2020. október 30.

Charles Dickens: Szép remények

Londoni utam egyik legemlékezetesebb pillanata volt, mikor Charles Dickens házában álltam és két réz palackot néztem. Csak akkor tudtam meg, hogy Dickens szülei az adósok börtönébe kerültek, így a tizenkét éves Charles kénytelen volt egy fénymázműhelyben dolgozni. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját. Pár évvel később a család anyagi helyzete stabilizálódott egy örökségnek köszönhetően, de a szülők akkor nem hagyták, hogy fiuk azonnal felmondjon. Ez örök nyomot hagyott Charles lelkében és sosem bocsátotta meg nekik. A már említett palackokat mindvégig megőrizte, hogy emlékeztessék arra, honnan jött, mi mindent élt át. Arra, hogy mindig gondoljon a nála kevésbé szerencsésekre. Dickens felnőttként sem érezte magát sosem teljes anyagi biztonságban, szégyellte a múltját, neheztelt a szüleire. A pénz, a szegényég, a munkakörülmények, a nyomor íróként állandó témáivá, védjegyévé váltak. 1860-ban pedig írt egy történetet egy fiúról, akinek rettenetes gyermekkora van, ütik, bántalmazzák, így nem mer bízni az emberekben, fél szeretni, és annak az ambíciónak rendel alá mindent, hogy minél messzebb kerüljön ettől az élettől. Felejteni akar és másokat nyom lefelé azért, hogy ő minél feljebb juthasson. Közben beleszeret egy gyönyörű lányba, akit arra neveltek, hogy szívtelen legyen. Ez a Szép remények.
Az általam eddig elolvasott regényei közül láthatóan ehhez merített legtöbbet Dickens a saját tapasztalataiból. A durva gyerekkori élmények feldolgozása, a küzdelem az eladósodás ellen, rettegés a nyomortól és tudatlanságtól, a harc a jobb státuszért, a bonyolult családi kötelékek mind átgondoltan és kézzel foghatóan vannak jelen ebben a történetben. Ami csodálatossá teszi ezt a regényt, hogy kétféleképpen lehet olvasni: vagy teljesen komolyan, önéletrajzi ihletésű fikcióként, húsbavágó témákkal, valóságos és sérült karakterekkel, vagy irónikus hangvétellel, már-már karikaturisztikus szereplőkkel, mesébe illő cselekménnyel, szatirikus korképpel, mint mondjuk egy Jane Austen regényt. Akár humorral kicsavart, gótikus tündérmeseként tekintünk rá, akár realista társadalomkritikaként, egyformán jól működik… Ami még kiemeli ezt a dickensi írást a klasszikusok közül azok az általa megálmodott szereplők. Változatos, lélegző és egyéni színfolt mindegyikük, de közelebbről megnézve egy téma széles skálája rajzolódik ki a karakterek összességéből. Ebben a könyvben a fő téma a harmónia keresése a belső vágyaink és a valós lehetőségeink között. Ezért is maradhatott releváns ez a történet a mai napig, mert ma is ugyanúgy ott van ez a húzóerő mindenkiben felfelé, pedig az sem jelent feltétlenül biztonságot vagy örömöt. Így ma is ugyanúgy küszködik az egyén, hogy belepasszoljon a társadalomba, mint Dickens is tette azt a maga idejében. 
“– Már kezdem érteni – szólt Estella tűnődőn, és ismét nyugodt csodálkozással nézett Havisham kisasszonyra – hogyan gondolod. Ha csupán e szobák sötétzárkájában neveled fel fogadott lányodat, és sosem engeded napvilágra, amint arcodat sem mutattad neki napvilágnál… Ha így nevelted volna, s aztán meggondoltad volna magad s azt követeled tőle, hogy tudja, mi a napvilág s a fény ezer áldása, vajon akkor is haragos és csalódott lennél-e utóbb?”
Az író ezen a történeten keresztül mutat fel egy görbe tükröt a saját szüleinek, és minden olyan apának, anyának, gyámnak, aki túlzottan, egészségtelen mértékben támaszkodik a gyerekére. Neki magának is nagyon hirtelen kellett felnőnie, hogy a szülei minél tovább felelőtlenek, éretlenek, másokra szorulók maradhassanak, miközben őt kiszolgáltatták a nyomornak, érzelmi elhanyagolásnak, traumatikus élményeknek. Pip is testileg, lelkileg sanyargatva, éhezve, ütve-verve nő fel és korán megtanulja, hogy mit jelent pontosan az ő életére nézve a pénz, illetve mit jelent annak a hiánya. Az így kifejlődött ambíciója viszi messzire az otthonától. Estellát pedig egy olyan neveli fel, aki alkalmatlan bármilyen emberi kapcsolatra, de anyagilag legalább független és jobb lehetőségeket kap. Közben viszont a férfiak elleni bosszú eszközének használják, ridegségre és közönyre tanítják, folyamatosan manipulálják. Tehát ebben a regényben a szülők azok, akik érzelmileg gyermetegek és felelőtlenül viselkednek. Amíg a fiatalok felnőnek és távolodnak az idősebb generációtól, bizonyos szempontból közelednek feléjük. Miközben szeretik, félik, megkérdőjelezik, utánozzák és tagadják őket, lassan megismerik az idősebbek múltját és rájönnek, ők is ugyanúgy sebzett gyerekek voltak egyszer. Ahogyan ez a kötet leírja a generációs különbségek, az örökség és egyéni érvényesülés ördögi köreit, szépségét és visszásságát, az tökéletes.

A generációk közti kontraszt és konfliktus legjobban akkor érezhető, amikor a fiatalok lerázzák magukról a szülői kontrollt, a védelmet, az idejétmúlt elveket és útnak indulnak. Nyíltan elutasítják nevelőiket, mikor hátat fordítanak az általuk elképzelt jövőnek. Az irónia ebben, hogy pont a neveltetésük miatt ilyenek: Pip a szegénységben, tudatlanságban látja a fő problémát, ahogyan Estella a szeretetben, jóságban. Így mindketten a túlélést választják: inkább szeretnének ragadozók lenni, mint prédák. Ez nem jelenti azt, hogy mindent elutasítanak, amire nevelték őket. De figyeltek és a saját tanulságukat vonták le az előttük álló példából. Reagáltak, hogy fejlődjenek. Szüleik ettől gyengének, tehetetlennek, dühösnek érzik magukat, frusztrálja őket a kép, amit a nevelésükről elmond a kirepült fióka. Egyszerre akarják tovább nevelni, védeni a kicsinyeiket, a magukénak tudni őket egy ideig, ugyanakkor a tapasztalataikat megosztani velük, múltjukat eltitkolni előlük. Az elengedés fájdalma, a kezdet öröme és a félelem a hibáktól összecseng a nagy kérdéssel: Mi történik akkor, ha a védelem pusztítja el azt, amit megőrizni szeretnénk? Furcsa módon, ha nem is tudatosan, de Pip úgy él Londonban, ahogyan Jo-tól látta otthon: szakmát szerez, barátkozik, legfoglalja magát és egy olyan nőt szeret, aki fájdalmat okoz neki. Bizonyos módon nagyon hasonlít rá, még ha nem is akarja elismerni magában, tehát egyre közelít hozzá, miközben a saját hibái, megbánásai, cselekedetei határozzák meg őt ezután. A kör így bezárul vagy épp újra indul, attól függ, honnan nézzük.
“Szép reményeimhez annyira hozzászoktam már, hogy észre kellett vennem, milyen hatást tesznek rám és környezetemre. Az én jellememre tett hatását igyekeztem elleplezni még magam előtt is, ámbár nagyon jól tudtam, hogy ez a hatás korántsem nevezhető jónak.”
Dickens érzékletesen mutatja be, hogy az erő, a hatalom és a pénz örök mozgásban van, így nehéz követni, elkapni, megtartani ezeket. Ahogyan azt is tudta, hogy senki nem tanítja meg az életnél jobban, milyen buktatói vannak az anyagi javak kergetésének. Pipnek fogalma sincs, hogyan bánjon a pénzzel, milyen felelősség jár a vagyonnal, csak bedobják a mély vízbe, amibe majdnem bele is fullad. Adósságspirálba kerül szinte azonnal, amint szép reményeit pénzre tudja váltani. Magwitch, egy volt rab tanítja meg a fút arra, hogy a pénz lehet ugyanúgy rabság, mint a szegénység, hogy nem ez a mércéje annak, valaki milyen ember, hanem a cselekedetei. Hogy ugyanúgy lehet egy elítélt tiszteletreméltó, mint egy főúr. Hogy egy “úriember” olykor sokkal nagyobb gazember, mint egy kovács.
Pip ebből a szempontból szinte vakon megy végig a fiatalkorán. Azért, hogy megvédje magát, alárendeli magát saját ambícióinak, lassan mindent felad azért, hogy minél távolabb kerüljön a gyerekkorától, a korlátoltságtól. Közben sajnos ezzel együtt egyre messzebb kerül az ártatlanságától, jóságától is és azoktól, akik szívből szeretik őt. A legnagyobb lecke, amit megtanul, hogy az élet több, mint a pénz, a biztonság, ha nem fordulunk a szeretet felé. A korábban lenézett, szégyellt emberek az igazi hősei a regénynek, akik felnevelik, segítik egymást, akik sorsközösséget alkotnak, de nem a pénz vagy státusz alapján. Akik tudják, hogy a nehézségek elől nem lehet elfutni, de azokból tanulunk, fejlődünk. Akik emlékeznek arra, mi az igazi érték, mi igazán fontos. Akik kisfiúként megőriznek két palackot, ami később egy figyelmes, nagylelkű íróvá formálja őket, aki százhatvan év távlatából is meg tudja szólítani a lelkünket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése