Accio Libris!

Számomra a szereplők közül Daisy és Billy azok, akik ennek a korszaknak a szellemiségét leginkább megtestesítik és sajnos ők tapasztalják meg a szépsége mellett a pusztító mélységeit is. De Daisy ebbe a világba először nem, mint alkotó érkezik. A rajongó, a grupi, a múzsa oldaláról, ami elsőre talán lényegtelennek, kislányos lázadásnak tűnhet. Viszont nagyon is fontos szerepe van minden alkotásban a közönségnek és a rajongóknak. Annak, aki megvesz, népszerűsít, magáévá tesz, vagy egyszerűen csak szeret egy dallamot, egy sort, mert talál benne valamit, ami úgy érzi, hozzá szól, megérinti őt. Az pedig, aki ihletet ad egy festményhez, fotóhoz, könyvhöz, dalhoz, nagyon sokban hozzájárulhat a sikerhez. Daisy szépsége és megkapó személyisége már gyerekkorától megihlet mindenféle művészt, akik próbálják megragadni és megörökíteni a varázsát. Az ő szemén át láthatjuk, hogyan viszonyulnak a művészek a múzsájukhoz, hogyan bánik az ipar a rajongókkal, akikből él, hogyan használják a zenészek a sokszor fiatalkorú grupikat a zenéjükhöz vagy épp a szexuális céljaikhoz, majd hogyan dobják el őket. Hogy mennyire ártalmas és veszélyes lehet egy fantázia, amit védtelen fiatal lányokra vetítenek ki felnőttek. Daisy testesíti meg azokat a valódi nőket, akiknek a kapcsolata magával a zenével, vagy konkréten egyes dalszerzőkkel, előadókkal, menedzserekkel, producerekkel nagyon is bonyolult lehet. Akiken mély sebeket ejtett a hatalmi egyenlőtlenséggel való visszaélés, a viszonzatlan érzelmek vagy az, hogy önző célokra használták fel őket. A könyv példaként megemlíti Iggy Popot és utal a “Look Away” című számra, amiben azzal dicsekedett, hogy lefeküdt Sable Starral, mikor a lány tizenhárom éves volt. Sable a Star Magazinnak adott interjút 1973-ban, amiből kiderül, hogy szexuális kapcsolata volt Iggy Pop, Mick Jagger, Rod Stewart, Alice Cooper és Marc Bolan zenészekkel is. Annak ellenére, hogy az interjú idején tizenöt éves volt és Kalifornia államban a beleegyezés korhatára tizennyolc év, sosem emeltek vádat egyik megnevezett ellen sem, pedig - hasonlóan Daisy-hez - a szülei gazdagok voltak, tehát elméletileg stabil háttere volt. Egy másik ismert grupi, Lori Mattix egy 2015-ös interjúban arról számolt be a Thrillist Magazinnak, hogy kiskorúként szexuális kapcsolata volt Jimmy Page, David Bowie és Mick Jagger zenészekkel. Ezek a nyilatkozatok hívták fel a figyelmet #MeToo mozgalom zeneipari vetületeire. Daisy is beszél arról a könyvben, mennyire negatívan hatott rá, hogy használták a szeretetéhségét, a testét és azt is, hogyan lett az általa mondottakból valaki más slágere. Lehetséges ellenpéldaként utal a Plaster Casterekre (akik felnőttként azzal váltak híressé, hogy hírességek péniszének kicsinyített mását forgalmazták) és egy korábbi grupikból formálódó együttesre a “The GTOs”-ra.

Ezzel el is érkeztünk ahhoz, hogy olyan rajongókhoz hasonlóan, mint Yoko Ono, vagy a “The GTOs” legismertebb tagja, Pamela Des Barres, Daisy is saját zenei karrierbe kezd. Ők kiléptek az árnyékból és kisebb-nagyobb sikerrel elkezdték kamatoztatni a tehetségüket a saját javukra. Pamela emellett saját könyvet is írt, ahogyan később Daisy is. Ezzel a szerző olyan előadók mellett érvel, akik szívüket-lelküket belevinnék a zenéjükbe, ha kapnának rá lehetőséget és nem írnák le őket. Illetve rámutat arra az ambivalenciára is, hogy bár a kor zenészei lázadtak a rendszer szigora és túlkapásai ellen, de a nőknek előadóként nem igazán jutott szerep, ami sajnos szinkronban van a kor politikájával, miszerint nekik otthon van a helyük. A feminizmus második hullámával összhangban ezzel az ellentmondással küzd Daisy és Karen is, legyen szó alkotói szabadságról, szexuális zaklatásról, vagy szabad választásról a karrierjüket / testüket illetően.

A könyvben nincsenek véletlenek azt illetően, ki milyen zenét hallgat: Billy példaképe Bob Dylan, akit dalszövegei különböztettek meg a többi előadótól és száraz humoráról, lázadó politikai nyilatkozatairól, metaforáiról volt ismert. Később pedig a Beatles vagy a Rolling Stones lebeg a szeme előtt, akik nem csak világsztárok voltak, de a zenéjük hatása is érezhető a mai napig. Graham ezzel szemben Roy Orbisont preferálja, aki közismerten félénk, mégis szenvedélyes előadó volt, aki a kortársaival szemben nem a férfiasságát hangsúlyozta, hanem a sebezhető, érzelmes oldalát. Mind a két szereplőnek fontos alap a bemutatásakor, hogy milyen előadót hallgatnak szívesen, vagyis milyen emberekké, és milyen előadóvá szeretnének válni. Ez nincsen másként Daisy esetében sem. Az első két előadó, akikről vele kapcsolatban olvashatunk, Janis Joplin és Johnny Cash. Az ő dalaikat szereti hallgatni és énekelni is. Mindketten az egyéni hangjukról, elképesztő tehetségükről, a függőségükről és az “Élj gyorsan, halj fiatalon!” életmód okozta problémákról ismertek. Mindez tökéletesen leírja Daisy-t is. A gyors életet hajszolja, de azt sajnos nem lehet hosszútávon fenntartani: minden reggel gyógyszerrel ébredni, este drogoktól pörögve hajnalig előadni, közben dalt szerezni, stúdióban felvenni, turnén ennek tetejébe buszon aludni, állandóan úton lenni. Daisy is nagyon hamar ebbe az ördögi körbe kerül, aminek potenciálisan végzetes következményei lehetnek rá nézve. Mindössze tizennégy évesen vág bele az éjszakai élet sűrűjébe és ahogyan a hírneve nő, a függősége egyre mélyebb lesz. Ezt súlyosbítja, hogy nagyon sokáig olyanok veszik körül, akik a legrosszabb impulzusait erősítik, miközben a tehetségét saját maguknak váltják aprópénzre. Ők a kiváló példa arra, hogy az addikció, a siker, és a hírnév milyen aljas spirál lehet, ami megnyitja a kaput a visszaélésekre. Daisy emellett küzd azzal az ellentmondással, hogy valamilyen szinten el is várt a rocksztároktól a diszfunkcionalitás. Nem feltétlenül annak ellenére lettek ők ikonok, hogy megtört emberek voltak, hanem bizonyos szinten pont azért. A közönség szereti, hogy Daisy főnixként újjá tud születni, felül tud emelkedni a problémáin, de kérdés, ahhoz, hogy sikeres maradjon, valóban begyógyulhatnak-e a lelki sebei.

A könyv konkrétan nem említi, de lehetetlen nem látni a párhuzamot Daisy és Billy, (valamint Karen és Graham) kapcsolata és néhány legendásan botrányos viszony között, amikbe adott együttesek beleremegtek. Többtagú zenekaroknál ez mindig is benne volt a pakliban, de lehetetlen megjósolni, mi lesz az eredmény. Taylor Jenkins Reid gondolhatott volna a “The Mamas & the Papas”, a Jefferson Airplane vagy épp Blondie történetére, de a nyilatkozataiból kiderül, hogy a könyvet leginkább a Fleetwood Mac együttes viharos kapcsolatai és a Rumours című album megalkotása, elképesztő sikere és végül az együttes feloszlása inspirálták. Stevie Nicks és Lindsey Buckingham egy párként csatlakoztak az együtteshez énekesként és gitárosként. Nicks ezután viszonyt kezdett Mick Fletwooddal (akinek a felesége korábban megcsalta őt az együttes gitárosával, Bob Westonnal, aminek eredményeként Westont kirúgták a bandából). Ráadásul a billentyűs, Christine McVie és a basszusgitáros, John McVie több éves házassága az album alkotása közben ért véget. Bár a könyvben ennél egyszerűbb a helyzet, de a szeretet-gyűlölet, a tagok közötti túlfűtött hangulat, a többértelmű nyilatkozatok, amiket azután a sajtó felkap: ezekből tevődik össze az egyre növekvő feszültség és ezek teszik fel a könyv legnagyobb kérdéseit is. Daisy nem csak ebben az önpusztító viselkedésben, a droghasználatban és a bonyolult szerelmi életben hasonlít Stevie Nicks-re, hanem a divatikon státuszában is. Az ő stílusa is azonnal felismerhető és egyéni volt. Bár teljesen más ruhadarabok, formák és anyagok teszik ki a ruhatárukat, mindkettőjüknek jellegzetes a megjelenése, ami kiemeli őket a tömegből.

Még lényeges, hogy Daisy beszél a “You’ve Got a Friend” című dalról, Carol Kingtől. Ez nem csak utal arra, hogy Simone-nal milyen mély a barátsága, de behozza a beszélgetésbe a Tapestry című albumot. Ez a világon az egyik legtöbb példányban eladott lemez, ami a kritikusok szerint pozitív hatást gyakorolt a női előadókra, hogy bátrabban hallassák a hangjukat. Simone Kingen kívül Laura Nyrohoz és Joni Mitchellhez is hasonlítja Daisy-t, akik szintén közismert női dalszerzők. Ez Daisy történetének fontos eleme: megtalálni a saját, egyéni hangját és hallatni is azt, dalszerzőként és énekesként. Ő a maga útját szeretné járni és magasról tenni mindenkire, aki visszavetné őt. Szabadnak szeretné érezni magát, függetlennek a terhektől, a konzervatív eszméktől és le akarja vetkőzni a társadalmi elvárásokat. Ez a rock and roll filozófiája és Daisy karakterének lényege.