2021. március 26.

Kate Elizabeth Russell: Szép sötét Vanessám

Ez a könyv egy tizenöt éves lány és a negyvenkét éves tanára közötti viszonyról és annak utóhatásairól szól. Láthatjuk, ahogyan a férfi magához édesgeti, manipulálja, erőszakot tesz rajta… Majd azt, hogyan ébred rá fokozatosan, már felnőtt nőként, hogy ez nem romantikus, hanem bántalmazó kapcsolat volt. A történet sötét, tragikus, visszataszító és felkavaró, mert összetett, valós képet ad a megrontásról és a traumáról, amit okoz. Több réteget is lefejt ezekről, olyan aspektusaira is kitér, amikre elsőre nem feltétlenül gondolnánk. Ezen felül olyan könyvekre, dalokra, popkulturális elemekre referál, amik kiskorúakat szexualizálnak, ezzel is felhívva a figyelmet arra, milyen mélyen beleivódott ez a jelenség a társadalmunkba. Bemutatja, hogy a #metoo mozgalom hogyan hozza egymáshoz közel az áldozatokat és hogyan torzul a média hatásvadász előadásmódjától, a közösségi média viharaitól, mennyire erősen jelen van az áldozathibáztatás a mindennapjainkban. A leglényegesebb pedig az, ahogyan rávilágít, a kamaszok lelke milyen érzékeny és törékeny lehet. A szerző ügyesen mutatja meg, milyen ellentmondás feszül aközött, hogy egy tinédzser egyszerre lehet szexuálisan érett, de érzelmileg sebezhető, magabiztos, mégis naiv, intelligens, de védtelen, vagy mindez egyszerre. Az írásmód intim, klausztrofób, mégis nyers. Bevonja az olvasót, aki tehetetlenül nézi végig, hogyan törik össze Vanessa, miközben nem tudja megmenteni őt. Mert végig ott lebeg a kérdés: lehetséges egyáltalán összeforrasztani, ami szilánkokra tört?

2021. március 12.

Angie Thomas: The Hate U Give

Van valami, amiről eddig nem igazán beszéltem itt a blogon, az pedig az, hogy milyen érzések kavarognak bennem, miután elköltöztünk egy másik országba, különösen fővárosból vidékre. Találkoztam már otthoni életem során is kisebb-nagyobb megkülönböztetéssel: az iskolában főleg a családom anyagi helyzetéből adódóan, de tényező volt az alkatom, a tanulmányi eredményem vagy épp a hajam is. Később munkahelyemen volt, ahol a nemem vagy a családi állapotom miatt éreztem, hogy én húzom sokszor a rövidebbet. Akit már piszkáltak vagy megkülönböztettek bármi miatt, az pontosan tudni fogja, milyen rohadt érzés lehet ez... Viszont ezek sincsenek egy szinten azzal az élménnyel”, amit olykor megtapasztalhattam idekinn. A gyomrossal, amit az jelent, hogy pusztán azért ordít velem valaki percekig a szemközti házból, mert a kutyámra magyarul szólok a kertemben. Vagy, hogy az orvos, akinek el kéne látnia, hozzám sem ér, inkább durva megjegyzéseket tesz rám, az anyanyelvemre és a hazámra. Hogy a házunkat megdobálják tojással, vagy hogy egyes szülők nyíltan megmondják a gyerekeiknek, hogy nem kell semmiféle udvariassági formát betartaniuk velünk szemben, és a lenéző, gúnyolódó viselkedést a hétköznapokban ők maguk mutatják meg nekik. Nem azt állítom, hogy mindenki ilyen, sőt, többségében kedvességgel, figyelmességgel bánnak velünk, de az tény, hogy ezek a tapasztalatok is részei lettek az életemnek. A tudat, hogy mindig lesznek olyanok, akik szerint kint másodrangú ember, vagy még annyi sem vagyok. Hogy vannak, akik az otthonom vagy az anyanyelvem miatt képesek ilyen mélyen gyűlölni. Ezeknek a néha elképesztően agresszív, máskor kifinomultan kegyetlen megnyilvánulásoknak hála kialakul bennem egy “második én”: valaki, aki lehajtja a fejét, tűr, befogja és próbál minél gyorsabban távozni. El sem tudom képzelni, milyen lehet mindezt a saját otthonában átélni valakinek, de a meghasonlottság érzését tökéletesen adta vissza ez a regény, aminek fő témája az egyéni-, és rendszer szintű rasszizmus napjaink Amerikájában.