2019. április 5.

Taylor Jenkins Reid: The Seven Husbands of Evelyn Hugo

A világhírű színésznő, Evelyn Hugo élete végéhez közeledve nagyinterjút ad egy általa kiválasztott, kezdő újságírónak, kizárólagosságot ígérve. A saját, színtiszta igazságát a sikereiről, kudarcairól, életének ellentmondásairól, de leginkább az áldozatokról, amit a sztárság megkívánt tőle, Hollywood aranykorától kezdve. Bár a fókusz látszólag Evelyn hét házasságán van, abszolút nem arról szól a fáma, amit a csillogó, tökéletes felszín alapján sejtenénk. Inkább bemutatja, hogyan kell elrejtenie a származását, szexuális orientációját, anyanyelvét, valódi személyiségét, intelligenciáját egy kisebbségi származású nőnek, ha nem csak boldogulni szeretne egy férfiak által uralt világban, de el is akarja foglalni az őt megillető helyet. Taylor Jenkins Reid érzékletesen bemutatja, az elmúlt hetven évben mennyi minden változott a nők megítélésében úgy, hogy közben ennek a problémakörnek egy jó része változatlanul jelen van a mindennapi életben. Láthatunk két nőt, akiknek el kell rejtőzniük egy kirakat mögé, mert a világ nem fogadná el őket.
Hollywood pedig maga a szépen berendezett díszlet, a csillogás és tökély. De ha fel is mutat bármilyen fejlődést, nemes célt vagy politikát, itt az egyetlen cél a pénz volt mindig is, ami maga mögé utasít minden mást. Ez a kívülről vágyott világ belül megrendezett, kiszámított, hideg és végtelenül hamis. A hírnév törékeny, mert bármikor fordulhat a kocka, ha a közönség vagy a stúdió nem azt kapja, amire befizetett. Itt filmes filmesnek a farkasa, ahol mindenki mesterfokra fejleszti a túlélési stratégiáját, különben elbukik. Néha azt sem lehet tudni, ki irányít kit, ki az, aki valójában játszik a másikkal és végül ki fog túljárni a többiek eszén. Ez egy rendkívül magányos élet ígérete, ahol a fájdalom és szégyen valuta a teljes szakmának. Ezért alaposan meg kell fontolni, ki mit mond, milyen szavakat választ, mert bármit ki lehet ragadni a kontextusból, újra lehet értelmezni és életeket lehet velük tönkretenni. Itt a bizalom a legnagyobb érték, és egyben a legtörékenyebb kincs.
“I was being designed to be two opposing things, a complicated image that was hard to dissect but easy to grab on to. I was supposed to be both naive and erotic. It was as if I was too wholesome to understand the unwholesome thoughts you were having about me. It was bullshit, of course. But it was an easy act to put on.”
A történet főszereplője, Evelyn igazi, klasszikus értelemben vett sztár: elegáns és gyönyörű, szexi és visszafogott, kifinomult és kegyetlen, botrányos és stílusos. A személye, megjelenése kíváncsiságot ébreszt. Alakja komplex, meghökkentő, ellentmondásos. Benne van Marilyn Monroe publikus személyisége és a szőke szexszimbólum státusza, Elizabeth Taylor temperamentuma, házassági botrányai, Ingrid Bergman száműzetése és visszatérése Hollywoodba, de különösen Rita Hayworth karrierje, amiért cserébe (akár nagy fájdalmak árán is) el kellett rejtenie latin származását… Evelyn élete egy tudatosan felépített, célratörő, mégis álságos tündérmese, ahol az ő minden mozdulata, döntése a stúdiók szerint megvehető. Így elég agresszívan a kezdetektől megmondják neki, mi legyen az ő eredettörténete, hogyan fessen a ruhatára, kivel, hol jelenjen meg, mennyit mutasson a testéből (sokat) vagy az eszéből (nagyon keveset), hol van helye az érzelmeinek és hol nincs, és főleg, ki legyen a férje, barátnője, menedzsere. Sokat elárul a környezetéről, hogy szemet hunynak minden felett, amíg azt látják, amit látni akarnak. Viszont amikor valaki ütközik a látszólagos elveikkel vagy veszélyezteti a pénzmozgást (=nem téríti meg a befektetett időt és pénzt), azt villámgyorsan ejtik is. Hiszen a show-nak mennie kell…

Evelyn merész, könyörtelen és tudatos, aki egész életében az ambíciója és az érzelmei között vergődik, kétségbeesetten keresve az egyensúlyt. Foggal-körömmel harcol a neve felépítéséért, nem riad vissza semmitől, bármit megtesz a kivívott pozíciója megtartásáért és soha nem adja fel. Egyszerre tud ikon és elrettentő példa lenni. Közben valójában nem szeretne mást, mint szeretet. Olyan családot, barátságot, életet, amiért érdemes mindezt megtenni. Mindehhez egy mesteri játékos gondolkodása társul, aki ismeri és a saját javára képes fordítani a szabályokat. Ami mégis olyan egyénivé teszi, az a helyzete és a hozzáállása. Ő egy nő egy férfiak által uralt szakmában. Egy kubai a fehérek Amerikájában. Egy biszexuális nő a heteroszexuálisok világában. Mégis hogyan lehetséges, hogy valaki, aki szinte minden szempontból hátrányos helyzetből indul, meg sem áll a csúcsig? A benne munkálkodó ambíció és önzés talán azért olyan erős, mert nem fogadja el a vereséget. Ez lesz a hajtóerő, ami segít elérni a céljait. Arra tanít, hogy senki sem fog úgy kiállni érted, ahogyan Te megteheted ezt önmagadért, de legyél óvatos, kinek és milyen sebeket okozol közben…
Ő úgy győz a férfiak által uralt Hollywoodban, hogy mindvégig nő marad. Bár részben igaz, hogy férfiak teremtik meg Evelyn Herrerából Evelyn Hugot, a filmsztárt, valójában egyetért azzal, mi teszi őt eladhatóvá és együttműködik velük: befesteti szőkére a haját, mindig kiemeli telt idomait, előadja a szende, naiv kislányt. Pontosan tudja, milyen hatással van az emberekre. Természetesen az érzékiséget nem kell, sőt nem is lehet eljátszani, de emellett olykor nagyon nehéz elrejteni a mögötte rejlő intelligenciát. Evelyn internalizálja a kegyetlen szabályokat, amikkel szembesül: mesteri, hideg manipulátorrá válik, aki nagyon jól ki tudja aknázni az erősségeit, hogy a saját hasznára fordítsa azokat. Így a saját ügye mellé tudja állítani az arra kiszemeltet vagy így, vagy úgy. Közben pedig magasról tesz mindenki más véleményére. Nem hasonlítja össze a más karrierjét a sajátjával, bölcsen helyén kezeli, hogy ő más úton jár, más áldozatra hajlandó mint a többiek. Akár hozzámegy hét férfihoz is, túlélve botrányokat, fizikai és lelki sebeket. Nem kér bocsánatot és ritkán vállal felelősséget.
“It’s always been fascinating to me how things can be simultaneously true and false, how people can be good and bad all in one, how someone can love you in a way that is beautifully selfless while serving themselves ruthlessly.”
Amikor elér a csúcsra, rá kell ébredjen, nem a megfelelő dolgokra vágyott, az út közben pedig olyasmit is eldobott, ami szerves része volt. Az egyik ilyen fontos eleme az életének amit letagadott, a származása. Pedig a kezdeti tapasztalatai kubai emigráns családjáról, a környékről, ahol felnőtt, nagy szerepet játszottak az ambíciói felerősödésében. A gyermekkora tette ennyire elszánttá és rettenthetetlenné. De megtagadni a kulturális örökségünket az öngyűlölet, szégyenérzet egyik formája. Azzal, hogy semmi arra utaló jelet nem vitt magával, ami megmutatná, honnan jött, nem csak negatívumokat száműzött, hanem pozitív emlékeket is. A sikerért annyira elnyomott magában mindent, de egy ponton szembe kell néznie azzal, milyen bonyolult is a kapcsolata önmagával, a családjával, a népével. Ez nem csak róla mond el sokat, de az adott kor értékeiről is: egy latina lehet intelligens, gyönyörű és sikeres, de csak akkor, ha eltünteti a származása nyomait…

Evelyn nem csak a származását söpri a szőnyeg alá nagyon sokáig, hanem a valódi szexualitását is. Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy ettől nem csak a sikere függ, hanem az élete is, hiszen akkor sajnos büntetőjogi kategóriába esett az életmódja. Evelyn filmbeli és nyilvános megjelenései azt tükrözik, mit is várnak el a nézők, producerek, rendezők egy nőtől. Ez a kép az alárendelt, tárgyiasított, háziasított, tudatlan és szende nőről egyszerűen fals. Azzal, hogy Taylor Jenkins Reid bemutatja, mennyi munka, tudatosság és áldozat van Evelyn karrierje mögött, elmossa ezt a képet és egy nagyon is modern nőt ismerhetünk meg. Ugyanígy kerüli a kliséket a főhősnő szexualitását illetően is. Nem egy közhelyes, és tévesen bemutatott biszexuális nőt látunk, aki ágról ágra szállva kerüli a kötődést, vagy bizonytalan a szexuális identitásában: ő egy monogám nő, aki tudja mit akar, és élete nagy részében egy másik nőt szeret, miközben küzd a felé támasztott elvárásokkal, az előítéletekkel és a tudattal, hogy sosem lesz elfogadott, hogy ők kéz a kézben járhassanak nyilvánosan. Ennek a fájdalma áll olykor közéjük, mert kétségbeesett és elhibázott döntéseket eredményez. Elgondolkodtató, hányan kényszerültek szerepjátszásra, rejtőzködésre egész életükben és a mai napig hányan járnak köztünk meghasonlottságban, izoláltságban, meg nem értettségben. Ez egy olyan ügy lesz Evelyn számára, amiért a saját szintjén minden követ megmozgat és önzetlenül, szívből cselekszik, amikor szükség van rá.
A könyv hét, nagyon is különböző stílusú házasságon keresztül mutat be egymástól eltérő kapcsolati dinamikákat és a felszín alatti megbúvó, szomorú valóságot. Evelyn átéli, milyen az, mikor ő használja ki a férjét, hogyan lesz sikeres színésznőként házastársi erőszak áldozata, miként bukhat bele a karrierje egy válásba, hogyan sülhet el egy manipuláció visszafelé, milyen egy tisztán üzleti döntésből, de tisztelettel aláírt kapcsolat, milyen az, ha valakinek nem ő kell, csak az, amit képvisel … és legvégül, milyen az igazi szeretet és család egysége, mit jelent gyermeket nevelni. Hét férj, akik néha gyűlöletesek, néha szánalmasak és néha szeretetreméltók. De mind egy fontos leckét adnak neki. Nem csak arról, miben változtasson, hanem arról is, mit akar valójában és mit hajlandó feláldozni. Rengeteg fájdalmat kíván tőle a szakmai és magánéleti siker is, mire eléri, hogy harmóniában éljen önmagával, a testével, karrierjével, szeretteivel. Egy önző kislányból olyan nővé érik, aki az ismertségét jóra kezdi el használni és vissza szeretne adni abból, amit kapott.
“Do you understand what I’m telling you? When you’re given an opportunity to change your life, be ready to do whatever it takes to make it happen. The world doesn’t give things, you take things. If you learn one thing from me, it should probably be that.”
Ennek az igen erőteljes könyvnek a rasszizmuson, szexizmuson, hírnéven, a szociális normák megkérdőjelezésén, az elfogadáson túl a legfontosabb üzenete, hogy az életünk átkozottul rövid. Ahhoz biztosan, hogy valaki mássá próbáljunk válni, mint akik mélyen, legbelül vagyunk. Túl értékes ahhoz, hogy mások döntései szerint éljünk, vagy megalkudva, megbánással telve távozzunk innen. Amit tehetünk, hogy hűek vagyunk önmagunkhoz, a szeretteinkhez, hogy olyan legyen az életünk, amit érdemes élni, elmesélni.

UPDATE 2022:
Miután már első perctől kezdve tudtam, hogy SPOILER Evelyn manipulált egy baleseti helyszínt, hogy ne derüljön ki, hogy a legjobb barátja és a gyermeke apja homoszexuális és a másik, ártatlan félre hárította a balesetet, SPOILER teljesen más megvilágításba került számomra az egész történet. Onnantól minden egyes pillanatban összerezzentem, amikor Evelyn megállította a beszélgetést, hogy elmondja, mennyire fontos számára, hogy a másik fél megértse az ő személyiségét, álláspontját, hogy azt specifikusan úgy adja vissza a róla szóló életrajzi könyvben, ahogyan ő szeretné. Különösen, hogy ezek a pillanatok legtöbbször az ő származására, és szexuális irányultságára vonatkoznak, amit ez az idézet foglal össze legjobban: “I’m bisexual. Don’t ignore half of me so you can fit me into a box, Monique. Don’t do that.” Ez miért is fontos? Mert Evelyn történetének az elmesélése arról is szól, hogy mit hagy maga után, mi az öröksége és legfőképpen, hogy hogyan emlékeznek rá. Ez mindannyiunk számára fontos dolog. Hogy a saját autonómiánk ne haljon meg velünk. Hogy úgy emlékezzenek ránk, ahogyan éltünk, olyannak, amilyenek voltunk. Hogy a saját akaratunk érvényesüljön önmagunkkal kapcsolatban, a halálunk után is. Ezért írunk végrendeletet, és ez szerves része a memoár írásnak is. Evelynnek is kiemelten fontos, mikor lediktálja a könyvet, hogy bizonyos dolgok specifikusan, az ő megítélése alapján kerüljenek bele. Ez idáig rendben is lenne. DE! Ez az autonomitás és döntéshozatal arról, hogyan emlékezzenek rá, csak akkor fontos neki, ha önmagáról van szó. James-től viszont többszörösen elveszi ezt: először, mikor az áldozat családja úgy tudja, hogy SPOILER ittasan vezetett és emiatt halt meg. Otthagyta ezt a férfit az út mellett és őt tette felelőssé azért, aminek az áldozata volt… “I couldn’t let my daughter find out her father had been driving drunk and killed someone.” Mi van Moniqe-kal? Ő tudhatta közel harminc évig tévesen, hogy az apja ittasan vezetett és ezzel veszélyeztetett másokat és emiatt halt meg? Másodszor pedig akkor fosztotta meg James-t az akaratától, mikor SPOILER a lányának elmondta, hogy egy férfit szeretett. A levelében James nyilvánvalóvá teszi, hogy a családját választja a szerelme helyett. Ebből kiderül, hogy ő nem akarta vagy nem állt készen elmondani a feleségének és a lányának, hogy homoszexuális / biszexuális. Evelyntől tudjuk, mibe került neki a rejtőzködés, milyen fontos, hogy az ő szexualitását, identitását pontosan értsék, és hogy az ő joga annak kitárulkozni akinek ő akar és megtartani a magánszféráját az előtt, akinek ő úgy érzi, nincsen semmi köze hozzá. Pont ő ne értené, hogy mit vesz el ettől az embertől? Ráadásul ezek után a lányát is lehetetlen helyzetbe hozza: Monique előtt két választás áll: vagy eltitkol egy ilyen kaliberű dolgot az édesanyja elől és egyedül birkózik meg ezzel a tudással, vagy ő maga mondja el neki és okoz esetleg ezzel mérhetetlen fájdalmat neki. Evelynnek nincs joga ilyen helyzetbe hozni őt, pláne azok után, amit az életével tett… SPOILER Attól sem lehet elvonatkoztatni, hogy Evelyn cselekedetei mit tettek Monique identitásával. Az, hogy ő többször is tagadja, hogy fekete lenne, nem hiszem, hogy független attól a ténytől, hogyan látja, hogyan ítéli meg az édesapját, aki fekete.
Tudtam eddig is, hogy Evelyn Hugo rettenetes ember, csak nem sejtettem, mennyire. Az újraolvasás során egyszerűen nem tudtam szimpátiát érezni felé. Csak egy kegyetlen, önző, egocentrikus, immorális nőt láttam, aki egyetlen percre sem gondolkodik el azon, tönkretegyen-e másokat, sőt kiemeli, hogy nem változtatna semmin. Nem érdekel, mennyit jótékonykodik szerinte fontos céloknak, vagy hogy ő mennyit szenvedett, ez nem menti fel a rettenetes dolgok alól, amiket elkövetett. (Az például komolyan fel sem merül benne, hogy figyelmeztesse a színésztársát, aki hozzá akar menni az exférjéhez, hogy őt is ugyanúgy ütni-verni, terrorizálni fogja?) Azzal nincs semmi bajom, hogy egy könyvben a szereplők, akár a főszereplő se legyen hibátlan. Szeretem, ha valósnak érzem őket. De egy dolog morálisan szürke karaktereket alkotni, és teljesen más azt üzenni, hogy egyetértünk velük. Márpedig Taylor Jenkins Reid könyvével kapcsolatban pontosan ez a helyzet. Az egész könyv egy manipuláció: nem csak Monique, de az olvasó is megenyhül már rég Evelyn felé, szimpatizál vele, mire kiderül, miért pont őt választotta az életrajza megírására. Az, hogy Monique kiadhatja a könyvet és pénzt kereshet vele, az nem kompenzál semmit. Nem Evelyn dolga megítélni, hogy a saját tette mekkora büntetést érdemel, mikor és mennyit kell bűnhődnie és mi az, ami kellően kompenzálja a másik felet. Bizonyos hatásai fel sem mérhetőek. Igen, a könyv foglalkozik Monique dühével, de aztán pont az ő szájából hallhatjuk, hogy ez a dühe összetett és Evelyn milyen magával ragadó, milyen fantasztikus nő. Ezután neki kell megírnia Evelyn történetét, gondosan ügyelve arra, hogy ő mit akart? Ez nem kompenzáció, ez egy újabb büntetés. A pénz, amit a saját munkájával keresni fog, az az ő munkájának a gyümölcse, nem pedig valami jócselekedet, ahogyan azt Evelyn gondolja. Összefoglalva: nem csak Evelyn helyezi magát törvény és más, általa feláldozhatónak ítélt emberek fölé, de a könyv maga is. Elég megnézni, mennyire gondosan kidolgozott, összetett, komplex karakter az övé, és mennyire vázlatos és sekélyes Monique ábrázolása. Soha többet nem akarom elolvasni ezt a könyvet…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése