Ez egy olyan könyv, amitől úgy érzed, kitépték a szíved és győzelmi táncot lejtettek rajta, amitől üvölteni lenne kedved… Mégis amikor becsukod a könyvet, tudod, hogy megváltoztatott Téged. Mert ezek mellett az érzések mellett örülsz, hogy maradt még a világban tisztesség, kedvesség, együttérzés és bátorság. Hogy maradt benne szeretet, empátia és jóság. Összeszorult a gyomrom és megrendült a lelkem tőle. A melankolikus hangvételtől lesz ez a történet olyan emlékezetes. Tudom, kísérteni fog még nagyon sokáig, mert olyan aspektusát mutatja be a második világháborúnak, a holokausztnak, amiről nem olvashattam, hallhattam túl gyakran: mi történt utána? Hogyan indulnak el egész országok, kontinensek a gyógyulás után, hogyan kezdik el feldolgozni az átélt borzalmakat, traumákat olyanok, akik megjárták a poklot? Mi a következő lépés azután, hogy minden és mindenki elpusztult, ami valaha is jelentett számukra valamit? Képtelen voltam letenni a könyvet, mert tudni akartam, hogy ezeknek az embereknek van-e még remény egy olyan világban, ami folyamatosan változik és már semmi sem biztos, legkevésbé a saját emlékezetükbe vetett hitünk.
