2021. május 21.

Yehuda Devir & Maya Devir: One of Those Days

Nem olvastam túl sok képregényt kiskoromban, mert nem igazán volt sajátom, én inkább a Természet Csodái újságot kaptam, amihez azóta is kellemes emlékeim kötődnek. A testvérem persze kölcsönadta nekem az ő képregényeit, de egy idő után úgy éreztem, hogy túlzottan ismétlik önmagukat, egyforma sémákra épülnek. Két kedvenc szuperhősöm mégis volt: Pókember és Batman. Talán azért, mert az ő történetük volt a legkomorabb és leginkább a valóság talaján mozgó. De a Tini Nindzsa Teknőcök, vagy épp a detektíves képregények annyira nem vonzottak. Szerettem a Garfieldot, a Kázmér és Hubát, de valamiért ezek sosem kötöttek le igazán. Felnőttként pedig számolatlanul jöttek a szuperhős univerzumokat feltáró filmek, sorozatok, de engem ezek ugyanúgy fárasztanak, mint annak idején a rajzolt verziójuk. A két kedvencből megvan, melyik adaptációt érzem igazán közel magamhoz, de nagyon limitált mennyiségben tudom csak befogadni ezeket a filmeket. Pár éve viszont felfedeztem Sarah Andersen és Nick Seluk munkásságát és ők közelebb hozták hozzám a műfajt. Az abszolút kedvencem pedig Yehuda és Maya Devir mindennapi életének feltárása lett szuperhősös képregény stílusban.
Sokakhoz hasonlóan én is az instagramon fedeztem fel ezt a különleges oldalt, ami eredetileg egy személyes blogként indult, ahol Yehuda rajzos formában mutatta be a barátainak, milyen a közös élete Tel Avivban a barátnőjével, Mayával. Ha össze kéne foglalnom ezt a könyvet, akkor azt mondanám, ezek egy fiatal pár kevésbé fotogén, mindennapi pillanatai, botladozásai és próbálkozásai, amiben humoros tükröt tartanak egymás és a közönségük elé. Ők a tökéletes példa arra, hogyan is néz ki a szeretet a gyakorlatban. Ez a könyv is tele van meghatározó és kevésbé emlékezetes pillanatokkal, mindennapos küzdelmekkel, félelmekkel. Mindez szűrő nélkül, nyers formában, önironikus hangvételben, élénk grafikával megjelenítve.
Minden kép, amit lefestenek magukról, a saját életük eseményein vagy jelenségein alapul. Ez is mutatja a kettejük közötti bizalmat: bármit jelenítsenek meg, azt őszintén teszik. Akkor is, ha az zavarba ejtő vagy kínos lehet egyiküknek vagy épp mindkettejüknek. Ahogyan ők is elmondták: ez megtanítja őket értékelni a másik előnyös oldalát, a hibáit pedig élvezni. Így ahelyett, hogy a másikat vagy önmagukat hibáztatnák, vagy a dühnek, elégedetlenségnek adnák át magukat, fogják ezeket a pillanatokat és megmutatják, külső szemlélőként ezek milyen viccesek tudnak lenni. Persze, hogy azok, hiszen mi is jól ismerjük már őket. Azt üzenik ezzel: teljesen normális tökéletlennek vagy időnként furcsának lenni és erre rámutatni, mert attól még nem lesz kevesebb egy kapcsolat, sőt inkább kivirágozhat. Ez csak annyit jelent, pontosan ismered a másik minden apró részletét és épp ezért (vagy épp ennek ellenére), szereted. Nem a szerelmet magát, vagy egy elképzelt alakot emelsz piedesztálra, hanem egy hús-vér embernek tárulkozol ki, aki mellett könnyebb szembenézni a nehézségekkel, mert előbb vagy utóbb mindig tudtok egy jót nevetni.

Érezni rajtuk és a megjelenített helyzeteken, hogy nem csak házastársként, de barátokként is tekintenek egymásra: ugyanúgy mernek nevetni egymáson, mint egymással. Ez nem működhetne ilyen jól, ha nem lenne ott biztos alapként a másik iránti szeretet és elfogadás. Egyértelműen nem gúnyolják egymást, hanem inkább megragadják a másik valós énjét. Így kommunikálnak egymással, és indítanak beszélgetést a közönségükkel. Mindig “Mi” van “Én” helyett, nincs műdráma, csak egy kis adok-kapok olyan hétköznapi témákban, mint alvás, fürdés, étkezés, testmozgás, vagy popkultúra. Az érzés, hogy már megint rajtuk a sor a mosogatónál, vagy mikor egyszerre mindenkinek kell a fürdőszoba vagy épp valami újat tanulnak a másikról, ami nem volt benne az apróbetűs részben. A rutin, amiben mi is minden nap élünk. A külső és belső küzdelmeink, legyen szó a testképünkről vagy egy betolakodóról a nappalinkban. A fő vonal mégis a kapcsolat, házasság, együttélés, kompromisszumok, gyermekvállalás: amik örömöt és egyben kihívást is hoznak mindenki életébe.
Maya és Yehuda az egyik legkedvesebb házaspár, akit könyvekben lehet találni, akik újra menővé, mégis modernné tették a házasságot, mert nem egy eszmét hirdetnek vagy egy tündérmesét olvasnak fel. Nem valami torz, rózsaszín lencse mögül nézik egymást, hanem, ahogyan azt a barátok, családtagok szokták: olykor kritikusan, máskor humorosan, de leginkább tisztelettel és a másik határait észben tartva. Ez csak úgy alakulhat ki, ha nagyon hosszú időt töltött már együtt két ember. A kapcsolatuk – ahogyan mindegyik – egyéni, megismételhetetlen, mégis hétköznapi. De nem tesznek glóriát a másik fejére vagy a szeretet fogalmára, mégis annak az esszenciális lényegét ragadják meg. Megmutatják azt, ami a “boldogan éltek…” rész után jön: a leplezetlen valóságot. És őszintén, az még jobb is, mint amit el tudnánk képzelni. Nem azért szeretik egymást, mert tökéletes a másik, hanem a szeretetben együtt töltött évek miatt lesznek egyre inkább tökéletesek a másik számára. Így alakul ki a rajzaikból is egy szerető, biztonságos közeg, ahol önmaguk lehetnek, minden furcsaságukkal együtt, sőt újakat fedezhetnek fel. Azzal, hogy ezeket felvállalják, meghívják a közönségüket, hogy beszélgessen velük a mindennapi szokásaikról, amik emberivé és humorossá teszik a felismerést: amikor kapcsolatokról van szó, mi is tényleg ilyenek vagyunk, mi is mindig ezt csináljuk… Viszont tudják, hol van az a pont, amikor komolyságra van szükség és a legfontosabb a másik támogatása. Az ilyen pillanatok eredményezik a legérzelmesebb képeiket és ugyanolyan mély igazságokat tárnak fel a kapcsolatuk természetét illetően, mint az ironikusak.
A képregény több fázisban mutatja be, hogy mint minden emberi kapcsolat, úgy az övék is egy utazás, amiben mindketten változnak, ahogyan újabb és újabb kihívásokkal néznek szembe. Átalakulnak a szokásaik, a prioritásuk, de egy dolog állandó: Yehuda és Maya együtt verhetetlenek. A kettejük között lévő kapcsolat az ő szupererejük, ami egyik álmot váltja valóra a másik után. Ez természetesen nem védi meg őket a nehézségektől, vannak bukkanók, veszteségek, szomorú pillanatok, amivel így vagy úgy, de megbirkóznak. Az egyes fejezetek között láthatjuk, ahogy felnőnek, egyre több felelősséget vállalnak, fontos témákról indítanak beszélgetést és végül, szülők lesznek. Egészségben, betegségben, jóban, rosszban… Együtt vagy sehogy. Ennek a realitása a munkájuk: a nagy pillanatok nem tökéletes családi képeslapként vannak ábrázolva, ahogyan képzelnénk, hanem tökéletlenséggel, elfogadással és humorral. Ezektől a tökéletlenségektől lesz ez az ő történetük, a képregény pedig egy valódi, komplex és érdekes kapcsolat krónikája.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése