2019. február 22.

Inej Ghafa

Inej Ghafa nem csak a Six of Crows duológia, hanem a Young Adult irodalom egyik legfontosabb alakja. Egy misztikus, hittel teli lélek, tragikus hős, különleges artista, igaz barát, emberkereskedelem és erőszak áldozata, harcos, kém, aktivista. Az elnyomottak odaadó és megingathatatlan képviselője. A hatfős rablóbanda szíve-lelke, összetartó ereje. Egy hűséges társ, empatikus megfigyelő, aki élettel, lélekkel tölti meg a könyveket. Bár a sötétben mozog legotthonosabban, ő jelenti a fényt Ketterdamban, ami nem csak rávilágít a társadalom súlyos egyenlőtlenségére és hiányosságaira, de közben reményt is ad egy szebb jövőre. Ez a fiatal nő egyszerre ébreszt bennünk szánalmat, félelmet, együttérzést és csodálatot. Azonnal kíváncsiak leszünk, mit rejt ez a makulátlan, mégis mélyen elrejtett külső. Veszélyes kémet, esetleg egy ártatlan kislányt, vagy könyörtelen gyilkost, talán egy védtelen áldozatot, vagy egy bosszúszomjas igazságosztót? Igazság szerint mindezt egyszerre, és még sokkal többet is ezeknél. Az az érzésünk, bárki legyen is ő, egy pillanat és már el is tűnik a szemünk elől. Elillan, mint a füst a szélben. Ő a csend ereje az őt körülvevő zajban, az árnyék félelme a napsütésben, a tisztaság a mocsokban, az észrevétlenség és a lebecsült ellenfél meglepetése, a finomság egy brutális világban.
“… besides, she was the Wraith – the only law that applied to her was gravity, and some days she defied that, too.”
Inejnek az alapokat a gondoskodó, melegszívű jelleméhez és a már-már természetfeletti képességeihez (és ezzel együtt a túléléshez) a szülei adták: egy szerető, elfogadó, építő közegben nőtt fel, ahol artistának tanult, ahogyan a családjában mindenki más is. De az ő életét egy tragédia kettétörte: emberkereskedők rabolták el a családjától, majd eladták egy hírhedt, ketterdami bordélyháznak. Ez ha fizikailag nem is okozta Inej halálát, érzelmileg mindenképpen megsemmisítő volt számára. Innen rengeteg szexuális, fizikai és verbális bántalmazás után Kaz Brekker szabadította ki, aki egy üzleti látogatás során felfigyelt a különleges képességeire és egy lehetőséget látott benne. Így született meg egy teljesen új Inej, Kísértet néven. Egyfajta újjászületés ez: nem csak a régi önmagának a szelleme lett, de másoknak a rémisztő árnyéka is. Rá nem érvényesek a gravitáció szabályai, egyfajta földöntúli testetlenséggel közlekedik az utcákon. Van benne valami nem evilági varázslat, ami mintha bármikor eltűnhetne.
A jelentben, ahol vele először találkozunk, háztetőkön, falakon mászik, hogy egy akció során fedezze a társait. Felülnézetből, a képen kívülről figyeli az eseményeket. Ez nagyon jól bemutatja, hogy Inej Ketterdam társadalmának nem csak a számkivetettje, de áldozata és tükörképe is. Az, hogy kívül áll a társadalmon (vagy épp mondhatjuk azt is, hogy felette áll), az, hogy kintről figyeli meg, lehetővé teszi, hogy objektíven, egy új szemszögből lássa azt. Így kialakul benne egy sajátos, egyéni elképzelés arról, hogyan lehetne annak a hibáit kijavítani. Azoknak szeretne segíteni, akiknek hozzá hasonlóan nincsen se jövője, se reménye még az alapvető emberi jogokra, szabadságra sem. De a város atyáival ellentétben felismeri az “építkezés” másokra gyakorolt romboló hatását, valamint önmagukban és együttesen is látja a problémákat, konfliktusokat. Nem csak látja ezeket, de szembesíti is velük a többieket. Ez az objektív nézőpont és őszinteség teszi őt tökéletes társsá és baráttá. Így morálisan vele értünk egyet és igazolva érezzük az olykor amorálisnak minősülő tetteit is. Ezeknek a tetteknek negatív következményei is vannak, de Inej mindig átérzi ennek a súlyát és a saját felelősségét. Nem szépít, nem vár el különleges bánásmódot. Őszintén magára vállalja a saját döntéseit és azok következményeit. 

“Better terrible truths than kind lies.”
Ez a felelősségvállalás nem csak a tisztaságát erősíti, de a melankolikus lelki világát is. A kémkedésnek köszönhetően folyamatosan veszélyben van, de ő még rátesz erre, egyre több kockázatot vállalva. Minden lehetetlen feladatot elvégez, mintha nem is érdekelné, él vagy meghal. Ez az önpusztító oldala is kifejeződik a Kísértet létben: sokszor élet és halál között lebeg. Szinte őrület, mikre képes, de ő folyamatosan feszegeti a saját határait. Bár a legnagyobb kockázatokat önvédelemből vagy a szerettei védelméből, heves érzelmekből fakadóan vállalja el. Kaznak el is mondja, hogy a bordélyházban egyszerűen elkülönítette a lelkét a testétől és eltűnt onnan. Ez nem csak következménye az iszonyatnak, amit átélt, de egyfajta vágyként jelenik meg: olykor elviselhetőbb gondolat számára a halál, mint az élet.
Mivel őt senki sem védte meg ezektől az élményektől, nem tűri el a legkisebb igazságtalanságot sem, meg akar védeni mindenkit, aki védtelen, kiszolgáltatott, sebzett és csak egy játékszer mások szemében. Innen meríti az erőt. A félelméből és a sötétségből építkezik, amiben ő is sokáig vergődött, eredménytelenül. Kiaknázza a tulajdonságait, legjobb képességeit, megtanulja maximálisan kihasználni ezeket, erőn felül dolgozik. Így válik egy félelmetes, megkerülhetetlen igazságosztóvá, egy korrupt és igazságtalan rendszerben. Egy legenda lesz, akit a legtöbben feltételezésekből, mendemondákból ismernek csak. Pontosan ő az, akire szükségük van, mert értéket képvisel, sérült, mégis erős és ami a legfontosabb, megőrzi a benne élő reményt, jóságot, könyörületet. Tégláról téglára halad a maga építésén és a rabszolgaság rombolásán. Azok az elnyomók pedig, akik átnéznek rajta, a hozzá hasonlókon taposnak minden nap, egy váratlan és legyőzhetetlen erővel kell szembesüljenek majd, aki pontosan azt adja nekik, amit érdemelnek. Szerintem a legcsodálatosabb az ereje és az értékei mellett az, hogy a sok szörnyűség után sem vesztette el a hitét, a reményt és a kedves, törődő lelkét. Megtett mindent nem csak a teste, de a lelke túléléséért is. Önmaga maradt, amennyire csak lehetséges. A végén ezzel nem csak célt talál, de előtör belőle az, akit végig láthattunk benne: a hozzá hasonló “senkik” hőse.
“Maybe there were people who lived those lives. Maybe this girl was one of them. But what about the rest of us? What about the nobodies and the nothings, the invisible girls? We learn to hold our heads as if we wear crowns. We learn to wring magic from the ordinary. That was how you survived when you weren’t chosen, when there was no royal blood in your veins. When the world owed you nothing, you demanded something of it anyway.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése