Először is engedd meg, hogy üdvözöljelek az új oldalamon! Köszönöm, hogy benéztél! Talán úgy ismersz már, mint a korábbi Könyvkuczkó blog szerzőjét. Sok dolgot kaptam attól az oldaltól, de bármennyire is szerettem magát a blogot és a nevet is, mindenféle szerzői jogsértés és negatív személyes tapasztalat miatt úgy döntöttem, tiszta lappal, és új névvel újrakezdem. Így született meg az Accio Libris! blog, amiben (az elődjéhez hasonlóan) könyvekkel, könyves témákkal, karakterrajzokkal fogok jelentkezni, minden második pénteken. Először is a korábbi bejegyzéseim egy részével találkozhattok majd újra, visszaidőzítve. Ezeket teljesen újraírtam, alkalomadtán más címmel és illusztrációval is láttam el. Bizonyos írásaim vagy teljes rovataim pedig archiváltam és nem szándékozom újra közzétenni őket. Tehát ugyanaz lesz minden, de mégis más. A jövőben pedig folytatom, amit eddig is csináltam: kifejtem a gondolataimat, érzéseimet ezekről az élményekről írásban és fényképek formájában is. Úgy tűnik, én már egyszerűen nem működöm olvasás, írás vagy fényképezés nélkül. De mindezek előtt összeszedtem, miért is szeretek annyira olvasni, miért is vagyok itt tulajdonképpen. Remélem, élvezetes lesz számodra is ezt a kis óda a történetmeséléshez és talán Te is egyetértesz majd velem, miért is olyan nagyszerű élmény új világokat felfedezni…
Szeretem a könyveket, mert bennük minden együtt van egy teljesen új világhoz, amit felépíthetek magamnak / magamban, és mindennek csak a képzeletem szabhat határt. Megtapasztalhatok valami újat, valami mást, miközben a szobám biztonságát élvezhetem.
Szeretek leülni egy új olvasmánnyal a kezemben, kinyitni, és az oldalakat pergetve azt érezni, valahol máshol vagyok, valaki más vagyok. Már gyerekként felfedeztem őket, így azok a könyvek, amikhez kezdetben hozzájutottam, tudom, hogy formálták a személyiségem. Azok a tapasztalatok az én tapasztalataim is voltak, mert mások hibáiból tanulhattam, vagy éppen mások teljesítménye motivált. Megtapasztalhattam másfajta családi kapcsolatokat, barátságokat, iskolákat, árulást, veszteséget, halált, szépséget. Nem egy történet ilyen módon készített fel olyasmikre is, amiket a valóságban átéltem, bár még nem feltétlenül álltam rájuk készen. Máskor éppen bátorságot öntöttek belém, hogy bármi is történt velem, dolgozzam fel és menjek tovább akkor is, amikor reménytelennek tűnik minden.
A jó könyvek éreztetik velem, hogy teljesen normális másnak lenni. Máshogy gondolkodni, érezni, más szinten érzékelni ugyanazt, mint a környezeted. Hogy nem lehet mindenki egyforma, hogy mennyire unalmas lenne úgy az élet. Hogy talán megtalálhatom a helyem én is valahol.
Mikor egy író a szereplőinek a nehézségeire, a belső utazásukra koncentrál, megmutathatja, hogy nem vagyok egyedül és hogyan segíthetek magamon. Hogyan gyógyulhatok. Ilyen módon egy jó könyv számomra olykor felér egy terápiás üléssel.
Szeretem az érzést, hogy a történet, amit olvastam egy nagy egésznek csak egy kis része, ami már réges-rég elkezdődött, és azután is folytatódik, hogy becsuktam a könyvet. Hogy egy kis időre bepillanthattam valaki más életébe, ami pusztán attól nem ér véget, hogy elfogytak a lapok.
Szeretem, mikor egy regény helyszíne annyira eleven és élettel teli, hogy egy különálló karakternek érzem. Amikor a kitalált helyszín az otthonommá válik, mint Roxfort vagy Ketterdam. Mikor érzem az illatát, hallom az apró neszeit, és látom magam előtt őket, mintha bennük élnék én is. Ezek nélkül a történetük közel sem lenne annyira pazar, mint amilyen velük / bennük.
Szeretek különböző társadalmakat, világokat felfedezni, amik arra fókuszálnak, hogy milyenek is vagyunk mi, emberek. Jó látni, hogy egy író teljes egészében beleéli magát és elgondolkodik rajta, milyen lenne az életünk egy másik világban, vagy ha a miénkben létezne valami plusz, ami mindent megváltoztatna. Amikor minden apró részlet a helyén van, logikus és természetes következménye a világ milyenségének. Az ilyen történetektől csak úgy szárnyra kap a fantáziám.
Az egyik legjobb dolog élvezni, ahogy belépünk egy új világba, felfedezünk egy másfajta életmódot, gondolkodást, szabályrendszert. Azt, hogy milyen sokfélék vagyunk.
Szeretem, mikor egy jelenet annyira megragad, hogy napokig a hatása alatt maradok és egyszerűen nem ereszt el, mert van benne valami, ami egy új réteget mutat vagy elgondolkoztat, mert más nézőpontból mutatja meg akár az én életem egy aspektusát.
Szeretem, ahogyan a könyvek hatására átértékeltem a fájdalom fogalmát. Legyen szó fizikai, mentális, vagy lelki fájdalomról, teljesen más látni mit jelenthetnek a nagy képet nézve, más perspektívából megfigyelve. Mindenki él át fájdalmat, nehézséget, ez része az emberi tapasztalatnak, de nem mindegy, miért viseljük el, és mit veszünk ki belőle.
Szeretek egy árnyalt karakter cipőjébe bebújva más szemszögből vizsgálni egy morális kérdést. Sokszor így könnyebben megláthatom bennük az embert. Az ilyen élmények után pedig máshogy közelítek a környezetemben élőkhöz is.
Szeretem, hogy egy kitalált karakterről azt érezhetem, hogy igazi, hogy valóban létezik. És nem csak létezik, de valamilyen szinten az enyém. Mást láthatok benne, mint a többi olvasó. Már majdhogynem hallhatom a hangjukat, mikor megszólalnak. Összetörik az én szívem is, mikor valami rossz történik velük. De érezhetem azt a tiszta, hamisítatlan örömöt, mikor végül az életük sínre kerül a végén. Szeretem, mikor kinyitok egy könyvet és a benne lévők szinte hozzám suttogják: Isten hozott! Mikor a kitalált barát valóságosnak érződik, aki engedi, hogy szeressem és már nem érzem olyan erősen a magányt.
Szeretem amikor egy karakteren nem azt érzem, hogy egy mesterségesen, patikamérlegen előállított klisé. Ha nem csak kidolgozott háttértörténete van, hanem hitelesnek érzem. Ha nem csak egy szócső, ami egy ideológiát akar lenyomni a torkomon, hanem végtelenül emberi.
Szeretem, amikor egy szereplő életén, kalandjain keresztül egy teljesen más tapasztalatot élhetek át, mint amit valójában: repülhetek egy sárkány hátán, véghezvihetek egy lehetetlen küldetést, lehet varázserőm, vagy épp átélhetek olyan kapcsolatokat, amikre nekem sosem volt lehetőségem. Elszökhetek a saját, sokszor ijesztő valóságom elől valaki máséba. El is veszhetek benne teljesen és más érzésekkel jöhetek vissza belőle.
Szeretem érezni azt az izgalmat és pörgést, mikor érzem, hogy egy nagy csavar felé közeledek. Szeretek azon töprengeni, vajon mi lehet az, vajon jól gondolom-e, merre tartunk. Bárhogy is legyen, vagy eláraszt az öröm, mert kitaláltam, vagy azért, mert még mindig képes egy író meglepni.
Szeretem, mikor a történet lelassul, hogy pár apró, de lényeges mozzanatot mutasson a karakterek között. Így felfedezhetem a személyiségüket, a fontos részleteket bennük, a kapcsolataik bonyolultságát. Az ilyen csendes jelenetektől csak még jobban érdekel a történet. Ezektől tudok később még inkább honvágyat érezni egy olyan világ iránt, ahova még csak be sem tettem a lábam soha. Mert mikor érzelmileg tudok kötődni egy történethez, az egy biztonságos teret ad számomra, hogy megéljek mindenféle érzelmet én magam is.
Szeretem teljesen átérezni a katarzist egy jól megírt történet végén. Ez olyan, amit a jó könyvek adhatnak: megadhatják azt a befejezést, amire vágytunk és amit nem mindig kapunk meg a saját életünkben. De ha egy történet megadja nekünk, az az egyik legfelemelőbb érzés. Még ezt is felülmúlhatja az, mikor egy olyan befejezést kapunk, amit nem akartunk vagy éppen egy olyat, amiről nem tudtuk, mennyire akarjuk.
A könyvek mindig ott vannak nekem. Ha egy ideig nem veszem elő őket, megvárnak. Teljes szívemből szeretek olvasni és soha nem szeretném befejezni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése