Juliet Ashton a második világháború utáni új világban, Londonban keresi a helyét. Elvesztette az otthonát, legtöbb emléktárgyát, köztük szeretett könyveit. A háború megsebezte, pusztítással teli rémképek gyötrik a város ostromáról. A város maga is csupa rom, hamu, sokkoló történetek gyűjtőhelye, tele hozzá hasonló emberekkel, akik a megváltást keresik. Könnyítene mindenki a lelkén, de nem tudják, merre induljanak el ehhez. Hogyan léphet tovább az ember ilyen élmények hatása alatt? Miután megtörtént az elképzelhetetlen, hol lehet megtalálni újra a normalitást? Szabad egyáltalán jól érezni magukat? Lehetséges izgalmat, munkát, szerelmet keresni egy világégés után? Emlékezni fontosabb vagy felejteni? A megoldás egy levéllel veszi kezdetét a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről, egy idegentől, aki egy könyvet keres. Az író másik kötetét Juliet korábban eladományozta. Mivel abban benne volt a neve és címe, az új tulajdonos felveszi vele a kapcsolatot. Levelezni kezdenek, nem csak Dawsey-val, de a férfi barátaival is a szigetről. Lassan feltárul a lány előtt egy kis közösség színes históriája a német megszállás idejéből, amelyben szerepet kap egy ellopott malac és egy fiktív olvasókör. Ami egyszeri ürügyként indult, rendkívül gyorsan növi ki magát valami mássá és a túlélés záloga lesz a klub számára. Juliet ihletet keres új könyvéhez, ezért Guernsey-re utazik, hogy megismerkedjen személyesen is a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagjaival és elképesztő történetükkel.
Amire Juliet eleinte egyszerű kutatómunkaként tekint, abból egy keserédes utazás kerekedik önmaga megismerése felé, mások történetén keresztül. Életreszóló kötelékek születnek, nehéz döntések várják, de ezek elhozzák neki a várva-várt harmóniát. A levélregény szerkezetnek köszönhetően úgy érezzük mi is, hogy személyesen ismerjük Julietet és már nem csak szemléljük Guernsey életét, hanem vele együtt egyre közelibb barátokká válunk ezekkel a csodálatosan különös emberekkel, akik amilyen különbözőek, éppolyan egyformák is: hajtja őket az életösztön, az ebből táplálkozó kreativitásuk, az emberi kapcsolatok keresése és a könyvek szeretete. Bár az egyes történetek fájdalmas utakat mutatnak be és a túlélők bűntudata, a megszállás iszonyata ott van a sorok között, mégis szeretet, báj, kedvesség árad belőlük. Ez köszönhető a nyitott, empátiával teli fél-ismeretleneknek, akik tárt karokkal fogadják a lányt és a fájdalmas, mégis lenyűgöző eseményeknek, amik felkeltették a kíváncsiságát. Ezek segítenek Julietnek megtalálni a háború utáni önmagát és a teljes magányából egyszer csak családja, otthona, célja lesz. Számára a járatlan út hat felszabadítóan: a természet közelségét választja a nagyváros zaja helyett, az egyszerű élet szépségét keresi a társadalmi státusz kivívása ellenében. Guernsey szigete balzsamként hat a lelkére.
“Lehet, hogy a könyvekben valamilyen fészekrakó ösztön munkál, amely igazi olvasóikhoz vezérli őket. Milyen szép volna, ha ez igaz volna!”
Bár ma már nem levelezünk, legalábbis nem a hagyományos formátumban, de könnyű azonosulni annak a varázsával, hogy megismerünk valakit a nagyvilágban, akit még sohasem láthattunk. Izgalmas gondolat, hogy rokonlelkekre, hűséges barátokra találhatunk, akár a világ másik feléről. Egyfajta csoda ez is, mint egy gyermek születése, egy jó könyv vagy a váratlan helyről érkező segítség. Számomra ezért kedvesek a levélregények. Sokkal könnyebb valakinek a személyiségére koncentrálni, ha a külsőségek nem torzítják a róla kialakított képet. Juliet így ismeri meg Guernsey-t: tudja, mi lakik az ottaniak lelkében, milyen erővel, tartással és humorral kezelik a mindennapjaikat, mennyire szeretik egymást. Legjobban Elizabeth-et ismeri meg, akivel személyesen sajnos már soha nem találkozhat. Ő hagyja a legnagyobb nyomot a többiekben is az igazságérzetével, segíteni akarásával és áldozathozatalával. Kislánya sokaknak az új reményt jelenti a háború után. Kit tölti be édesanyja korábbi szerepét a sziget életében: ő a ragasztó, ami láthatatlanul összetartja a közösséget.
A könyv gerince az, ahogyan megmutatja, milyen ijesztő és megnyugtató is lehet az emberi természet. Ugyanúgy képesek vagyunk könyvet írni, mint aknát építeni, felnevelni egy kis árvát, megölni egy katonát, enni adni egy ismeretlennek, más nyomorúságából meggazdagodni, megmenteni az ellenséget vagy bajba keverni egy barátot. Mindannyian állíthatjuk az erőnket, kitartásunkat és az eszünket önző, vagy épp nemes célok szolgálatába is. Így a tragédia nem csak pusztulást jelent, ahogyan a háború sem csak embertelen cselekedetek sorát. Ott lakik bennünk a jóság, az öröm és a nagylelkűség is. Mary Ann Shaffer és Annie Barrows nem féltek bemutatni az angolok gyengeségeit, ahogyan a németek emberi oldalát sem. Ez a kötet nem valami belénk rögzült, téves előítéletről szól egyik vagy másik nemzet felé, itt különböző habitusú egyének vannak, akiknek meg kell tanulni együtt élni, amíg a megszállás tart, utána pedig számot kell vetniük önmagukkal. Ezért nincs olyan, hogy az egész emberiség csak szégyennel töltse meg a szívünket, még a legsötétebb időkben sem. Mindig van a remény, emberség és szeretet is a kétségbeesés vagy épp a gyűlölet mellett. Rajtunk múlik, melyikre hallgatunk, mit teszünk.
“- Nagypapi, ez velem soha nem történhet meg.– Mi nem történhet meg? – kérdeztem.Mire ő így felelt: – Az, hogy egyedül legyek a lelkemben.”
Megoszthatjuk a kenyerünket, még ha mi is éhezünk. Segíthetünk az ellenségnek vizet hozni a kútról. Megvédhetjük a védtelent, akkor is, ha szörnyű kegyetlenség lesz az ára. Felnevelhetjük valaki más gyermekét, vigyázhatunk rá. Bármennyit is vesz el egy ilyen tragédia az emberektől, közben megtanítja őket arra, mi számít igazán. Megmutatja, hogy ezek az aprónak tűnő jócselekedetek és a pusztulás kéz a kézben járnak. Az emberi könyörtelenség mellett a nemes szándék és a lelki nagyság ideje lehet ez. Hétköznapi emberek megtanulnak odafordulni a szükséget szenvedőkhöz és közben szép lassan egy családdá formálódnak. Olyan közösséggé, akik éppúgy megtesznek mindent egymásért, mint önmagukért. Az elvesztett barátok, rokonok előtt pedig azzal tiszteleghetnek, hogy megőrzik emlékeikben és a cselekedeteikben a szellemiségüket, megkérdik maguktól, mit tennének a helyükben, és olyan életet élnek, ami méltó az áldozathoz, amit értük is hoztak. Ebben a sötét, magányos időszakban Guernsey számára a fény a szomszédok társasága, a könyvek szeretete, egy gyermek kacaja, a táj lélegzetelállító szépsége és a krumplihéjpite lesz.
Juliet, a hamisítatlan könyvmoly szemén keresztül a kötet egy tisztelgés az olvasás öröme előtt. Ez nem pusztán kellemes időtöltés, de társaság, táplálék, nyugalom, menekülés, és olykor a túlélés eszköze. Egy barát, ami betakar, melegen tart és mindig megért. A lelkünkhöz szól, legyen az Seneca, a Brontë nővérek vagy Shakespeare írása. Mindenki megtalálja a neki megfelelő szerzőt, műfajt, mondanivalót, származzon bárhonnan az illető. Így válik egy fontos kapcsolattá nemzetek vagy szomszédok között egymással, a külvilággal és a történelmünkkel. Összeköt minket, ahogyan a múltat egybefűzi a jelennel. Új irányt adhat az életünknek, különös barátságok szövődhetnek általa. Része lesz az egyéni és közös identitásunknak minden történet, amit magunkévá teszünk. Sokszor az egymáshoz való kapcsolatunkat határozhatja meg, hogyan érzünk egy történet iránt. És valljuk be, nincs is szebb, mint arról olvasni, mitől lehet olyan csodálatos egy könyv, és milyen varázslat rejlik a történetmesélésben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése