A Daisy Jones & The Six interjúregény egy fiktív rockegyüttes történetéről, a megalakulásuktól a bukásukig, a hetvenes években az Egyesült Államokban. A szereplők azt mesélik el, hogyan emelkedtek ki a banda tagjai egyénenként és együtt az ismeretlenségből, hogyan élték meg a sikert és hogyan hullott darabjaira mindez egyetlen este alatt, amikor feloszlott az együttes. A könyv olyan, mintha egy MTV vagy egy VH1 interjúsorozatot nézne végig, vagy épp a színfalak mögött beszélgetne a kedvenc zenekarával az olvasó. Nagyrészt dialógusokból áll, helyenként újságcikkekkel tarkítva. Izgalmas párosítás ez a dokumentarista, nagyon is valóságos stílus, egy történelmi fikció tálalására és nagyon jól szolgálja ezt a történetet: személyessé és a maga nemében egyedülállóvá teszi. Az együttes képviseli a korszak minden elemét, a gondolkodást, zenei stílust. A banda feloszlása pedig mutatja azt félelmet, hogy a rock műfajának lényegét elpusztíthatja-e a túlzott népszerűség és siker. Mert abban a pillanatban, hogy menő nem csak a rock, de a vele társított életmód is, pont a szellemiség veszhet el, amely megalkotta azt: a lázadás a hatalom szigorával szemben, a társadalmi egyenlőtlenségek és az ebből fakadó káros beidegződések ellen.
“I had absolutely no interest in being somebody else’s muse.I am not a muse.I am the somebody.End of fucking story.”
Nagyjából tíz ember szemszögéből áll össze a teljes kép: mindenki teljesen másként látja és máshogy éli át ugyanazokat az eseményeket és az összes véleményt összetéve alakul ki az olvasóban, mi is történhetett valójában. Mindenkinek más az érdeke, motivációja, mást lát bele, vagy épp nem tud egy fontos tényezőről, mert kívül vagy épp belül van az eseményekben. Úgy vannak megírva a beszámolók, hogy érezni belőlük, mi az igazi vágya az egyes embereknek és hogyan befolyásol mindenkit a saját véleménye a többiekről, vagy önmagáról, kinek milyen a viszonya a közönséghez, hogyan értékeli a zenéjüket, a sikert vagy éppen a kudarcokat, és ami a legfontosabb: mindenki elmondja, hogyan kötődik a szóban forgó dalokhoz, mit jelent számára a szöveg, mit vált ki belőle a dallam, vagy épp mit tett hozzá az alkotás folyamatához. Ez a tíz ember pedig bemutatja a zenei világ legfontosabb elemeit: a zenészeket, kritikusokat, menedzsereket és a rajongókat.
“Which is what we all want from art, isn’t it? When someone pins down something that feels like it lives inside us? Takes a piece of your heart out and shows it to you? It’s like they are introducing you to a part of yourself.”
Az első dolog, amiért felkeltette az érdeklődésemet a könyv, az a zene volt, mert arról nagyon nehéz beszélni. Azt, hogy milyen benyomást tud kelteni egy dallam, mit tud adni egy szöveg, azt vagy érzi az ember, vagy nem. Taylor Jenkins Reid a dalszövegekre koncentrált és a szereplők érzelmeire, amit belevittek a zenéjükbe. Daisy és a Six frontembere, Billy talán maguknak, magukról írták ezeket, de a történetük ismerete teszi izgalmassá őket. Mert sokkal érdekesebb, mit jelent nekik ugyanaz a dal, amikor megírják, amikor együtt éneklik egymásnak, vagy egy harmadik személynek, mikor meghallgatja azt. A zene fontos kommunikációs eszköz a szerző kezében: általa kimondanak olyasmit is a szereplők, amit sokszor nem tudnak közvetlenül egymásnak a szemébe mondani vagy akár még önmaguknak sem képesek bevallani. Az együttes ismerete annyi többletjelentést, érzelmi töltetet, sokszínűséget visz bele egy-egy dalba, ami igazi rock élménnyé teszi az Aurora című album “meghallgatását”. Folyamatosan beszélnek a szereplők a zenéről, mint életet, közösséget adó erőről. A zene lesz a tűz, ami szabadságot, fényt hoz számukra és a pusztító erő is, ami olykor a markában tartja őket. Ugyanaz a dal a különböző hallgatóságnak vagy előadóknak mást és mást mond szerelemről, függőségről, fájdalomról, lázadásról, ami ennek a kornak az esszenciális lényegét és egy sajátos elegyét alkotja meg végül.
“No matter who you choose to go down the road with, you’re gonna get hurt. That’s just the nature of caring about someone. No matter who you love, they will break your heart along the way.”
Daisy Jones egy nagyon izgalmas főszereplő: Kalifornia egyik legelitebb részén nő fel, a világ elméletileg a lábai előtt hever. Kivéve, hogy a szülei teljesen hidegek felé, érdektelenek az ő puszta létezésére. Miközben a lehetőségei az életben végtelenek, csak arra vágyik, hogy kötődhessen valakihez, hogy kapcsolódjon valamihez, hogy ő is számítson. A legtöbb embert sajnos csak a külseje vagy a pénze érdekli, ő viszont hallatni szeretné a hangját, láttatni a valós önmagát. A dalszerzésben találja meg ezt a lehetőséget. Daisy gyönyörű, törékenységében is erős, fájdalommal teli, elveszett, mégis lényeglátó nő. Egy személyben összefoglalja a hetvenes éveket, a második világháború után született generáció útkeresését, realitásérzékét és modern nézeteit a szerelemről, bizonytalanságról, szexualitásról, egyenjogúságról úgy, hogy közben végig valóságos marad. Nem használja a pénzzel, hírnévvel járó hatalmát, nem ez mozgatja őt, hanem az, hogy művészetté formálja az érzéseit, gondolatait. De nagy út áll előtte, hogy megtanulja, mit is jelent pontosan szívvel-lélekkel csinálni valamit, mit jelent alaposan megdolgozni önmagáért, az álmaiért és legfőképp azt, hogy ő is megérdemli, hogy szeressék, tiszteljék. Az elveszett kislányból az olvasó szeme előtt válik felnőtté. Ez az ő útja, amit a szex a drogok és a rock & roll övez, amik a regény fő témáit is adják.
“You have these lines you won’t cross. But then you cross them. And suddenly you possess the very dangerous information that you can break the rule and the world won’t instantly come to an end. You’ve taken a big, black, bold line and you’ve made it a little bit gray. And now every time you cross it again, it just gets grayer and grayer until one day you look around and you think, There was a line here once, I think.”
A hetvenes éveknek elkülöníthetetlen része volt a drogfogyasztás és a szabad szerelem. Mindkettőről összetett képet kapunk ebben a kötetben: átérezzük, miért kezdenek bele a szereplők, mi vonzza őket egymáshoz, vagy a lebegéshez. Megkönnyebbülést, súlytalanságot, az élet értelmet látják bennük elsőre, majd kiüresedést, nehézségeket, bonyodalmat, fájdalmat, mégis egyre növekvő éhséget tapasztalnak. Egyszerre szólal fel a könyv a zene, a drogok, a szerelem / szexualitás megélése mellett és ellen. Az “élj gyorsan, halj fiatalon” életmódot éltető, mégis azok visszásságaira figyelmeztető tanmese ez. Egyrészt magnetikus életérzés a szex, drog és rock’n’roll világa, másrészt viszont pusztító erejű az arra fogékonyaknak. A több szemszögnek köszönhetően minden oldalát egyszerre mutatja meg a könyv a csapdáinak, így akár minden olvasónak mást adhat, egyéni tapasztalatoktól függően. A könyvben két nagy szerelmi szál van, de ezeken felül a szeretet igen sok fajtáját bemutatja: a kemény, a szigorú, a fájdalmas, a viszonzatlan, bántó, a függő, a lemondó szeretet és legvégül azt a szerelmet, ami felemel és többé tesz, nem pedig kevesebbé. Ami megnyugvást, békét hoz a káoszban, enyhülést a fájdalomban, harmóniát az életben és amit nem mindig onnan kapunk meg, ahonnan elsőre gondoltuk volna. Személy szerint ezek a témák kicsit közelről érintettek, így a könyv magába zárt és nem eresztett el többé: megérintette, majd összetörte a szívem, és mikor becsuktam, már nem voltam többé ugyanaz. Ezért érdemes olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése