Először tizennyolc évesen olvastam el ezt a könyvet, ami így utólag belegondolva talán nem volt a legalkalmasabb kor, hogy minden részletét úgy be tudjam fogadni, mint most, mikor húsz évvel később újra elolvastam. Amire akkoriban emlékszem, a rengeteg nevetés, hogy végre lett egy közös pont az osztálytársnőimmel, akikkel ki tudtam beszélni ezt a történetet, még ha elsőre nem feltétlenül tudatosan tanultam belőle. Nagyon megszerettem Bridget karakterét, aki minden hibája, esendősége ellenére végig őszinte marad önmagával. Ő az addigi tökéletes hősnőktől eltérően egy átlagember, aki megszállottja a súlyának, szerencsétlen a szerelemben, dohányzik, káosz veszi körül a családjában, neurotikus tüneteket mutat, megragadt a karrierjében és küzd az egészségtelen mintákkal és szokásokkal. Nem egyszer tapasztalja meg a szégyent, depressziót, kétségbeesést önmaga és az őt körülvevők részéről is.
Viszont sosem éreztem leereszkedőnek az olvasó felé, és nagyon könnyen tudtam azonosulni nem csak Bridgettel, de az őt foglalkoztató kérdésekkel is. Ebben szerintem nagy szerepe van a formátumnak: ez egy naplóregény egy harmincas szingli nő tollából, aki nem csak társat keres, de békét is önmagával. A történet a kilencvenes évek második felében (eredetileg 1995-96-ban jelentették meg a ‘The Independent’ hasábjain), januárban kezdődik Bridget újévi fogadalmaival, többek között naplóírásról, súlyvesztésről, leszokásról: összegezve a belső fejlődésről. Ami üdítően hat az írásban, hogy mennyire őszinte önmagával, így az olvasóval is. Nem leplezi a hibáit, sőt! Mellette érezhető egyfajta optimizmus és vágyakozás a kiteljesedés, egészségesebb élet és párkeresés felé. Mert bármekkorát essen is Bridget, újra és újra feláll.
Bridget legdrámaibb kapcsolata leginkább a saját testével van. Amint azt a naplóbejegyzések elején olvasható számok mutatják, teljesen átlagos testalkata van. De az, ahogyan önmagát látja, egészen mást mutat: magáévá tette azt a gondolkodást, hogy a soványság egyenlő a szépséggel. Nem látja magát vékonynak, így nem látja magát elég szépnek, elég jónak. Elégnek. Azokat a nőket, akiknek olyan alkata van, mint amire ő vágyik, sikeresnek, magabiztosnak, intelligensnek, boldognak, összegezve többnek gondolja magánál. Az ebből fakadó önbizalomhiánya és a szép nőkre kivetített érzései beárnyékolják a kapcsolatait. Az, hogy valaki őt szeresse és ne egy szép nőt, nem illik bele a magáról kialakított képébe. Ez a gondolatvitel és a hozzá kapcsolódó negatív érzelmek, amivel sajnos a mai napig többen tudunk azonosulni. Ez nem csak azt mutatja be, hogyan (vagy épp hogyan nem) érzik magukat sokan a saját testükben, de a kulturális közeget is, ami nagy szerepet játszhat abban, hogy általánosságban hogyan érezheti magát az, akinek az alkata eltér az aktuális szépségideáltól. A könyv születésekor elég nagy probléma volt a soványságnak már-már fetisizálása, aminek szellemében a legtöbb magazin vagy tévéműsor arra fókuszált, hogyan érhetné el mindenki a duplanullás méretet.
Bridget az iskolapéldája annak, mikor valaki önmaga legnagyobb ellensége lehet, mert nem tudja, hogyan szeresse vagy fogadja el önmagát. Számára nem az a lényeg, hogy mindig igaza legyen, mindent jobban tudjon, vagy másokat megszégyenítsen. Magát másokhoz méri, de nem lenézően, épp ellenkezőleg. Tanulhatunk abból, hogy milyen destruktív lehet az, amikor valaki másoknak akar megfelelni és közben önmagát nem tudja elfogadni. Legtöbbször pont ebből indulnak ki a káros viselkedésmintái: mikor lelkileg romlik a helyzet, akkor egyre rosszabb lesz a mindenféle megszállottsága is, legtöbbször rossz irányba tartva. Minél kevésbé érzi, hogy kontrollja van az élete felett, annál inkább elmerül a negatív szokásaiban, és annál kevésbé lesz kontrollja. Ördögi kör. De mind tudunk azonosulni azzal is, mikor valaki el akarja terelni a figyelmet ezekről a problémákról egy könyvvel, baráti találkozóval, mozival, italozással, impulzusvásárlással. Mikor semmi sem alakul a terveink szerint, hibázunk, rosszul ítéljük meg önmagunkat vagy épp valaki mást. Mikor vigaszra szorulunk, vagy csak a tudatra, hogy nem vagyunk egyedül.
Bridget legdrámaibb kapcsolata leginkább a saját testével van. Amint azt a naplóbejegyzések elején olvasható számok mutatják, teljesen átlagos testalkata van. De az, ahogyan önmagát látja, egészen mást mutat: magáévá tette azt a gondolkodást, hogy a soványság egyenlő a szépséggel. Nem látja magát vékonynak, így nem látja magát elég szépnek, elég jónak. Elégnek. Azokat a nőket, akiknek olyan alkata van, mint amire ő vágyik, sikeresnek, magabiztosnak, intelligensnek, boldognak, összegezve többnek gondolja magánál. Az ebből fakadó önbizalomhiánya és a szép nőkre kivetített érzései beárnyékolják a kapcsolatait. Az, hogy valaki őt szeresse és ne egy szép nőt, nem illik bele a magáról kialakított képébe. Ez a gondolatvitel és a hozzá kapcsolódó negatív érzelmek, amivel sajnos a mai napig többen tudunk azonosulni. Ez nem csak azt mutatja be, hogyan (vagy épp hogyan nem) érzik magukat sokan a saját testükben, de a kulturális közeget is, ami nagy szerepet játszhat abban, hogy általánosságban hogyan érezheti magát az, akinek az alkata eltér az aktuális szépségideáltól. A könyv születésekor elég nagy probléma volt a soványságnak már-már fetisizálása, aminek szellemében a legtöbb magazin vagy tévéműsor arra fókuszált, hogyan érhetné el mindenki a duplanullás méretet.
Bridget az iskolapéldája annak, mikor valaki önmaga legnagyobb ellensége lehet, mert nem tudja, hogyan szeresse vagy fogadja el önmagát. Számára nem az a lényeg, hogy mindig igaza legyen, mindent jobban tudjon, vagy másokat megszégyenítsen. Magát másokhoz méri, de nem lenézően, épp ellenkezőleg. Tanulhatunk abból, hogy milyen destruktív lehet az, amikor valaki másoknak akar megfelelni és közben önmagát nem tudja elfogadni. Legtöbbször pont ebből indulnak ki a káros viselkedésmintái: mikor lelkileg romlik a helyzet, akkor egyre rosszabb lesz a mindenféle megszállottsága is, legtöbbször rossz irányba tartva. Minél kevésbé érzi, hogy kontrollja van az élete felett, annál inkább elmerül a negatív szokásaiban, és annál kevésbé lesz kontrollja. Ördögi kör. De mind tudunk azonosulni azzal is, mikor valaki el akarja terelni a figyelmet ezekről a problémákról egy könyvvel, baráti találkozóval, mozival, italozással, impulzusvásárlással. Mikor semmi sem alakul a terveink szerint, hibázunk, rosszul ítéljük meg önmagunkat vagy épp valaki mást. Mikor vigaszra szorulunk, vagy csak a tudatra, hogy nem vagyunk egyedül.
Azzal, hogy egy naplón keresztül olvasunk egy nő életéről, egyben korképet és kritikát is kapunk a társadalomról, szokásokról, kapcsolatokról, fontos eseményekről, személyes élményekről és egyéni meggyőződésekről. Bridget állandóan kérdéseket tesz fel azokról az íratlan szabályokról, amik a kapcsolatokat formálják: sokszor nem tudja, hogyan kezdeményezzen beszélgetést, mikor illik felhívnia egy férfit, meddig várjon, hogy őt keressék… Ezek a kérdések vezetik el őt és a barátait is az önsegítő könyvekhez, amiket megosztanak egymással és utána egy egyéni nyelvet, szokásrendszert alakítanak ki. De a napló a megváltozott világnak nem csak a romantikus vetületét mutatja be, hanem ugyanúgy foglalkozik mindenféle kapcsolatban (családi, baráti, munkahelyi) a modernizáció hatásaival.
A másik, számomra fontos kritika a feminizmus megítélésével foglalkozik a kilencvenes évek végén. Amikor olvastam a könyvet, nem is beszéltem vagy hallottam még bővebben a feminizmusról. Természetesen hallottam a szót, de az alapfogalmakról vagy mozgalom történetéről, fontosabb alakjairól, lényeges törekvéseiről, az elért eredményekről már nem annyira. A magyar helyzet egészen más volt pár évvel a rendszerváltás után, mint a brit: nem éppen ez foglalkoztatta elsődlegesen a közvéleményt. De érezhető a könyvön, hogy az azóta eltelt huszonöt évben mennyire megváltozott az általános hozzáállás a mozgalomhoz. Bridget, Sharon és Jude beszélgetésein érződik, hogy csak egymás között, szinte titokként beszélnek róla. Érthető, hiszen a akkoriban már lecsengett a feminizmus második hulláma, sokan úgy vélték, elértünk a posztfeminizmus korába, minden jogot megkaptunk, minden lehetőség előttünk áll, mindenki egyenlő, kész a happy end, ennélfogva a feminizmus már elvesztette jelentőségét. Ha feministának vallottad magad, akkor szőrös lábú leszbikus lehettél csak, aki utálja a férfiakat. Rengeteg férfi és nő hátrált ki a mozgalom mögül, miközben a feminizmus elveit hangoztatta: ők szeretik a férfiakat, élvezik a női szerepeket, a férfiakat is éri megkülönböztetés stb. Közben a média nagyon is agresszív, nőgyűlölő retorikát folytatott, kezdve a kifejezéssel, hogy a nők mindent “megkaptak”, nem pedig megdolgoztak, harcoltak, vagy épp áldozatot hoztak a jogaikért.
Ez a kép a poszt-feminista társadalomról megnehezíti, hogy felszólaljon bárki is olyan kérdésekről, mint nőgyűlölet, szexizmus, nemi alapú diszkrimináció vagy épp önrendelkezési jogi hézagok, mert ahhoz el kéne ismerni, hogy ezek a problémák még mindig léteznek. Ezeket célozta meg elsődlegesen a feminizmus második hulláma. Bridget, Jude és Sharon élete bizonyos szempontból annak az ünneplése, amit az előző generáció elért: mindhárman iskolázottak, van karrierjük, és több választásuk, mint elődeiknek. Viszont ezek a lehetőségek újfajta problémákkal és félelmekkel társulnak, amikről láthatóan elég egyoldalú kommunikáció folyt, elég Bridget élményeire gondolni a házaspárokkal, akik karrierista, magányos nő képével és a hevesen ketyegő biológiai órával azonosítják őt, vagy a főnökére, aki visszaél a pozíciójával. Amíg Sharon úgy van bemutatva, mint modern, egyedülálló nő, Jude inkább egy hagyományosabb értékrendszert képvisel, Bridget pedig valahol kettejük között helyezkedik el. Egyszerre vágyik függetlenségre és egy társra. Kiteljesedésre a karrierjében és a magánéletében is. Ő egyensúlyt keres ebben a kaotikus világban. Az ebből fakadó szorongást humorral leplezi a könyv, de tagadhatatlanul rávilágít a kor problémáira. Leginkább azt szeretem ebben a történetben, hogy hagyja, hogy nevessünk rajta vagy épp vele, de nem rosszindulatúan, hanem empátiával: mikor rajta nevetünk, gyakorlatilag önmagunkon is nevetünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése