2019. december 27.

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs


Mind voltunk valamikor majdnem nyolc évesek, mint a történet főszereplője, Elsa. De egyszer csak átlépjük azt a határvonalat, ahonnan a Mhost átveszi az uralmat felettünk és minden bonyolult lesz, mint egy Facebook státusz. Ami még lényegesebb, lassan elfelejtjük, milyen volt a világ akkor, és milyen a bennünk élő kisgyermek. A szerencséseknek van valakije, akik emlékeznek és emlékeztetnek erre. Valaki, akitől a világ nem tűnik olyan rémesnek, és megtelik varázslattal, csodákkal, szuperhősökkel. Aki mellett az élet all inclusive. Elsának ilyen a nagymamája. Aki mindig mellette áll, történjen bármi. Aki felér egy hadsereggel. Akivel közös a nyelvük, történeteik és a múltjuk.

2019. december 13.

Házak harmóniája

“– Ti képtelenek vagytok elolvasni A Roxfort történetét?
– Minek olvasnánk el? – vonogatta a vállát Ron. – Ha valami érdekel, megkérdezünk téged. Te kívülről tudod az egész könyvet.”
A Roxfort sokunk második otthona. Vágyunk a varázslatos tantermekbe, a kényelmes közös helyiségekbe, a zegzugos folyosókra és legfőképpen a barátokra. Mindig úgy éreztem, hogy a négy tulajdonság: a bátorság, hűség, leleményesség és a tudásvágy egyensúlyt visz az iskolába, ahol bármelyik diák úgy érezheti, megtalálta a helyét, és már nincsen egyedül. Ezek mind nemes vonások, de sokkal eredményesebbek együtt, összhangban, mint megosztva, önmagukban. Mert akik ezekkel a jellemzőkkel bírnak, kiegészítik, ösztönzik egymást, és mindannyian tanulhatnak a többiektól valamit. A griffendélesektől és hugrabugosoktól a közösségi szellemet, az igazság keresését, bátorságot és hűséges szívet, törekvést a jóságra. A hollóhátasoktól és mardekárosoktól pedig a kitartó munkát, motivációt, az egyéni szerepvállalást, az oktatás fontosságát és a nagyság elérését. Így lesz egy óriási kirakós darabkáiból összerakva egy kerek egész, folyamatosan fejlődő közösség, ahol a különböző egyéniségek inspirálják, erősítik egymást. Azonban van a sorozatban valaki, aki egy személyben egyesíti a négy ház jellemvonásait, így testesítve meg mindazt, ami a Roxfortot jelenti. Személyes kedvencem, akinek a neve is úgy hangzik, mint a szó: harmónia. Ő pedig nem más, mint Hermione Granger.

2019. november 29.

A legkisebb is számít

“Nincs igazság, amíg a nem érintettek ugyanúgy fel nem háborodnak, mint az érintettek.” 
Benjamin Franklin
Ma már egyre elterjedtebb kritikai szempont filmeknél és könyveknél is a kulturális sokszínűség és az egyes csoportok megfelelő számú és minőségű prezentálása. Ez fontos szempont egy olyan korban, amiben nagy a rasszok, vallások variálódása, a globalizáció szabad(abb) munkaerő áramlással társul, és kiemelt kérdés a migráció, a tolerancia és az együttélés. Ez hozzátesz a realitásunkhoz, hiszen nem vagyunk egyformák, mind egy nagy skálán helyezkedünk el. Ahogy nem lehet egy műben minden jellem egyforma, úgy a külsőségek sem, amik ugyanúgy alakítják a személyiségünket, mint a tapasztalataink. Ezekről minden országban más a vélemény, attól függően az adott országban mennyire vannak jelen az ezzel kapcsolatos problémák, mennyire határozzák meg az ott élők mindennapjait és mennyire nyitottak erre a beszélgetésre. Már egyre többen foglalkoznak azzal, hogyan ábrázolnak kitalált karaktereket, mennyire közelít a fikció a valósághoz. Mert akár tudatosan, akár tudattalanul, de minden történet, amit befogadunk, befolyásolja a gondolkodásunkat, nem csak a saját identitásunkról, de a másokhoz való viszonyunkról is. Ezért érdemes nagyon óvatosan közelíteni egy adott csoporthoz, nem mindegy, kiről milyen képet mutatunk emberek tömegeinek. Az egész lényege szerintem, hogy ne fessünk másokról olyan képet, amit mi sem olvasnánk / látnánk szívesen magunkról.

2019. november 15.

Andrew Morton: Diana igaz története - saját szavaival

Amikor beszereztem Sally Bedell Smith-től II. Erzsébet életrajzát, mellé rögtön meg is vettem a Diana életéről szóló könyvet, hogy mindkét verziót végiggondolva lássam az angol királyi család életének ezt a szakaszát. Akkor még nem is tudtam, mennyire fogom igényelni az egyértelműen elvakult ábrázolás után ezt a könyvet. Mert amíg az előző könyv egy egyszerű életrajz, ennek már a címe is sugallja a részrehajlást. Félreértés ne essék, ez a történet leginkább Diana mellett foglal állást, nem a királynővel szemben. Elkerülhetetlen viszont, hogy ez ne hasson ki az elbeszélésre. A másik, ami megkülönbözteti a két könyvet egymástól, hogy Diana saját szavait bizonyos céllal rögzítették, és ez a cél világosan érzékelhető is a könyvből. A hercegnő ugyanis az egyértelműen manipulált képhez szerette volna hozzáadni a saját nézőpontját, az ő történetével kiegészíteni a többit. Andrew Morton maga is úgy fogalmaz, hogy ez volt a világ leghosszabb kérelme egy esetleges váláshoz. A hercegnő halálának huszadik évfordulóján újra kiadták a könyvet, ami három részből áll: az elsőben Diana magnófelvételre mondott szavait olvashatjuk, a második maga a huszonöt évvel előbb kiadott könyv, a harmadikban pedig a szerző írja le a könyv utóhatásait és a hercegnő utolsó éveit.

2019. november 1.

Sally Bedell Smith: Erzsébet, a királynő

Ez az életrajz a jelenleg is uralkodó II. Erzsébet királynőről egy – bizonyos szempontból – nagyon részletes leírása egy kivételes életű nőnek. Ahogyan az a könyv végi jegyzékből is kiderül, hatalmas anyagból dolgozott a szerző, amelyek egy része még soha nem állt korábban rendelkezésre. Mégis a stílusa és a választott témák, amiket a könyv érint, olykor felületesnek hatnak, mintha csak egy könnyed magazin elnyújtott cikkét olvasnánk. Azok, akik – hozzám hasonlóan – történelmi, politikai, gazdasági kontextusban is szerettek olvasni a leghosszabban uralkodó brit királynőről, csalódni fognak ebben a könyvben, azokkal együtt, akik objektív képet vártak róla és a családjáról.

2019. október 18.

A szerző halála

Egyetemen az első órán a kérdés, amit egy tanárom feltett, ez volt: mitől lesz irodalmi mű akár egy szó, egy sor, egy bekezdés vagy egy nagyobb írás? Próbálkoztunk mindenféle válaszokkal, de természetesen nem sikerült eltalálni a helyes megoldást, ami így hangzik: attól, hogy valaki irodalomként tekint rá, úgy olvassa az adott alkotást. Ez egy nagyon érdekes témát vet fel, amivel mi, olvasók sokat foglalkozunk: az egymástól függő és sokszor törékeny kapcsolattal az szerző és a közönsége között. Kihez tartozik leginkább egy könyv: ahhoz, aki megalkotta, vagy ahhoz, aki magáévá teszi, értelmezi, értékeli? Milyen a kapcsolat valójában az író-olvasó, író-könyv, olvasó-könyv között? Hogyan és miért vitatkozunk egymással egy műről? Ez a kapcsolat minden esetben építő, a vita pedig konstruktív? Megvalósítható-e teljesen a szerző halála? Ha igen, jó az nekünk?
„A klasszikus kritika sohasem foglalkozott az olvasóval, számára nincs más ember az irodalomban, csak az, amelyik írja, de ma már tudjuk, hogy az írásnak csak akkor lesz jövője, ha megfordítjuk a mítoszt: az olvasó születésének ára a szerző halála!” Roland Barthes

2019. október 4.

Miért nem tudtam végigolvasni Margaret Atwood Alias Grace című könyvét?

Margaret Atwood fiktív történetének alapja valós: Grace Marks-ot a tizenkilencedik században, Kanadában ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre kettős gyilkosság vádjával, miközben feltételezett bűntársának büntetése kötél általi halál volt, amit végre is hajtottak. Az Alias Grace egy kitalált pszichológus, Simon Jordan vizsgálódásáról szól, aki szeretné kideríteni, valóban bűnös-e a lány. Nem lehet tudni, ki bűnös, ki ártatlan, inkább az emberi természeten és a szereplők közötti interakciókon van a hangsúly. Grace és dr. Jordan belső monológjain keresztül pedig kettejük életébe, gondolatvilágába nyerhetünk nagyobb betekintést. A könyv legnagyobb ereje a feszültségkeltés, amit a folyamatosan jelen lévő kettősséggel ért el a szerző. Váltakozva mutatja a bűnt és ártatlanságot, humanitást és embertelenséget, intelligenciát és ostobaságot, hatalmat és jogfosztottságot, a kimondott és a kimondatlan szavakat. Ezeket viszont nem mindig olyan embertől látjuk, akitől számítanánk rá, így zúdítva ránk kérdések áradatát.

2019. szeptember 20.

Varázslatos apafigurák

Ha szülői áldozathozatalról van szó a Harry Potter sorozat kapcsán, szinte mindig Lily Potterre asszociálunk. Úgy gondolom, ez az egyik sajátossága a női szerző által írt könyveknek, hogy az anyák sokkal hangsúlyosabb szerepet kaphatnak, még akkor is, ha a mellettük álló édesapa ugyanolyan jó szülő. Ez valószínűleg az író tapasztalatait, élményeit tükrözi, akár a saját édesapjával, akár a gyermeke apjával kapcsolatban. Számomra a legkülönösebb megnyilvánulása ennek, hogy James Potterről, mint apáról csak elejtett megjegyzésekre alapozhatunk. Ha róla van szó, leginkább az iskolás éveire koncentrál a történet. Azonban Lily leveléből és a többiek elmondásából összegyűjtve kiderül, James jelen volt a fia életében, annyi időt töltött vele, amennyit csak tudott, foglalkoztatta, mit hagy rá, milyen világban nőjön fel. Arra kezdte el nevelni, hogy jó ember legyen, bolondozott vele, közben a biztonságát is szem előtt tartotta és megkérdőjelezhetetlen volt a szeretete a gyermeke anyja iránt is. Ami pedig a legfontosabb, James ugyanúgy az életét adta a fiáért, ahogyan Lily. Bár nem kétséges, hogy a rövid idő alatt, amíg élt, hatott Harry-re, de sajnos nem nevelhette fel őt, éppen az áldozata miatt. A szeretetet és útmutatást így nem tudta ennél tovább megadni neki.

2019. szeptember 6.

Michelle Obama: Így lettem

Michelle Obama egy ikon. Élő jelkép. Rabszolgák ükunokája, aki First Lady lett. Egy sikeres férfi mögött mellett álló, önmaga jogán is elismert nő. A modern amerikai álom megtestesülése, ami a legtöbb színesbőrű számára még mindig csak rémálom. Elsőnek lenni valamiben hatalmas felelősség, ami láthatóan az ő vállát is nyomja: példát kell mutatnia és vezetnie másokat is, hogy olyan lehetőséget adhasson minél több embernek, mint amit ő megkapott. Ezt az érzést szemlélteti a története. Pont emiatt gondolom, hogy nem engedhette meg magának a teljes őszinteséget, nem vehette le minden felvett maszkját. Legalábbis nem életének azon a pontján, ahol megírta ezt az önéletrajzot. Amit az optimizmusról, kitartásról, elvekről és kemény munkáról elmond, az teszi értékké az írását. Az a Michelle, akinek az egyénisége kiragyog a lapok közül, lenyűgöző. Mégis a könyvet letéve azt éreztem, a teljes képnek maximum a felét mutatta meg.

2019. augusztus 23.

Varázslatos tanárok

Akár iskolás az ember, akár már végzett, a Harry Potter sorozat olvasását a várakozással, az írószervásárlással, az iskola első, még szokatlan hetével és izgalommal köti össze. Ellenállhatatlannak tűnik a késztetés, hogy várjuk azt a bizonyos baglyot. Szeretnénk megvenni az Abszol úton a könyveinket, pergament, talárt és esetleg egy saját háziállatot. A ládánkban képzeletben ott lapul a vonatjegy a kilenc és háromnegyedik vágányra, hogy utazhassunk haza: a Roxfortba. Alig várjuk, hogy találkozhassunk a barátainkkal, és hallhassuk az ő izgalmas tapasztalataikat is. Bár mi muglik sosem jártunk a Roxfortba, Harry történetén keresztül mégis azt érezzük, minden évben új Sötét Varázslatok Kivédése tanárt ismerhettünk meg, bujkáltunk Argus Filch és Mrs. Norris elől, hamar rájövünk, melyik tanárt kerüljük el, kinél maradjunk csendben és kihez szaladjunk, ha kérdésünk van. Attól függetlenül, hogy sosem tudhatjuk, milyen elvek szerint alkalmazták a tanárokat, szép számmal és változatosan voltak jelen hosszabb-rövidebb ideig az iskolában. Akár azért, mert ismerték a megfelelő embert, vagy szakértői voltak egy vagy több tantárgynak, vagy jó helyen voltak jó időben vagy csak simán ősidők óta tanítottak, minden egyes tanártól tanulhatunk valamit. Ebben a bejegyzésben ennek járok utána, kezem a szerintem legrosszabb professzorral és haladok előre egészen a legjobbig.

2019. augusztus 9.

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

“A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő a vízben, és a víz egybeolvad az éggel.”
Delia Owens első regénye a maga nemében páratlan: egyszerre fejlődéstörténet, krimi és egy finom óda az anyatermészethez. A középpontjában Kya Clark áll, akinek az életét az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek végéig követhetjük nyomon, ahogyan magára hagyott, hatéves kislányból fiatal nővé cseperedik egy észak-karolinai kisváros mellett fekvő lápvidéken. Egy magányos, sokszor melankolikus történet ez, ahogyan egy teljes elszigeteltségben élő gyerek a természetből merít vigaszt, tudást és teremt meg egy különleges életet magának, miközben a csalódásaival, a felnőtté válással és a családja által okozott sebekkel viaskodik. Ezzel párhuzamosan kirajzolódik egy megrázó haláleset története is, amiben Kya lesz az első számú gyanúsított. A könyv párhuzamosan mutatja be a lány fejlődését és a gyilkossági nyomozást, ami egyre növeli a feszültséget, miközben bemutatja a társadalom törékenységét, generációs problémákat, a szegregáció okozta feszültséget, a természet erejét és Kya összetett személyiségét. Ha pár szóban kéne összefoglalnom ezt a kötetet, azt mondanám: egyedülálló, emlékezetes, hangulatos, mély, érzelmekkel teli és elgondolkodtató írás, ami nem hagyja hidegen az olvasót. Nem tökéletes, de mindenképpen különleges alkotás. Igazi élmény, amit nem érdemes kihagyni.

2019. július 26.

Varázslatos anyák

A varázsvilágban elmerülve több olyan szereplővel találkozhatunk, akikkel úgy érezzük, találkoztunk már valahol, valamikor. Ettől is olyan könnyű újra és újra elveszni a sorozatban. Harry és társai a szemünk előtt nőttek fel hét év alatt. Első ránézésre talán róluk szól a történet, de a sorok között végig ott rejtőznek a családdal kapcsolatos különböző témák. Ez a sorozat egy fiú férfivá válásáról, jóról és rosszról, de legfőképp az anyai szeretetről szól. Nélkülük nem lenne miről mesélni, annyira átjárják a történetet az édesanyák áldozatai, külső-, és belső konfliktusai vagy éppen a hibák, amiket elkövetnek. Az ő érzelmeik, döntéseik és megmozdulásaik, amik mozgatják a történetet és meghatározzák az összes többi szereplő életének alakulását. De nem Lily Potter az egyetlen, aki nyomot hagyott, mert példák egész sorát láthatjuk, kerülendőt ugyanúgy, ahogy követendőt is. Ebben nem különbözik a muglik és a varázslók világa: mindannyiunk életében meghatározó kapcsolat ez, és akármilyen is legyen, sokat tanulhatunk belőle. Jöjjön válogatásom a számomra legemlékezetesebb édesanyákról:

2019. július 12.

Sally Rooney: Normális emberek

Van valami mazochizmus bennem, mikor olyan könyvet választok, ami gyomronrúg. Ami úgy építkezik, hogy közben azt érzem, porig rombolt bennem valamit. Ami érzelmileg teljesen lemerít, miközben fel is tölt. Valamiért mégis szükségem van néha egy durvább ébresztőre, ami kizökkent a komfortzónámból. Egy élményre, ami mélyen érint. A Normális emberek egy ilyen könyv. Észrevétlenül, de egyértelműen bekúszik a olvasó bőre alá. Ez egy magányos, melankolikus történet a felnőtté válásról és a szerelemről, ami hirtelen túl sokat ad, majd túl sokat vesz el, így hatalma lesz két ártatlan, még romlatlan lélek felett. Két sérült fiatal útkeresését kísérhetjük végig, ami nem szép, mert itt nincs csinos kis csomagolópapír, csillámos masni, csak a leplezetlen valósága, esetlensége a tapasztalatlanságnak. Egy utazás, ami éppúgy bővelkedik fájdalomban, mint szeretetben. Két olyan embert ismerhetünk meg, akik tökéletlenek, hétköznapian furcsák, extrémek. Egy olyan kapcsolat ez, ami hatással van rájuk, végérvényesen átformálja őket, de nem jelent gyógyírt a problémáikra. A szerző mindent feltár velük kapcsolatban, ami a megértésükhöz kell, így azt, aki elkezd kötődni hozzájuk, nem ereszti el egy pillanatra sem a történetük.

2019. június 28.

Beth O'Leary: The Flatshare

Nem mondanám, hogy van kimondottan kedvenc műfajom, szeretem a változatosságot. Általánosságban inkább úgy mondanám, az olyan könyveket szeretem legjobban, amik meg tudnak lepni, amik elindítanak bennem valamit. Ettől a történettől nem vártam semmit, csak egy habkönnyű, humoros, romantikus történetet, ami feldobhat egy álmos, forró, nyári hétvégét. Színtiszta szórakoztatást, ami mosolyt csal az arcomra. Jelentem, megkaptam mindezt és még többet is. A hamisítatlan angol humora szórakoztatóvá, a kedves, közvetlen stílusa pedig személyessé tette Beth O’Leary debütáló kötetét. A bájos, könnyed felszín alatt viszont komoly problémák, összetett történet és végtelenül emberi szereplők rejtőztek. Valósnak, őszintének, frissnek, autentikusnak hatott ez a könyv, és igazán megérintett. Most már nyugodt szívvel ajánlom, mint az egyik személyes kedvencemet a kortárs romantikus irodalomból.

2019. június 14.

Robert Galbraith: Halálos fehér

Rowling Stoned

2019/JÚNUS
BRÉKING! BRÉKING! BRÉKING!
Egy szeretett páros áldozata a szappanopera oltárán:
Karaktergyilkosság halálos fehérben!!!

ÉLETMÓD
Régi vevők cserbenhagyása újabb borítóverziókért, avagy mit tehetünk a pénztárcánkért?

UTAZÁS
A Maldív-szigeteken a kalózoknál is nagyobb veszély leselkedik a nászutasokra…
Brit tudósok szerint a tengeri baktériumok káros hatással lehetnek az emberi kapcsolatokra

FENG SHUI
Szín szerint rendezett könyvespolccal elkerülhető a sorozatba nem illő folytatások elrejtése…
A templomban létfontosságú az esküvői csokrok stabilitása!

SZERELEM, SZEX, GYENGÉDSÉG
“Mit tehetnék, hogy a főnököm végre az irodaajtónak döntsön??”
“A szánalom az új afrodiziákum!”
“Hogyan szereljem le azt a törtető szukát?”

ÖTLETBÖRZE
Ha túlírt a krimi: “Lapozzatok a 394. oldalra!”
Tuti tippek arra, hogyan kerüljük el az esküvői katasztrófát…

PSZICHOLÓGIA
Manipulált szerelem: szimpla tagadás vagy szadizmus?
Az elfojtás megoldás: ötből négy baltás gyilkos márpedig ezt ajánlja!
Mikortól válik nevetségessé az “Én tudom, mi a jó nekem!” kártya a kezünkben?

DIVAT
A férjem ízlése kulcsfontosságú, avagy a gyűrű mellett sutba dobhatom a designer darabjaimat...
A színes kontaktlencse Önt is magabiztosabbá teheti. Próbálja ki már holnap!
Hogyan illesszük a sebhelyeinket az egyéniségünkhöz?

KULTÚRA
Kirobbanó siker a Cormoran Strike és az elszabadult hormonok!
Robin szerepe lényegesen nagyobb, mint Batman valaha is gondolta volna…

ASZTROLÓGIA / JÓSLAT
Ki lesz a következő epizód szadista szociopatája?
Vajon a brexit elmossa az utolsó kötetet?
A hattyú halála, avagy hogyan lesz esküvői talizmánból hirtelen rossz ómen?

HOGYAN…?
Bűnös élvezetek nyomában: öt indok, miért olvassuk tovább az egyre ócskább sorozatokat?
Csalódás utáni újabb vásárlás: könnyelműség vagy töretlen optimizmus ?
Hogyan tartsuk életben a reményt?

Szemüveget az írónak! (jelen esetben a nem szerkesztőnek is…)

2019. május 31.

Az íróknak, akiket valaha szerettem...

Drága Csalódásaim! Kedves David és Dan!
Mint az a címből is kiderül, eléggé kiábrándultam Belőletek. Szívesen sütném el a klasszikus szöveget, miszerint ez a szakítás nem a Ti hibátok, de nem szeretném a bajt még hazugsággal is tetézni. A kapcsolatunkba én úgy érzem, rengeteg időt, energiát, szeretetet invesztáltam, ami sajnos nem térült meg. Kitéptétek a vérző szívemet tőből, majd győzelmi táncot lejtettetek rajta. De semmi probléma, tényleg, én felülemelkedem és higgadt maradok. Azt viszont továbbra is tartom, hogy a szép időkre való tekintettel továbbra is maradhatunk barátok. Ennek szellemében szeretném elmondani az én nézőpontomat arról, hol siklott ki ez az egész közöttünk, és szerintem min kellene változtatnotok ahhoz, hogy komolyan meg merjem próbálni Veletek még egyszer. Talán, egy szép napon, mikor már nem lesz ilyen mély a seb... Mikor majd újra tudok hinni… Na, de ne szaladjunk ennyire előre, mert ez azért nem ennyire egyszerű. Azt hiszem, nem csak a magam nevében beszélek, mikor azt mondom, Ti ketten aztán kitettetek magatokért… Igazán kár, mert olyan szépen indult minden!

2019. május 17.

Kik ihlették Daisy Jones karakterét?

A Seven Husbands of Evelyn Hugo és a Daisy Jones & The Six című könyveket olvasva nyilvánvaló, hogy Taylor Jenkins Reid erőssége a történelmi fikció műfajában és a karakterábrázolásban rejlik. Lényeglátóan tudja megragadni egy korszak esszenciáját, egy szubkultúra vagy akár egy teljes ipar mibenlétét, miközben a szereplők szinte kilépnek a könyveiből, annyira valóságosnak érződnek. Daisy Jones megtestesíti a hetvenes évek Amerikájának rock szcénáját, annak minden szépségével és visszásságával együtt. Ez a gyönyörű, sebezhető, tehetséges nő, akinek egyénisége kitölti a teret, olykor mégis meglepően kicsinek és elveszettnek tűnik, bejárja az akkori zenei élet különböző szerepköreit a grupitól, az énekesen át a sikeres dalszerzőig. Daisy lába nyomán olyan fontos helyszínek elevenednek meg, mint az éjszakai szórakozóhelyeiről, óriásplakátjairól, klubjairól híres Sunset Strip negyed, azon belül a Whiskey a Go Go vagy a London Fog, ahol a legismertebb zenekarok is rendszeresen felléptek, a Barney's Beanery gasztrobár vagy a Riot House hotel, ami előtt jellemzően a rajongók az ott elszállásolt bandákra várakoztak, hogy személyes is találkozhassanak a kedvencükkel. Emellett Daisy egy személyben testesíti meg Lori Mattix-et, Sable Starrt, Pamela Des Barres-t, Janis Joplint, Stevie Nicks-et, Carol Kinget és megannyi másik nőt, akiket többek között az általuk vagy róluk írt zenékből, vagy épp korabeli interjúkból ismerhetünk meg.

2019. május 3.

Zeneválogatás a Daisy Jones & The Six mellé

A Daisy Jones & The Six egy történelmi fikció, amelynek középpontjában a hatvanas-hetvenes évek rock világa áll. Ennek a kornak a gazdag zenei kultúrája meghatározó az Amerikai Egyesült Államok történetében, mivel a zene politikai állásfoglalás is volt a háborúk értelmetlenségével, a politikai vezetők szigorával szemben. Egész generáció állt ki a béke, a környezetvédelem és az alapvető emberi jogok mellett. A “Szeretkezz, ne háborúzz”, a virágmozgalom, a hippik, a “Szex, drog, Rock & Roll”, Woodstock, a kiábrándultság, jogi egyenlőségért vívott harcok kora volt ez. Sok szempontból jelentette ez az időszak ártatlanság elvesztését, ami jelentős örökséget hagyott hátra, megalapozott több műfajt, és elindította a zenei fesztiválokat. Taylor Jenkins Reid megosztotta a listáját azokból a zenékből, amik inspirálták a könyvét. Mivel a korszak zenéjén nőttem fel, így összeállítottam én is a saját listám édesapám akkori lemezei, a szerző ajánlása és a saját preferenciáim alapján. Nem mindegyik dal kötődik az adott időszakhoz, ugyanúgy található köztük kortárs, mint klasszikus. A kiválasztott számok vagy elhangzanak a könyvben, vagy korszellemhez, adott eseményhez vagy karakterhez kötődnek számomra, így szeretettel ajánlom őket a könyv mellé:

Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six

A Daisy Jones & The Six interjúregény egy fiktív rockegyüttes történetéről, a megalakulásuktól a bukásukig, a hetvenes években az Egyesült Államokban. A szereplők azt mesélik el, hogyan emelkedtek ki a banda tagjai egyénenként és együtt az ismeretlenségből, hogyan élték meg a sikert és hogyan hullott darabjaira mindez egyetlen este alatt, amikor feloszlott az együttes. A könyv olyan, mintha egy MTV vagy egy VH1 interjúsorozatot nézne végig, vagy épp a színfalak mögött beszélgetne a kedvenc zenekarával az olvasó. Nagyrészt dialógusokból áll, helyenként újságcikkekkel tarkítva. Izgalmas párosítás ez a dokumentarista, nagyon is valóságos stílus, egy történelmi fikció tálalására és nagyon jól szolgálja ezt a történetet: személyessé és a maga nemében egyedülállóvá teszi. Az együttes képviseli a korszak minden elemét, a gondolkodást, zenei stílust. A banda feloszlása pedig mutatja azt félelmet, hogy a rock műfajának lényegét elpusztíthatja-e a túlzott népszerűség és siker. Mert abban a pillanatban, hogy menő nem csak a rock, de a vele társított életmód is, pont a szellemiség veszhet el, amely megalkotta azt: a lázadás a hatalom szigorával szemben, a társadalmi egyenlőtlenségek és az ebből fakadó káros beidegződések ellen.

2019. április 19.

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Margaret Atwood világszerte ismert regényét 1984-ben írta. Keletkezéséhez hozzájárultak a szerző tapasztalatai a Vasfüggöny által kettészelt Berlinben, és az ott érzékelt bizalmatlan, fojtogató, embertelen légkör. Ennek ellenére ez a kötet absztrakt, eltúlzott, szimbolikus módon reflektál nem csak a hidegháború korára, a múltunkra, hanem a jelenünkre is. Ebben a fiktív jövőben az Amerikai Egyesült Államok lakossága vegyi szennyezések és háborúk hatására haldoklik. Ennek egyik tünete az újszülöttek számának drasztikus csökkenése, és az egészséges utódok rémisztő aránya. Az országban tapintható a kétségbeesés, mindennaposakká válnak a gyermekrablások, és egyre rémisztőbb az általános közhangulat. Majd egy nap alatt végbemegy egy puccs, melynek során a nők jogfosztottá válnak, színre lép egy új sereg és a vallási fanatizmus alapjain, a szülőképes nők vállaira támaszkodva megalakul Gileád.

2019. április 5.

Taylor Jenkins Reid: The Seven Husbands of Evelyn Hugo

A világhírű színésznő, Evelyn Hugo élete végéhez közeledve nagyinterjút ad egy általa kiválasztott, kezdő újságírónak, kizárólagosságot ígérve. A saját, színtiszta igazságát a sikereiről, kudarcairól, életének ellentmondásairól, de leginkább az áldozatokról, amit a sztárság megkívánt tőle, Hollywood aranykorától kezdve. Bár a fókusz látszólag Evelyn hét házasságán van, abszolút nem arról szól a fáma, amit a csillogó, tökéletes felszín alapján sejtenénk. Inkább bemutatja, hogyan kell elrejtenie a származását, szexuális orientációját, anyanyelvét, valódi személyiségét, intelligenciáját egy kisebbségi származású nőnek, ha nem csak boldogulni szeretne egy férfiak által uralt világban, de el is akarja foglalni az őt megillető helyet. Taylor Jenkins Reid érzékletesen bemutatja, az elmúlt hetven évben mennyi minden változott a nők megítélésében úgy, hogy közben ennek a problémakörnek egy jó része változatlanul jelen van a mindennapi életben. Láthatunk két nőt, akiknek el kell rejtőzniük egy kirakat mögé, mert a világ nem fogadná el őket.

2019. március 22.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Egy olyan világban, ami rendkívül nagy mértékben épít az elértéktelenedésre, nagy szükség van olyan emberekre, akik szeretik azt megjavítani, amijük van, nem pedig eldobni a nem is olyan régit az új(abb)ért. Olyan hétköznapi hősökre, akik önzetlenek, gondoskodóak, figyelmesek, gyengédek, és elkötelezettek. Akik az élet értékét teszik az első helyre. Ove ilyen ember. Túl jónak tűnik erre a világra, pedig egyáltalán nem tökéletes. Pont ezért is érintett meg annyira, mert minden tette azt sugallja, figyeljünk oda egymásra, és ha elég ideig nézzük a többieket, megláthatjuk a bennük élő embert, nagy E-vel. Minél többet látunk valakiből, annál többet tanulhatunk tőle. Mint ettől a régi, analóg órától a digitális korban.

2019. március 8.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant Is Completely Fine

“Hogy vagy?” Egy végtelenül egyszerű kérdés. Elméletileg... Minden nap felteszik ezt a kérdést különböző emberek, különböző helyeken, különböző időpontokban. A legtöbben udvariasságból, amolyan köszönéssel egybeolvadt érdeklődéssel, rutinból. Persze akad olyan is, aki komolyan kérdezi, akit tényleg érdekel a másik hogyléte, de sajnos legtöbbször az idő vagy a hely nem alkalmas arra, hogy ebből hosszabb beszélgetés kerekedjen. És legyünk őszinték, olykor ez így van jól. Van olyan pont az ember életében, amikor igazából már nem is akarja tudni a választ, mert annyira kevés energiája maradt a saját segélykiáltását is meghallani, nemhogy valaki másét. Sokszor ilyenkor csak egy közömbös “Köszönöm, jól!” választ adunk ki magunkból és megyünk tovább. Lehet más oka is annak, hogy ebbe nem megyünk bele mélyebben. Van olyan is, aki egyszerűen belefáradt abba, hogy önmagán erőt véve újra és újra merjen bízni, megpróbáljon nyitni, csak azért, hogy azt lássa, hogy hiábavaló volt megint valaki mást közel engedni a lelke legmélyéhez, mert nem értették meg. Sem őt, sem az örömét, bánatát, a küzdelmeit és diadalait, semmit. Rosszabb esetben ki is használták, majd eldobták. Ezért amolyan kifacsart önvédelmi mechanizmusként inkább megtanulja elnyomni magában a reményeit, vágyait és azt mutatni minden rezdülésével, hogy “Köszönöm, jól vagyok!” Ezzel a nyugodt, harmonikus álcával még talán képes mások és a saját életébe is pillanatnyi megnyugvást hozni, mondván, jobb a békesség... Legalábbis egy ideig. Azután elfogadják, talán meg is szeretik azt, amilyennek mutatja magát. Mivel ez jó nekik, meg sem kérdezik, valóban jó-e ez így neki is. Így lesz egy végtelenül egyszerű kérdés sokkal bonyolultabb, mint azt elsőre gondoltuk volna...

2019. február 22.

Inej Ghafa

Inej Ghafa nem csak a Six of Crows duológia, hanem a Young Adult irodalom egyik legfontosabb alakja. Egy misztikus, hittel teli lélek, tragikus hős, különleges artista, igaz barát, emberkereskedelem és erőszak áldozata, harcos, kém, aktivista. Az elnyomottak odaadó és megingathatatlan képviselője. A hatfős rablóbanda szíve-lelke, összetartó ereje. Egy hűséges társ, empatikus megfigyelő, aki élettel, lélekkel tölti meg a könyveket. Bár a sötétben mozog legotthonosabban, ő jelenti a fényt Ketterdamban, ami nem csak rávilágít a társadalom súlyos egyenlőtlenségére és hiányosságaira, de közben reményt is ad egy szebb jövőre. Ez a fiatal nő egyszerre ébreszt bennünk szánalmat, félelmet, együttérzést és csodálatot. Azonnal kíváncsiak leszünk, mit rejt ez a makulátlan, mégis mélyen elrejtett külső. Veszélyes kémet, esetleg egy ártatlan kislányt, vagy könyörtelen gyilkost, talán egy védtelen áldozatot, vagy egy bosszúszomjas igazságosztót? Igazság szerint mindezt egyszerre, és még sokkal többet is ezeknél. Az az érzésünk, bárki legyen is ő, egy pillanat és már el is tűnik a szemünk elől. Elillan, mint a füst a szélben. Ő a csend ereje az őt körülvevő zajban, az árnyék félelme a napsütésben, a tisztaság a mocsokban, az észrevétlenség és a lebecsült ellenfél meglepetése, a finomság egy brutális világban.

2019. február 8.

Kaz Brekker

Ha valaki Ketterdam utcáit rója, és meglát egy fekete bőrkesztyűbe bújtatott kezet, egy varjúfejben végződő sétapálcát egy elegáns ifjúnál, jobb ha összekapja magát. Ugyanis Kaz Brekker nem egy elkényeztetett úrifiú, hanem egy hírhedt bandavezér, aki rá is szolgált a hírnévre. Egy hihetetlenül intelligens fiatal, aki mindent tud a város alvilágáról és úgy általában a tolvajok trükkjeiről. Sántít, így eleve hátrányból indul egy durva, fizikai erőre is építő világban, mégis okosabb tartani tőle, vagy szövetségessé tenni. Ami leginkább érdekessé teszi őt, az a gondolkodása, ami segíti nem csak az előrejutását, de a túlélését is. Tudja, hogy nagyon fontos az alaptudás, hogy mindent megtanuljon a bűnözők módszereiről, trükkjeikről és a logikájukról. Ösztönös kíváncsiság jellemzi, mindig új dolgokat tanul, bővíti az ismereteit. Folyamatosan figyel a látszólag lényegtelen eseményekre, változásokra és mindig naprakész. Mert minél többet tud a különböző manőverekről, annál pontosabb következtetést vonhat le, mi is fog történni. Így előbb tud a felmerülő problémákról, mint ahogy azok létrejönnek és több ideje marad kiküszöbölni azokat. Egy folyamatot mindkét irányba látni ritka adottság: a következményből visszavezetni az okokat, vagy az okokból előrelátni a következményeket. Ez nem mindenkinek megy, de komplex problémamegoldáshoz, hatékony manőverezéshez és a potenciális veszély elkerüléséhez szükséges.

2019. január 25.

Leigh Bardugo: Crooked Kingdom

Mikor berobbant az életembe Leigh Bardugo Grisaverzuma, nem hittem volna, hogy a második rész felül tudja múlni az első varázsát, de a Crooked Kingdom végleg és belopta magát a szívembe. Leigh Bardugo úgy ír drámát és karakterfejlődést, mint senki más. Hihetetlen, milyen ügyesen zsonglőrködik a szereplőkkel, a különböző emberi sorsok megjelenítésével, az izgalmas fordulatokkal, releváns témákkal és a minőségi írással. Egyetlen labda sem esett le, végig egyenletes színvonalon és a megfelelő arányban keverve zajlott mindez. Ez egy rendkívül gazdag, komplex, izgalmas könyvet eredményezett, ami elfoglalta nálam a méltó helyet a számomra legkedvesebb fantasy sorozatok mellett, akkor is, ha nem teljesen olyan utat járt be a hat főszereplő és a cselekmény, mint amire elsőre gondoltam volna. Végig úgy éreztem, hogy része lettem ennek a kis közösségnek, teljesen átélhettem mindenki helyzetét, együtt nevettem a belsős vicceiken, velük sírtam a katartikus pillanataikban és végig izgultam értük, mellettük, velük.

2019. január 11.

Leigh Bardugo: Six of Crows

A Six of Crows a legjobb példa arra, hogyan és miért érdemes egy kalandos kortárs fantasy-t írni. A cselekménye kiszámíthatatlan és pörgős, a karakterek összetettek és fokozatosan látunk bele egyre jobban a mélységeikbe, a regény örök témái aktuálisabbak nem is lehetnének, közben ütős társadalomkritika is jellemzi a párbeszédeket. Mindez egy jól átgondolt, magával ragadó, kissé sötét hangulatú fantáziavilágban, a Grisaverzumban, azon belül is Ketterdam utcáin találhatjuk meg, ami kísértetiesen emlékeztet Amszterdam kikötővárosára a tulipánláz idején. Csak itt tulipán helyett egy, a világ mágiájában fontos szerepet játszó növényt kapunk, egy hátborzongató, új fejlesztés részeként. A város még semmit se sejt a készülő viharból, a főszereplők az elsők között vannak, akik tudomást szereznek minderről. Nekem még nem volt szerencsém az írónő többi regényéhez, így semmit sem tudtam erről az univerzumról, de a történet így is érthető, élvezhető volt. Izgalom, dráma, élénk párbeszédek, humor, bölcs és éles látásmód a megfelelő arányban keveredik a könyvben, amit ennél fogva képtelenség letenni. Ha mégis letennénk, lélekben végig ott maradunk tolvajok, kémek, grisák, kereskedők, maffiózók és politikusok olvasztótégelyében, Ketterdamban. Magunkkal visszük a morális filozofálást túlélésről, politikáról, manipulációról, hazaszeretetről, neveltetésről, a szakadékról egyéni-, és közérdekről és ezek társadalmi szintű konfliktusairól.