“Imádjuk a zöldlámpát. Nem kényszerít irányváltoztatásra. Könnyű. Mezítlábas nyár. Igent mond, és megadja, amit akarunk… A sárga és a piros lámpát nem szeretjük. Lelassít vagy megakaszt. Nehéz. Mezítlábas tél. Nemet mond, de néha azért megadja azt, amire szükségünk van.”
Maradva a hasonlatnál, először jöjjenek a könyv pozitívumai, vagyis a ZÖLDLÁMPÁK: Matthew McConaughey kétségtelenül egy karizmatikus, kalandos lelkű, barátságos, szabad szellemű és életvidám ember. Évtizedekig írta a naplóit, így volt miből válogatnia, hogy létrejöhessen ez a kötet. A születésétől kezdve a tavalyi évig az egész életét lefedi ez a kötet. Érződik a személyes stílus, hogy beengedett az életébe, miközben mégis megőrizte saját és más érintettek magánszféráját is. Igazi pozitív életigenlés árad a soraiból, amik ezért is hatnak erősen, mert közvetlenül beszél és valóban megnyílik. Becsülendő a szenvedélye, az igénye arra, hogy a lehető legteljesebb életet élje, jelen legyen a kapcsolataiban, és mindig hű maradjon önmagához. Ami különösen szembeszökő volt számomra, az a finom diszkréció, amivel a barátságait és a szerelmi kapcsolatait is kezelte ebben a könyvben: ha valaki olcsó pletykákra, netán sárdobálásra vágyik a filmforgatásokról, viszonyokról, azt nem fogja ebben az írásban megtalálni. Ő inkább olyan, mint egy nagy gyerek, aki nem ragad le az unalmas részleteknél, hanem az izgalmat, a kalandot, a kötődést keresi mindenhol. Ez látszik azon is, hogy ezekre fókuszált a már ezerszer látott, klisés, hollywoodi sikersztori helyett. Plusz nála a pohár mindig félig tele van, saját bevallása szerint is született optimista, és végig fenntartja a közvetlen, vidám hangvételt. Így a Zöldlámpa egy különleges, szórakoztató és üde színfolt a memoárok végeláthatatlan tengerében.
“Azokat a problémákat, amelyekkel ma szembenézünk, az élet visszapillantó tükrében előbb-utóbb áldásnak látjuk.”
A SÁRGALÁMPÁK következnek, amik szerintem egyéni preferencia szerint mindenkinél másfelé billentik majd a mérleget. Mert amellett, hogy bizonyos nézetei nagyon szimpatikusak, akad bőven olyan gondolata is, amire felhúztam a szemöldököm, vagy egyszerűen csak nem értettem vele egyet. De az biztos, hogy Matthew McConaughey mostanra egy stabil értékrenddel rendelkező, tudatos ember, aki kiáll az elvei mellett, és ezt tisztelem benne. Ettől függetlenül bizonyos, általa leírt események számomra nehezen hihetőek, vagy egyenesen vadak voltak. Illetve még a könyv elején említ egy-két figyelemfelkeltő, meghökkentő dolgot, amikhez utána soha többet nem tér vissza, hogy bővebben kifejtse őket, így azok csak lógnak a levegőben. Emellett a személyisége alkalmanként nagyon furcsa, és vannak olyan dolgai (különösen testnedveivel kapcsolatban), amikről tényleg nem akartam tudni. A könyv önsegítő gondolatainak sem vagyok feltétlenül a célközönsége. Személy szerint inkább olvastam volna még több élményéről és meglettem volna kicsit kevesebb lökhárító matrica szintű gondolattal is, amiket helyenként nagyon eltalált, másutt viszont igencsak gyengére sikerültek. Ezeknél azt éreztem, még tovább lehetett volna gondolni őket, vagy épp érdemes lett volna finomítani rajtuk. Mondjuk akkor pont a már említett, közvetlen hangvétel láthatta volna kárát. Annak, hogy a szerző állítása szerint nem árul önmagával kapcsolatban zsákbamacskát, van egy olyan hozadéka is, hogy bizonyos gondolatokkal a sorok között bizony kimutatta a foga fehérét. Ezzel el is érkeztünk az úgymond PIROSLÁMPÁS negyedbe.
“Tudni az igazat,látni az igazatés elmondani az igazat,ez mind más tapasztalat.”
Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan erős értékrendről árulkodnak az elbeszélései, mélyen hatottak rá olyan megkérdőjelezhető elvek, amik között felnőtt, illetve olyan tapasztalatok, amiket hírességként átélt. A sorok között olvashatunk felelőtlenségről, önzésről, szabályok elvetéséről, illetve szabados értelmezéséről, hedonizmusról és öntörvényűségről is, amik az ő játékos stílusában előadva ártalmatlannak tűnhetnek. Ezek helyenként rombolják a könyv egész koncepcióját is, mivel az alapfogalmak nem tisztázottak, és szabadon formálja azokat a szerző. A gondolat, hogy keressük a zöldlámpákat az életben, nagyon szimpatikus, de mikor már minden zöldlámpa lesz, vagy azért, mert úgy hozza a véletlen, vagy mert emberünk a saját akarata szerint manipulál egy helyzetet, akkor már visszássá válhat. A ‘nem’ ritkán jelent ‘igent’, a hatalommal való visszaélés, vagy a körülmények kontrollálása – különösen a mellédobott önigazolással kombinálva – számomra helyenként kimondottan ellenszenves volt. Az szerintem nem elfogadható, vagy vicces, hogy a privilegizált helyzetét valaki még megfejelje azzal, hogy másokkal kiszúr viccből, látványosan megússza a szabálysértéseket a neve miatt, vagy visszaél mások helyzetével. Matthew McConaughey emellett egy kimondottan negatív, abszurd és durva képet fest a szüleiről, miközben pozitív hangvételben mesél családon belüli erőszakról, bunkóságról, morális elhajlásokról és arról, hogyan normalizálták otthon mindezt. Mindent, kivéve a lebukást... Ez vezet a legnagyobb problémámhoz: ő maga is osztja a családi nézetet, miszerint teljesen elfogadható hazudni, lopni vagy másokat használni a saját céljai eléréséhez, mindaddig, amíg ezzel eléri, amit akar és nem bukik le vele. Mindezt egy olyan ember tollából, aki az élet legigazabb, legőszintébb megélésére bíztat, miközben elbűvöl a karizmatikus egyéniségével, a sármjával, hogy cserébe megkaphassa, amit csak kíván. Ez a logika azon a ponton hullott darabjaira, hogy híres sztár lett, egyre hízó bankszámlával és növekvő felelősséggel, amit nem hagyhatott volna figyelmen kívül. Őszintén, de megbánás nélkül beszél ezekről a jellemhibákról.
“Uram, amikor belebotlom egy igazságba, adj éberséget, hogy fogadjam, tudatosságot, hogy felismerjem, lelki erőt, hogy magamra formáljam, türelmet, hogy megőrizzem, és bátorságot, hogy megéljem.”
Összességében tőlem ez a könyv SÁRGALÁMPÁT kap. Matthew McConaughey kétségtelenül érdekes figura, a könyve pedig tényleg szórakoztató. Bár nem egy értékes tanulságot is hagy nekünk útravalóul, de – szándékosan vagy sem – fontos igazságok kerülik el a figyelmét, több piroslámpával egyetemben. Így azt mondanám, egy élmény részt venni vele ezen az utazáson, de helyenként vissza kell venni a sebességből, óvatosan érdemes hajtani és nem árthat, ha bekötjük a biztonsági övet, mert könnyen lesodródhatunk az útról, ha mindig minden lámpát zöldnek nézünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése