fél, hiszen innentől teljesen egyedül kell boldogulnia, ami miatt mindez nagyon kockázatos is lehet. Mert a legtöbb korábbi ismerete, a tájékozódási képessége, a kapcsolati hálója, akár még a tanulmányai is, egy adott ponton átlépve haszontalanná válnak. Mintha újra meg kellene tanulnia járni, beszélni, ismerkedni, magától értetődő ismeretekre szert tennie, csak épp rendkívül gyorsan. 

2018. június 29.

Dave Eggers: A Kör

Dave Eggers szépen összegyűjtötte századunk nagy fejlesztéseit, azoknak következményeit, társadalmunk problémáit, kérdéseit, ezek köré megálmodta a Kör nevű fiktív céget, majd miután alaposan körbejárta, megrágta és kiköpte. Így született meg ez a maga nemében egyéni könyv, ami végig aktuális témákat vizsgált meg több nézőpontból és izgalmas beszélgetésekkel, apró, óvatos lépésenként jutott el a kimondottan optimista hangvételtől a hátborzongatóan negatív lehetőségekig. Sok apró részlettel kapcsolatban napokkal az olvasása után is el lehet gondolkodni. A történet által elénk tárt világ egyszerre utópisztikus, frusztráló, kézzel fogható, modern és rendkívül aggasztó. Olyan érzést kelt, mint lassítva végignézni egy balesetet, ami ellen teljesen tehetetlenek vagyunk, mégis tönkreteszi mindazt, amit kemény munkával felépítettünk. Ha választhatnék, hogy melyik kortárs könyv legyen kötelező olvasmány fiatalnak és idősnek, én A Kört választanám, mert:

2018. június 15.

A becsület nélküli ember

 (Aki nem olvasta a Trónok harca c. könyvet, annak most szólok, az éj sötét, és tele cselekményleírással!)

Jaime Lannister Westeros egyik legellentmondásosabb embere. Első pillantásra egyértelműen antihős, ez nem is lehet kérdés: egy arrogáns, önző piperkőc, aki meggyilkolta (ráadásul hátbaszúrta) az előző királyt, vérfertőző viszonyt folytat saját ikertestvérével, ráadásul megpróbál meggyilkolni egy gyereket, hogy ezt a titkot megőrizze. Úgy tűnik, rendkívül önközpontú, saját magán és szűk családján kívül nem érdekli más. Ezt a negatív képet erősíti, hogy gúnyt űz a becsületből, mások hitéből, cinikusan mosolyog, ha hatalomról, szenvedésről vagy elvekről van szó. Azonban Ser Jaime maszkja idővel szép lassan lehullik. Ahogy többet látunk belőle és egyre többet tudunk a körülményekről, fokozatosan ráébredünk, hogy ő tulajdonképpen a szőke herceg fehér lovon, aki fiatalon, naivan, a szép ígéretektől vakon elindult, majd nagyon hamar szembetalálta magát a rideg valósággal. Ironikus módon a fiatal oroszlánkölyök elbukott ugyanabban a pillanatban, amikor hőssé vált, mert választania kellett az esküje és az embersége között. Az igazi csatát innentől kezdve nem a kardjával vívja meg, hanem meghasonlott lelkében. Próbál rájönni, mi a szerepe a világban. Ki valójában Jaime Lannister? Egy szörnyeteg, igaz lovag, a Királyölő, a Hét Királyság megmentője, bukott hős, vagy az igazság bajnoka?

2018. június 1.

Rhaegar Targaryen

 (Aki nem olvasta a Trónok harca c. könyvet, annak most szólok, az éj sötét, és tele cselekményleírással!)

Az olvasmányaimban ritkán jön szembe olyan karakter, mint Rhaegar Targaryen, aki A tűz és jég dala regényfolyam egyik legfontosabb szereplője, annak ellenére, hogy a könyv eseményei előtt meghalt. Pontosan nem tudhatjuk már meg, milyen volt valójában, mi mozgatta őt, tetteinek eredménye mégis erősen befolyásolja a Westerosban zajló eseményeket évekkel a halála után is. Őt nem látjuk, csak azt, ahogyan mások emlékeznek rá. Mivel mindenki a maga módján látja, és senkit sem hagy hidegen a személye, elég vegyes kép rajzolódik ki előttünk: egy hamisítatlan aranyifjú, művelt polihisztor, páratlan harcos, hataloméhes koronaherceg, romantikus lovag, művészlélek, kegyetlen erőszaktevő, az utolsó sárkány… Az élete egy ellentmondásokkal teli történet. Ahhoz, hogy lássuk, hogyan lehet egy halott embernek ilyen erős befolyása az élők felett, érdemes közelről megnézni, mi történt vele, milyen hatások érték, milyen érdekek befolyásolják a róla kialakult véleményeket.

2018. május 18.

George R. R. Martin: A Game of Thrones

(Aki nem olvasta a könyvet, annak most szólok: az éj sötét, és tele cselekményleírással!)

George R. R. Martint egyéni és sötét stílusa tette napjaink egyik legsikeresebb írójává. A megfelelő arányban dolgozik a különböző műfajokkal, az általa megálmodott világ ide-oda ugrál a rideg valóság és a fantasy között, miközben ügyesen vezet bele a szereplők gondolataiba. Nyersen, de kíméletlen őszinteséggel fogalmazza meg a mondanivalóját, mellé naturalista módon fest elénk egy képet. A Tűz és Jég dala regényfolyam fantasy, de grim dark fantasy, ami korábban nem igazán volt ennyire mainstream. Martin alakjai morálisan megkérdőjelezhetőek, sorsukra nem jellemző a boldog befejezés, a világa pedig minden, csak nem mese. Bizonyos szemszögből nézve történelmi fikciónak is mondhatjuk, de itt inkább az udvari intrikákon van a hangsúly, mint a történelmi események pontos bemutatásán. Ezeket az elemeket korábbi legendák, mítoszok, valamint különleges, emberfeletti élőlények színesítik.

2018. május 4.

Miért szeretek olvasni?

Először is engedd meg, hogy üdvözöljelek az új oldalamon! Köszönöm, hogy benéztél! Talán úgy ismersz már, mint a korábbi Könyvkuczkó blog szerzőjét. Sok dolgot kaptam attól az oldaltól, de bármennyire is szerettem magát a blogot és a nevet is, mindenféle szerzői jogsértés és negatív személyes tapasztalat miatt úgy döntöttem, tiszta lappal, és új névvel újrakezdem. Így született meg az Accio Libris! blog, amiben (az elődjéhez hasonlóan) könyvekkel, könyves témákkal, karakterrajzokkal fogok jelentkezni, minden második pénteken. Először is a korábbi bejegyzéseim egy részével találkozhattok majd újra, visszaidőzítve. Ezeket teljesen újraírtam, alkalomadtán más címmel és illusztrációval is láttam el. Bizonyos írásaim vagy teljes rovataim pedig archiváltam és nem szándékozom újra közzétenni őket. Tehát ugyanaz lesz minden, de mégis más. A jövőben pedig folytatom, amit eddig is csináltam: kifejtem a gondolataimat, érzéseimet ezekről az élményekről írásban és fényképek formájában is. Úgy tűnik, én már egyszerűen nem működöm olvasás, írás vagy fényképezés nélkül. De mindezek előtt összeszedtem, miért is szeretek annyira olvasni, miért is vagyok itt tulajdonképpen. Remélem, élvezetes lesz számodra is ezt a kis óda a történetmeséléshez és talán Te is egyetértesz majd velem, miért is olyan nagyszerű élmény új világokat felfedezni…